palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Kreatív, felfedező kémiaverseny

kémia éve 2011Beindulnak a felszínelők! Kreatív, felfedező kémiaverseny indult az interneten. Hogyan lehet a molekuláris gasztronómia segítségével feldobni egy házibulit? Hogyan lehet házilag e-vitaminos arckrémet készíteni? Mi a közös a műanyagokban és a kukoricakeményítőben? – ilyen különleges kérdésre is választ kaphatnak, azok akik, a ma elindult Felszínelők elnevezésű országos kreatív kémiaversenyt követik az interneten.

A rendhagyó versenyt a Magyar Kémikusok Egyesülete az egyik legnagyobb gyógyszergyár támogatásával hirdette meg kémiát tanuló középiskolás diákoknak. A kreatív kémikusok nevelését ösztönző programot a kormány is támogatja.

A szervezők célja, hogy a hagyományos keretekből kilépve, kreatív és egyedi megoldások keresésére buzdítsák a diákokat. Így tehát nem tanulmányi versenyről van szó, a szakmai tudás mellett az ötletesség a legfontosabb szempont.

A Felszínelők verseny kizárólag az interneten, interaktívan, a közösségi médiában, annak eszközeivel zajlik. A közönségdíj egy háromnapos párizsi tanulmányút, amelynek során a sanofi-aventis/Chinoin egyik ultramodern gyógyszergyárát tekinthetik meg a nyertes diákok tanárukkal. A győztest a versenyhez kapcsolódó Facebook oldalon történő szavazás végeredménye fogja eldönteni. Az kapja az utat, akinek nyilvánosságra hozott pályaművét a legtöbben „lájkolják”.

A versenyen való induláshoz inspirációs kisfilmekkel csinálnak kedvet a szervezők, melyeknek főszereplője a középiskolás korosztályban népszerű énekes, Fluor Tomi.

Fluor a filmeken diákokkal közösen mutat be egyszerű, de látványos kísérleteket.

A kémia a jövő tudománya, életünkben egyre nagyobb szerepet tölt be, és rengeteg felfedezésre váró terület van még benne.

A versenyről bővebb információk itt találhatók:

kemiaeve2011.hu

facebook.com/kemiaeve2011

kemiajunkie.blog.hu

Az inspirációs kisfilmeket ezeken a linkeken lehet megnézni és letölteni:

  1. http://www.youtube.com/watch?v=0bkEzaFhFvo
  2. http://www.youtube.com/watch?v=36pYSIQmdo4
  3. http://www.youtube.com/watch?v=9aeQ5wKm-Is
  4. http://www.youtube.com/watch?v=jqtvEoJzCvs
  5. http://www.youtube.com/watch?v=Pm2ddBDx5z4
  6. http://www.youtube.com/watch?v=UfZvwNFZflI

Pályázati kiírás

A Magyar Kémikusok Egyesülete és a sanofi-aventis/Chinoin rendhagyó kémiaversenyt hirdet Felszínelők címmel kémiát tanuló diákoknak. A cél, hogy a hagyományos keretekből kilépve, kreatív és egyedi megoldásokat és problémafelvetéseket kapjunk, tehát megnézzük, hogy mi van a felszín alatt. A verseny elbírálása során a zsűri az ötletességet, kreativitást legalább akkora súllyal veszi figyelembe, mint a szakmai tudást.

A versenyen egyénileg és három fős csapatokban (minden esetben a felkészítő tanár megnevezésével) lehet jelentkezni. Az egyéni és a csapatversenyben is három-három kategóriában lehet nevezni. A kategóriák leírása itt található.

Nevezési határidő: 2011. május 13. 20 óra

Nevezni csak a kemiaeve2011.hu honlapra feltöltött pályamunkákkal lehet. A sikeres feltöltésről a nevezők automatikus értesítő e-mailt kapnak. A pályaműveket a verseny eredményhirdetéséig csak a Felszínelők verseny szervezői hozhatják nyilvánosságra. A nevezésnél csak valós adatokat szabad megadni. Hamis adatok megadása esetén a nevező a versenyből kizárható.
A beadott pályamunkákat a szakértőkből álló zsűri 2011. május 14-27. között bírálja el.

Eredményhirdetés: 2011. május 31.

A versenyen a legjobbak díjakat kapnak. A nevező diákok és tanáraik elismerik, hogy a pályázatok a diákok saját szellemi termékei, és nem plagizált dolgozatok. A Felszínelők verseny szervezői vállalják, hogy a birtokukba került személyes adatokat kizárólag a verseny céljából elengedhetetlen kapcsolattartásra használják fel. A Felszínelők versenyre csak olyan pályamunkákat fogadunk el, amelyek a biztonsági előírások maximális betartásával készültek. A pályázati anyagok készítése közben erősen ajánlott köpeny, gumikesztyű és védőszemüveg használata. A felkészítő tanár jelenléte a csoportos pályamunkák elkészítése közben kötelező, egyéni pályamunkák esetén erősen ajánlott.

KATEGÓRIÁK

EGYÉNI

  1. Fényképezd le azt a tárgyiasult kémiai felfedezést, ami nélkül nem tudod elképzelni a mindennapi életedet, és írd le (maximum fél oldalban), hogy miért!
  2. Magyarázd el, mutasd be a – média eszközeivel: fényképpel, filmmel, rajzzal – azt a folyamatot, amikor a kémia megfelelően van hasznosítva, és mikor ugyanaz a kémia már rosszat tesz! Javasolj megoldást a helyes használatra!
  3. Fedezz fel érdekes kémiai változásokat, mutasd be és próbáld megmagyarázni! Nem használhatsz vegyszereket.

CSOPORTOS

  1. Találjátok meg a környezetetekben azt a használati tárgyat, amelyet kémiai szempontból a legérdekesebbnek tartotok, és szakmai szempontból elemezzétek a tárgyban rejlő kémiát! Az elemzést egy maximum 5 perces videó formájában várjuk.
  2. Állítsatok elő használati tárgyat kémiai úton! Ehhez nem használhattok ipari, csak háztartási vegyszereket. Védőszemüveg és gumikesztyű használata és a használat dokumentálása kötelező.
  3. Kutassátok ki az interneten, a könyvtárban, hogy a nagyszüleitek korában mi volt az a kémiai eredmény, mely forradalmasította a mindennapokat, és a jelenlegi kutatások iránya szerint mi lehet a jövő nagy felfedezése! Mutassátok be kutatásaitokat a média eszközeivel, fényképpel, filmmel, rajzzal!

Bővebben: http://www.kemiaeve2011.hu/