Közel negyvenmilliárd forintra pályázhatnak a 30 év alatti fiatalok és a 30 év feletti álláskeresők, amivel fejenként 4,5 millió forint támogatást kaphatnak új vállalkozásuk elindításra .
A GINOP-5.1.9 kódszámú program keretében álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válásának ösztönzik.
A program első komponenseként, célja a Magyarország területén új egyéni vagy társas vállalkozás indítását tervező, vállalkozói szemlélettel rendelkező 30 év feletti álláskeresők és a 30 év alatti fiatalok komplex szolgáltatással történő támogatása, felkészítése saját vállalkozásuk indítására, üzleti tervük kialakításához és megvalósításához nyújtott ismeret- és készségfejlesztéssel, képzéssel, tanácsadással, mentorálással, valamint a kombinált pénzügyi támogatás igénybevételére való felkészítéssel.
A támogatás mértéke, összege:
A program második komponenseinek keretében, a GINOP-5.2.7-18 és a GINOP-5.1.10-18 pályázati felhívások alapján, a jóváhagyott üzleti tervvel rendelkező, az első komponensben nyújtott képzési programokat eredményesen elvégző, vállalkozásukat megalapító vállalkozók maximum 4.573.800 forint, vissza nem térítendő forrásban részesülhetnek 100%-os intenzitással, induló költségeik támogatása céljából, valamint további visszatérítendő támogatás igényelhető a projekt megvalósításához a GINOP-8.8.1-17 Foglalkoztatás ösztönzése célú hitelprogram keretében.
A program teljes kerete 46 milliárd forint, ebből 6 milliárd forint támogatja a résztvevők képzését. A vállalkozások induló költségeinek támogatására 40 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből a 30 év felettiek által létrehozott vállalkozások részére 13,35 milliárd forint, míg a fiatalok által létrehozott vállalkozásokéra 26,65 milliárd. E két pályázati lehetőség közel 8 ezer vállalkozás elindulását segítheti elő 2022-ig, melyből 2627 vállalkozás a 30 év felettiek, 5236 vállalkozás pedig a 30 év alattiak körében jöhet létre.
Az első szakaszhoz kapcsolódó képzések megvalósítása várhatóan jövő év tavaszán kezdődik meg, a konkrét támogatási igények benyújtására a képzések sikeres elvégzését és az üzleti tervek elfogadását követően, várhatóan 2019 közepén nyílik meg a lehetőség.
Az érdeklődők a www.ginop519.hu oldalon keresztül férhetnek hozzá a már élő régiós előregisztrációs felületekhez a hamarosan induló képzésekre.
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
Call for Tenders about Building Renovation [re-announcement]
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása pályázat
Feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatása pályázat
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
Transzformátor alállomások vagy hálózati transzformátorok szállítása Magyarországon – szándéknyilatkozat-tételi pályázat
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Vidéki kis- és közepes vendéglátóipari vállalkozások versenyképességének növelése pályázat
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére