2022-ben május 27-e és 29-e között, immáron a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány szervezésében, ismét megrendezésre kerül hazánk egyik legnagyobb környezetvédelmi fesztiválja, ahol először a Magyar Természettudományi Múzeum is részt vesz a Fesztiválon. A hagyományoknak megfelelően, ezzel egyidőben kerül sor a Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi, valamint a Kárpát-medence Természeti Értékei Filmszemlékre!
A Filmszemlék 2022-ben hat kategóriában várják a hazai és nemzetközi jelentkezőktől a pályaműveket, ahol első alkalommal mérettethetik meg magukat az amatőr, akár telefonnal forgatott produkciók is.
Összesen hat kategóriában várják a nevezéseket, amelyek versenyében a nemzetközi szakmai zsűri, több mint 10 ezer euró összdíjazásban részesíti a legjobb alkotásokat. A Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Filmszemlére természetfilm, rövidfilm, valamint rajz- és animációs film kategóriában lehet nevezni az alkotásokat, melyek középpontjában minden esetben a környezet- és természetvédelemnek, a fenntarthatóságnak és a klímavédelemnek kell állnia. Az eseményhez hagyományosan kapcsolódó Kárpát-medence Természeti Értékei Filmszemle keretében olyan természetfilmeket és rövidfilmeket díjazunk, amelyek egyedi látásmóddal, innovatív témaválasztással dolgozzák fel a Kárpát-medence kincseit.
A Filmszemlék a nevezések száma alapján idén is lázba hozták a természetfilmes alkotóközösséget, ami érthető is, hiszen a Filmszemlék évről évre kiemelkedő színvonalú, egyedi látásmódú alkotásokat vonultatnak fel. Idén, az előzetes jelzések alapján közel 2000 nevezett alkotásra számítunk.
A természet csodáinak vagy éppen pusztulásának dokumentálását a profik elhivatottságával, de egyelőre még amatőr körülmények között művelő fiatalok számára meghirdetjük a „A jövő természetfotósa” című diákfotó pályázatot is, amelyet Máté Bence természetfotós zsűrielnöksége mellett jutalmazunk majd.
A Filmszemlék összedíjazása 15 000 euró – 9 kategóriagyőztest díjazunk 2022. május 28-án a Filmszemlék Gáláján.
A Filmszemlékre 2022. február 28-ig lehet nevezni.
A Nemzetközi Természet és Környezetvédelmi Fesztiválra 2022. február 28-ig van lehetőség beküldeni a pályázatokat.
További információ: Környezetvédelmi alapítvány amatőr filmes és diákfotó pályázata
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat