palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Let’s Colour Designer pályázat

Álmodd meg, és ha nyersz, meg is valósíthatod! Let’s Colour Designer pályázat. A Let’s Colour Project 2011-ben jelent meg először Magyarországon. Az első hazai évad elsősorban a hazai közösségeket mozgatta meg, hiszen azoknak írtunk ki pályázatot, akik a saját környezetükben található elszürkült felületeket szerették volna színesebbé varázsolni. Ezt a pályázati rendszert idén is folytatjuk, ehhez a pályázók biztosítják a festendő felületet és a közösségi munkát, mi pedig a festéket és a design-t. Idén azonban ennél tovább is megyünk.

A Let’s Colour Egyesület a Dulux-szal karöltve idén először kiírja a Let’s Colour Designer pályázatot. Ez annyiban különbözik a közösségi pályázattól, hogy itt mi biztosítjuk a felületet is a festék mellett. A pályázók grafikai tervekkel pályázhatnak, melyek közül az általunk felállított zsűri választja ki a nyertest. A nyeremény pedig nem más, mint, hogy a nyertes az alkotást létrehozhatja a budapesti Millenáris által biztosított hatalmas “festővásznon”.

Ki pályázhat? Magánszemélyek, designer csapatok, grafikusok, amatőrök és profik egyaránt – bárki, aki megfelelő színvonalú alkotással képes versenybe szállni, illetve vállalja, hogy amennyiben nyer, az alkotást felfesti az általunk biztosított és előkészített falfelületre.

Hogyan lehet pályázni?

  • a pályázatra a megadott paraméterek alapján grafikai tervet (látványterv) kell készíteni
  • a látványtervhez méretezett falsík ábra letölthető itt (erre az ábrára kötelező rászerkeszteni az alkotás méretarányos látványtervét). Ezen kívül a helyszínt ábrázoló fotók is letölthetőek, és a falsík ábra mellett ezek is használhatók kiegészítő látványterv készítésére.
  • az elkészült tervet email-en el kell küldeni a designer@supermoon.hu email címre.
    egy pályázó mindössze egy tervvel pályázhat.

Az alkotással kapcsolatos elvárások: Az alkotáshoz kizárólag az itt letölthető 16 féle szín használható, melyek közül legalább 8 féle színt kötelező felhasználni. Egyéb színek, vagy színátmenetek, árnyalatok nem használhatók.

A Let’s Colour alapvető küldetése, hogy a színek erejét, azok mindennapjainkra gyakorolt pozitív hatását mutassa be. Éppen ezért az alkotásoknak is elsősorban a színek szerepét kell hangsúlyozniuk, a színek és formák egyedi kombinációjával, nem feltétlenül figurális módon. Az alkotásnak illeszkednie kell a Millenáris által képviselt modern építészeti stílushoz és kulturális misszióhoz, a változatos épített és természeti környezet egységét és harmóniáját hivatott támogatni, az odalátogatók számára pozitív esztétikai élményt nyújtva.

Az alkotás nem tartalmazhat szöveget, nem hordozhat politikai, vallási, vagy egyéb konkrét üzenetet, nem lehet sértő semmilyen kisebbség, vagy csoport számára sem.

A helyszín: A nyertes alkotás a Millenáris C bejáratánál található átriumos előtér függőleges, kb. 250 négyzetméteres falfelületére kerül felfestésre, és a festéstől számított minimum 1 éven át látható lesz.

A pályázat nyertese: A beérkezett pályázatok közül a zsűri választja ki a nyertest. A zsűri egyetlen nyertest hirdet, akinek az alkotása megvalósításra kerül.

A zsűrizés szempontjai:

  • reflexió a Millenáris Parkra, mint a pihenést szolgáló, rekultivált ipari zónából alkotott zöldterületre, annak esztétikai kontextusára, szín- és formavilágára, a Park a városban betöltött kulturális és rekreációs szerepére
  • reflexió a Let’s Colour Egyesület küldetésére, amely: színes közösségi tereket alkotunk
  • reflexió a kortárs művészeti trendekre.

Az alkotás megvalósítása, helyszíni festése a pályázó feladata, melyhez technikai segítséget nyújtunk. A felületet festésre előkészítjük, lealapozzuk, és a nyertessel egyeztetve biztosítjuk a megfelelő festékeket és eszközöket, valamint egy mobil festőállványt. Munkavédelmi okokból a falfelület magasabb részeit (jellemzően 4-5 méter felett) csak hivatásos festő közelítheti meg, ezért ezen részek festéséhez festő szakembert biztosítunk.

A pályázat lebonyolítása: A pályázatokat (látványterveket) legkésőbb 2012. március 30. péntek éjfélig kell elküldeni a designer@supermoon.hu email címre, PDF formátumban. A látványterv elemei: az alkotás címe, alkotás, maximum 1200 karakteres műleírás. Az e-mailben kötelezően meg kell adni a következő adatokat: pályázó neve (személy, vagy csapat neve), az alkotás címe, kapcsolattartó neve, címe, telefonszáma, email címe, az alkotáshoz használt színek számkódjai (a letölthető színpaletta szerint).

A beérkezett pályázatokat (látványterveket és az alkotás címét) feltesszük a weboldalra, illetve bemutatjuk a Facebook oldalunkon is. A pályázók a pályázaton való részvétellel (a látványtervek leadásával) nyilatkoznak arról, hogy a benyújtott tervek az ő saját szellemi termékük.

A zsűrizést követően a nyertest a weboldalon és a Let’s Colour Magyaroszág Facebook oldalán (www.facebook.com/letscolourhu]) 2012. április 13-án hirdetjük ki.

A nyertes pályázat megvalósítása (maga a festés) a nyertessel történt egyeztetést követően 2012. május végéig lezajlik. A nyertes alkotás a festéstől számított legalább 1 éven keresztül a Millenáris által biztosított falfelületen marad.

A festésről fotó és videofelvétel készül, a felvételeken történő szerepléshez a pályázók a pályázat benyújtásával automatikusan hozzájárulnak, és azokat a pályázat kiírója területi és időbeni korlát nélkül szabadon felhasználhatja.

A zsűri tagjai

György Péter, a Millenáris kultúrális osztályának fejlesztési osztályvezetője
Hegedűs Babett, festőművész, a Color Brigade csapat tagja, a Let’s Colour Magyarország 2012 projekt művészeti vezetője
Oltai Kata, művészettörténész, kurátor
Mátrai Lilla, Akzo Nobel, Dulux Let’s Colour project manager
Nagy Gergely, reklámszakember, a Let’s Colour Egyesület alelnöke

Forrás: http://letscolour.hu/