A Magyar Természetvédők Szövetsége (L)áss a mélyére! – a kütyüink valódi ára címmel országos 3 fordulós vetélkedőt hirdet 14-19 éves diákok számára. A vetélkedő 2015. március 23-tól 2015. június 5-ig tart.
A vetélkedő témája
A fiatalok napi szinten használnak elektronikai eszközöket, amelyek hátteréről azonban kevés információval rendelkeznek. Ugyanakkor az ezekhez felhasznált ritka nyersanyagoknak jelentős globális, környezeti és társadalmi hatásai vannak ránk és a harmadik világra nézve is. A 3 fős diákcsapatok a Klímaőrjárat hagyományaira épülő változatos, kreatív infografikás feladatokon keresztül – összefüggéseket keresve, esettanulmányokat kutatva és elemezve, majd eredményeiket egyedi módon bemutatva az iskolának – a globális fenntarthatósági dilemmák és kérdések mélyére áshatnak. A vetélkedő sikeres végrehajtását a diákoknak és tanáraiknak szóló online háttéranyagok segítik majd, melyek a http://www.mtvsz.hu/kornyezeti_neveles oldalról letölthetők lesznek.
Jelentkezés feltételei, regisztráció
A vetélkedőre 14-19 éves diákok jelentkezését várjuk az ország egész területéről. A jelentkezéseket 3 fős diákcsapatokban várjuk, iskolánként tetszőleges számú csapattal.
Jelentkezési határidő: 2015. március 20!
A sikeres regisztráció feltétele a http://tinyurl.com/m26jdj5 linken megadott jelentkezési lap hiánytalan kitöltése. A jelentkezés elfogadásáról minden csapatnak megerősítést küldünk. Az első forduló anyagát a sikeres regisztrációt követően, a jelentkezési határidő letelte után kapják meg a csapatok.
A vetélkedőn való részvétel térítésmentes.
A vetélkedő menete
A vetélkedő három fordulóból áll; az egyes fordulók feladatlapjait, anyagait a csapatok elektronikus úton kapják meg. A fordulók megoldásait elektronikusan várjuk vissza a lassamelyere@mtvsz.hu email címre. A beérkezett anyagokról a jelentkezéskor megadott csapat email címre küldünk visszajelzést. A fordulók feladatlapjai 2015. március 23-tól letölthetőek lesznek a http://www.mtvsz.hu/kornyezeti_neveles aloldalról.
Ízelítőül, a hasonló – de általános iskolások felső tagozatosoknak szóló – Klímaőrjárat vetélkedőnk tavalyi feladatlapjai erre a linkre kattintva megtekinthetők.
A vetélkedő várható ütemezése
- 2015. március 20. – Jelentkezés határideje a http://tinyurl.com/m26jdj5 linken
- 2015. március 23. – Az első forduló anyagának kiküldése az iskolák felé
- 2015. április 15. – Az első forduló beérkezési határideje/ A második forduló kiküldése az iskolák felé
- 2015. május 7. – A második forduló beérkezési határideje/ A harmadik forduló kiküldése az iskolák felé
- 2015. május 29. – A harmadik forduló beérkezési határideje
- 2015. június 5. – Eredmények kihirdetése
Értékelés, jutalom
Az értékelést a Magyar Természetvédők Szövetsége környezeti nevelői végzik a fordulók után. A részeredményeket és az összesített eredményt egy alkalommal, a 2015. június 5-i Környezetvédelmi Világnaphoz kapcsolódóan hirdetjük ki. A 3 forduló összesített pontjai alapján a legjobb eredményt elért 10 csapat értékes ajándékcsomagot nyer (környezettudatos termékek és kiadványok), az első 3 helyezettet ezen felül felejthetetlen élménycsomaggal jutalmazzuk. Minden résztvevő csapat oklevelet kap. A vetélkedő eredményét, valamint a csapatok által készített legjobb bemutató anyagokat az MTVSZ online felületein is közzétesszük, országosan népszerűsítjük.
A vetélkedő valamennyi anyaga március 23-tól letölthető lesz a http://www.mtvsz.hu/kornyezeti_neveles aloldalról.
Bővebb információ Kis Klára programfelelőstől a lassamelyere@mtvsz.hu email címen vagy telefonon a Magyar Természetvédők Szövetsége 1/216-7297-es irodai számán kérhető.
További cikkek a rovatban
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat népismereti filmszemlére
ART-RAVALÓ pályázat művészeti projektben való részvételre
Lakótelepi zöldfelület-gondozási pályázat a Fővárosban
„Hátizsákban az erdő” pályázat óvodáknak
Előhívott értékek – épített örökségünk a fiatalok szemével- fotópályázat diákoknak
VI. EUniWell magvető finanszírozási projekt – pályázat egyetemi és társadalmi jóllétet növelő projektek megvalósítására
Nagyelőadó pályázat
Nosztalgia autóbusz-dekorációs pályázat
Apáczai ösztöndíjprogram
Pannónia ösztöndíj
FAO-AM ösztöndíjprogram pályázat