“Megvalósítjuk közös terveinket” Pályázati felhívás public art művek Szentendrén való megvalósítására. Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Kft. pályázatot hirdet public art művek, ideiglenesen megvalósítandó művészeti alkotások elkészítésére, a városlakók, valamint a turisták figyelmének felkeltésére, az elmúlt időszakban a városban történt fejlesztések és a változások népszerűsítése érdekében.
A kiíró olyan műveket vár a pályázóktól, melyek a pályázatban meghatározott felújítási helyszínekre vannak adaptálva, ahhoz szorosan kötődnek és a környezetével interakciót kezdeményeznek. A párbeszédek létrejöhetnek a mű és az azt körülvevő tér, műemlék, épület, vagy akár a mű és az utca embere között is. Az alkotóknak műveikkel törekedniük kell arra, hogy a civil lakosság különböző szegmenseit véleményformálásra és pozitív együttgondolkodásra ösztönözzék.
I. A pályázat tárgya
A kiíró a pályázóktól olyan kötetlen műfajú alkotásokat vár, melyek mindenképpen közösségi interakcióra épülnek. A műveknek reflektálniuk kell Szentendre megújulására, hangsúlyosan kiemelve a város azon üzenetét, hogy „Megvalósítjuk közös terveinket!”
II. A pályázat jellege, formája
- A pályázat jellege: nyílt, egyfordulós.
- A pályázaton bárki elindulhat, külön korhatár- vagy egyéb megkötés nélkül.
- Műfaji vagy technikai megkötés nincs. A public art mű lehet: installáció, szobrászati tárgy, murális alkotás, integrált design, multimedia.
- A pályázat benyújtási formája: névaláírásos, a pályázathoz csatolni szükséges a pályázó adatait.
- A pályázat nyelve: magyar.
III. A pályázat beadása és elbírálása
A pályázóknak a pályaművet a pályázati anyaggal (lezárt borítékban) 2011. október 14. 10:00 óráig beérkezően kell benyújtani a Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Kft-hez (2000 Szentendre, Bercsényi utca 4.) „Public Art” megjelöléssel.
IV. A pályázat megvalósításának ideje: A művek kiállításának/megvalósításának ideje: 2011. október 21- december 31.
V. Pályázati feltételek
- Műfaji vagy technikai megkötés nincs. A public art mű lehet: installáció, szobrászati tárgy, murális alkotás, integrált design, multimédia.
- Egy pályázó több pályatervet is benyújthat, illetve ugyanazt a pályatervet több helyszínre is be lehet nyújtani.
- A megvalósítás konkrét helyét, idejét és időtartamát minden pályázatban pontosan meg kell jelölni. A projekt megvalósítására kijelölt, és így a pályázat során használható területek: Szentendrén a Fő tér, a Lázár cár tér és a Dumtsa Jenő utca.
- Az alkotóknak tekintettel kell lenniük arra, hogy a műveket nem őrzik, a közönséggel való találkozás, ill. az időjárás viszontagságainak hatásaival a tervezés során számolniuk kell.
- A pályázat során kiosztható összeg 2,400,000 Ft, amely összeg az ÁFA-t már tartalmazza. Nyertes pályázatok száma: minimum 5 db.
VI. Pályázati tájékoztatás
A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon vagy személyesen munkaidőben, az alábbi elérhetőségeken biztosítunk.
Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Kft
Email: tdmszentendre@gmail.com
Tel.: 06209/365052
http://iranyszentendre.hu/public-art-palyazat
Előre szervezett csoportos konzultációs időpont, helyszínbejárással: 2011. szeptember 28. és október 5. 10.00 óra. Találkozó mindkét nap a Tourinform iroda előtt (Szentendre, Bercsényi utca 4.) A 3D virtuális szentendrei sétával online is megtekintheti a helyszíneket.
Bővebben: http://iranyszentendre.hu/a-public-art-palyazat-reszletei
További cikkek a rovatban
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására