A Polish Composers’ Union (Lengyelország) a Berg Orchestra (Csehország), a Waves Bratislava (Szlovákia) és az UMZE Egyesület (Magyarország) partnerségével a Visegrádi országok zeneszerzőit invitálja a „Megújuló zene – V4 zeneszerzők a fenntarthatóságért” projektben való együttműködésre.
A projekt fő célja, a COVID-19 világjárványt követően újjáéleszteni a nemzetközi együttműködést, és a zenei ágazat környezetbarát gyakorlatait fejlesztve hívja fel a figyelmet a növekvő klíma- és energiaválságra.
Négy új, a „megújíthatóság” gondolata által inspirált zeneművet rendelnek meg a Visegrádi Csoport országait képviselő kiválasztott zeneszerzőktől. A megrendelt műveket négy különböző koncert helyszínen (Varsóban, Prágában, Pozsonyban és Budapesten) egy-egy helyi együttes fogja előadni, amelynek tagjaihoz a nemzetközi művészcsereprogram keretében a partnerországok zenészei is csatlakoznak. A koncertek helyszínei a szabadtéri koncerthelyszínek egyedi körülményeihez igazodnak, tükrözve az egyes helyszínek kötődését a környező környezethez. A koncerteket workshopok, mesterkurzusok, nyílt próbák és előadások kísérik. A projektet egy nemzetközi konferencia zárja, amely az ökológia és a fenntartható fejlődés zenei eszméinek szenteli.
Pályázók köre
A pályázatra a visegrádi országok (Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország belföldön és külföldön élő állampolgárai) 35 év alatti (1988. március 1. után született) zeneszerzők jelentkezését várják.
Az új művek 7-10 hangszeres kamarazenei együttesre készülnek, a következő hangszerek közül választhatnak: fuvola, oboa, klarinét, fagott / kürt, trombita, harsona / kis ütőhangszerek / hegedű, brácsa, cselló, nagybőgő, opcionálisan elektronika felhasználásával, és a kiválasztott zeneszerzőktől kapnak megbízást. A várható hossz kb. 15-20 perc, a kottákat és a kompozíciós részeket 2024. március 31-ig kell benyújtani.
A kiválasztott zeneszerzők meghívást kapnak, hogy 2024 júniusa és szeptembere között zenei és ökológiai szakértőkkel együtt részt vegyenek egy workshop-sorozaton. A program keretében valamennyi partnerországban koncerthelyszíneket látogatnak meg, valamint találkozókat szerveznek a helyi együttesek képviselőivel, ami megkönnyíti az új megbízásokon való munkát.
A zeneszerzők valamennyi partnerországban mesterkurzusokat tartanak, ahol megosztják újonnan szerzett ismereteiket és ismertetik alkotói folyamatukat. Emellett valamennyi partnerországban részt vesznek próbákon és koncerteken, és felügyelik műveik helyi bemutatóit.
A szervezők minden utazási költséget (vonat-/buszjegyek, szállás, ellátás) fedeznek.
A résztvevő zeneszerzők 4000 EUR megbízási díjat kapnak.
Jelentkezési határidő: 2023. június 15.
Megbízási díj: 4000 EUR
További cikkek a rovatban
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Deloitte fotópályázat
Vásáry Tamás-ösztöndíj pályázat
Pályázat sportfotósok számára
Pályázati felhívás dalszerzőknek, kiadóknak és fordítóknak dalszövegek lefordítására
Pályázat a városi mezőgazdaság fellendítésére Európában és azon túl!
Kikeltető – pályázat zenei tehetségkutatón való részvételre
Nagyelőadó pályázat
Pályázat kezdő zenei üzleti vállalkozásoknak inkubátor programban való részvételre
Athéni fotófesztivál pályázat
8. Székelyföldi Grafikai Biennálé pályázat
Display Europe Mikro-ösztöndíjak
Petőfi Nagylemez program pályázat
Pályázat az civil társadalom tevékenységének támogatására az emberi jogok javítása terén
Keresztény könnyűzenei pályázat