A Magyar Kézművességért Alapítvány 2016. július – augusztusában ismét megrendezi nyári országos kiállítását. A kiállításon való részvételre az Alapítvány Magyar kézművesség 2016 valamint Menyegző és kézművesség címmel kettős tematikájú, nyílt pályázatot hirdet tárgyalkotók számára.
A pályázaton hazai és határon túli magyar alkotók – népművészek, kézműves iparművészek; egyéni jelentkezők és alkotóközösségek maximum 3 olyan alkotással vehetnek részt, amelyek természetes alapanyagokból, kézműves technikával készültek. (A funkcionálisan összetartozó tárgy-együttes, készlet, garnitúra 1 alkotásnak számít, de a rendezők fenntartják a jogot, hogy a kiállítás arányai érdekében egy sok darabból álló készlet nem teljes terjedelemben kerül kiállításra.)
I. A pályázat első részére tematikai kötöttség nélkül népművészeti, népi iparművészeti és iparművészeti alkotásokat lehet beadni. A pályamunkák egy-egy tájegység néprajzi motívumkincsét, forma- és színvilágát hűen tükröző, vagy a hagyományokat napjaink igényeivel ötvöző, illetve egyéni tervezésű tárgyak – pl. az otthon (a nappali, a konyha, a gyerekszoba) berendezésére, díszítésére alkalmas használati eszközök, dísztárgyak; az öltözködés-kultúra elemei (viseletek, öltözékek, kiegészítők, ékszerek); játékok, hangszerek, kések, fegyverek stb.; vagy ritka, kihalófélben lévő kézműves szakmák tárgyai – lehetnek.
Szívesen fogadjuk a helyi értéktárba, vagy a hungarikumok közé már bekerült, vagy elbírálás alatt álló alkotásokat is.
II. A pályázat második részére a menyegző (a házasságkötés, az esküvő és a lakodalom) témájában várunk alkotásokat, pl. menyasszony-, vőlegényruhákat, viseleteket, öltözék-kiegészítőket, ékszereket, lakodalmas edényeket, ünnepi textíliákat, a házasságkötéssel kapcsolatos szertartások kellékeit és a tájegységi népszokásokat megelevenítő jeleneteket.
Regisztrációs határidő: 2016. június 15.
Az erre szolgáló internetes felület elérhető honlapunkon. Az internettel nem rendelkezőktől telefonos bejelentkezést kérünk.
Nevezési határidő (a nevezési lap beküldésére és a nevezési díj befizetésére): 2016. június 18.
Nevezési lap megküldése
A honlapunkról letölthető, kitöltött nevezési lapot e-mailen: Word-formátumban, az amka@amka.hu címre kérjük megküldeni.
Képformátumban (jpg, bmp, nem szerkeszthető pdf, stb.) elektronikusan küldött nevezési lapot nem tudunk elfogadni. Amennyiben ez elektronikus formában nem megoldható, postán (az Alapítvány címére) vagy személyesen kérjük a nevezési határidőig eljuttatni.
Nevezési díj befizetése
A nevezési díjat ugyancsak a nevezési határidőig kérjük az Alapítvány OTP-nél vezetett 11705008-20436209 sz. számlájára (lehetőleg OTP-fiókban) befizetni vagy átutalni. Az Alapítvány földrajzi címe helyett minden esetben ezt a számlaszámot kell feltüntetni. Számlát kizárólag a befizető nevére állíthatunk ki. A nevezési díj elutasított pályázat esetén sem jár vissza.
Nevezési díj:
- egyéni jelentkezőknek: 4.500 Ft
- az Alapítvány támogatóinak, ipartestületi és BKIK tagoknak: 3.500 Ft
- alkotóközösségeknek (kollektív pályamunkák esetében): 6.500 Ft
Az anyaggyűjtés időpontja: 2016. június 24-25-26. 10-16 óra között.
Az anyaggyűjtés helyszíne: az IPOSZ tanácsterme (Budapest, VIII. ker., Luther utca 4-6.)
A pályázatra beadott alkotások nem automatikusan kerülnek kiállításra! Válogatásukat erre az alkalomra felkért szakértőkből: néprajzkutatókból, iparművészekből, művészettörténészekből álló zsűri végzi. A zsűri döntése ellen nem lehet fellebbezni.
Elismerés, díjazás: a kiállításra bekerülő pályázók az ünnepélyes megnyitó során oklevelet kapnak, a zsűri által kiemelt alkotók ezen
túlmenően különböző díjakat, elismeréseket vehetnek át.
A hivatalos ünnepélyes megnyitó és eredményhirdetés tervezett időpontja: 2016. július 28.
A kiállítást a nagyközönség a Duna Palota Klementina és Falk Miksa termeiben 2016. július 29. és augusztus 28. között tekintheti meg.
A kiállított alkotások visszaadásának időpontja: 2016. augusztus 29-30-31. 10-16 (nehéz ill. nagyméretű tárgyaké 09-10) óra között.
Ezúttal is tervezzük, hogy a megnyitóra elkészítjük a kiállítás anyagát színes fotókon bemutató háromnyelvű albumot, amelyben a kiállításra bekerült minden alkotó 1-1 munkája szerepelni fog!
A részletes információk az Alapítvány honlapjára (www.amka.hu) és Facebook oldalára folyamatosan feltöltésre kerülnek, ill. Turbo Annamáriától kaphatóak.
Levélcím: Turbo Annamária, IPOSZ, AMKA, 1087 Bp., Luther u. 4-6. Tel: +36 70 3177 034 e-mail: amka@amka.hu
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Logó és szlogen pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére
Tudományos folyóiratok működésének támogatása pályázat
Heather B. Mattera Opportunity nemzetközi fotográfiai ösztöndíj
Művészeti és kulturális folyóiratok működési támogatása
Pályázat induló és kezdő előadók, zenekarok hang- és képfelvételének elkészítésére, turnék és fellépések megvalósításának támogatására
Képzőművészeti tervpályázat Sárdy János bronz dombormű tervezésére és kivitelezésére
Princeton Arts művészeti ösztöndíj
Pályázat veszélyeztetett helyzetű épített műemlékek veszélyelhárításának, állagmegóvásának támogatására
Pályázat civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatására
Pályázat műemlék épületek felújítására és kapcsolódó képzőművészeti alkotások restaurálására