A Transparency International Magyarország Alapítvány pályázatot hirdet oknyomozói tapasztalattal rendelkező újságírók részére mentori pozícióra.
A társadalmi szemléletformálás és a fiatalok elkötelezése a korrupció elleni küzdelem mellett évek óta kiemelt célja a szervezetnek. Jelen felhívással a legfőbb törekvésünk az, hogy sikeres szakmai együttműködést építsünk a mentorok és az újságírás iránt érdeklődő, de tapasztalattal még nem rendelkező hallgatók, mentoráltak között.
Jelentkezési határidő: 2017. szeptember 25.
A 2017 októberében kezdődő program során nyolc mentor és nyolc mentorált párban dolgozik két és fél hónapon keresztül. Közös munkájuk eredménye egy-egy tényfeltáró anyag elkészítése és publikálása lesz. A pályázati felhívás olyan történetek feldolgozását ösztönzi, amelyek az oknyomozás eszköztárának felhasználásával megalapozott és új információkat tárnak fel korrupciós esetekkel kapcsolatban. A témák lehetnek helyi és országos vonatkozásúak egyaránt.
A mentori program alapja az együttműködés és a kölcsönös bizalom. A mentor és a mentorált együtt alakítja ki a munkatervet és közösen határozza meg a munkamódszereket, a határidőket és a felelősségi köröket. A folyamatos online kapcsolattartás mellett kéthetente legalább egyszer személyesen találkoznak, továbbá mindketten részt vesznek a projektindító, a projektzáró workshopon és a program során megrendezésre kerülő szakmai kerekasztal beszélgetésen, amelyre a korábbi mentorok és mentoráltak is meghívást kapnak.
A program során elkészülő nyolc tényfeltáró anyagot a mentorok és a mentoráltak együtt jegyzik. Minden mentor a Transparency International 160 ezer forint + áfás honoráriumában részesül. Ezen kívül a legjobb cikk szerzőpárosa kétnapos franciaországi tanulmányúton vesz részt.
A mentori pozícióra benyújtott pályázatokat a Transparency International Magyarország az alábbi szempontok alapján értékeli:
- Tapasztalat oknyomozó újságírás és szerkesztés terén
- Jártasság a fiatalok oktatásában;
- Elegendő rendelkezésre álló idő, amit a mentor a projektre, illetve a személyes munkára tud fordítani. Fontos megjegyezni, hogy ez a munka más jellegű, mint a már gyakorlatot szerzett kollégákkal való együttműködés;
- Saját (vagy szerkesztőségi) témajavaslat, amelynek feldolgozásában a mentorált közreműködhet. A munka esetenként átfoghat több újságírót, így a mentorált dolgozhat párban a mentorral vagy tagja lehet egy csapatnak.
- Középfokú angol nyelvtudás
A pályázat az alábbi részekből áll:
- szakmai önéletrajz és a mentori programban való részvétel motivációjának rövid leírása a mentorálttal való kapcsolattartásra szánt idő (heti átlagban)
- témajavaslat – előnyt jelent
A pályázati anyagot a diana.sebestyen@transparency.hu e-mail címre várjuk.
Beküldési határidő: 2017. szeptember 25.
A pályázatok eredményéről legkésőbb 2017. szeptember 29-ig írásban értesítjük a jelentkezőket.
A Transparency International támogatja és ösztönzi a kiválóságot és a diverzitást, és ezeket az elveket e pályázat elbírálása során is érvényesíti.
További információért hívja Sebestyén Diánát a 36-70-409-7277-es telefonszámon vagy írjon levelet az diana.sebestyen@transparency.hu címre.
További cikkek a rovatban
Tokiói Biennále – „OSHIBORI Linkage” – nemzetközi művészeti pályázat
Vállalkozóvá válás támogatása komplex szolgáltatásokkal és tőkejuttatással pályázat
Werner Fenz ösztöndíj – Művészet a köztérben pályázat
Steirischer Herbst kutatói ösztöndíj
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Künstlerstadt Kalbe: Nyári rezidencia pályázat
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
Független médiumok támogatási program
Demokrácia Központ Támogatási Program pályázat
Út, híd, járda építése és felújítása pályázat
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítésére, üzemeltetési beruházások előmozdítására, közösségi kezdeményezések ösztönzésére
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására