palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Megnyílnak az EGT és Norvég Alapok új támogatási időszakának forrásai

Az EGT és Norvég Alapok keretében hamarosan mintegy 40 milliárd forint támogatás válik elérhetővé. Ez alkalomból szervezett ünnepélyes nyitókonferenciát a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a budapesti Norvég Nagykövetséggel együttműködésben a Gerbaud Házban.


A rendezvényen az Alapok céljairól és várható támogatásairól a Norvég Külügyminisztérium, Norvégia budapesti nagykövete, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség képviselői adtak tájékoztatást.

Az EGT és Norvég Alapok első, 2004-2009-es támogatási időszakának népszerűségét bizonyította a források majdnem 100 százalékos lekötése, valamint 90 sikeres projekt szerte az országban. A fenti eredményeket tekintve biztosra vehető, hogy az EGT és Norvég Alapok most megnyíló időszakában elérhető támogatási lehetőségek szintén nagy érdeklődésre fognak számot tartani a potenciális pályázók körében.  Magyarország több mint 150 millió eurós, vagyis mintegy 40 milliárd forintos részesedésével a harmadik legnagyobb kedvezményezett a 15 támogatásra jogosult EU-tagállam között. A 2016-ig felhasználható forrásokat a három donor ország, Norvégia, Izland és Liechtenstein a szolidaritás jegyében bocsátja Magyarország rendelkezésére. A források mintegy 97%-át Norvégia biztosítja.

A donor országok képviselői 2011. október 12-én írták alá Magyarországgal a támogatás felhasználását lehetővé tevő nemzetközi megállapodásokat. Az Alapok átfogó célja a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése, illetve a kétoldalú kapcsolatok erősítése. A 12 támogatásban részesülő program közül a legjelentősebb forrás a környezetvédelem, a kutatás-fejlesztés és a civil szervezetek kapacitásfejlesztése területén áll majd rendelkezésre. Több program kifejezett átfogó célkitűzése továbbá a leghátrányosabb helyzetű társadalmi csoportok, ezen belül a roma népesség életkörülményeinek javítása.
A nemzetközi megállapodások 2011. novemberi hatálybalépését követően megkezdődött a lebonyolításért felelős hazai intézményrendszer, valamint a szükséges jogszabályi háttér kialakítása. Ezzel párhuzamosan az egyes programokért felelős program operátorok 2012 folyamán kidolgozták és benyújtották a donor országok részére a 12 támogatott területre vonatkozó részletes programjavaslatokat. A dokumentumokat a donor országok értékelik, és jóváhagyásuk esetén kezdhető meg azok végrehajtása, vagyis a pályázati lehetőségek meghirdetése.

Az ünnepélyes nyitókonferencia apropója, hogy e jóváhagyás már több program esetében megtörtént, és a pályázati lehetőségek elérhető közelségbe kerültek. A rendezvényen az Alapok lebonyolításában közreműködő donor országi és hazai intézmények képviselői adtak tájékoztatást a támogatások átfogó céljairól, a programterületekről, várt eredményekről, az eddig elvégzett és előttünk álló feladatokról.

Az elmúlt hónapokban az EGT és Norvég Alap támogatásai már két területen megnyíltak: a Méltányos munka és háromoldalú párbeszéd, valamint a Norvég Civil Alap területén. A nyitókonferenciát követően, április 25-én délután került sor a Zöld Ipari Innováció program hivatalos nyitórendezvényére, melyen e program keretében várható konkrét pályázati konstrukciókról, norvég partner intézményekkel való együttműködési lehetőségekről adott tájékoztatást a programért felelős program operátor, a gödöllői Szent István Egyetem, valamint norvég partnere, az Innovation Norway.

2013 folyamán számos további pályázati felhívás nyílhat meg az Alapok alábbiakban ismertetett egyes programterületei keretében.

A Nyitórendezvény Prezentációja letölthető formátumban (PDF)