A Csabai Közösségi Alapítvány meghirdeti ELSŐ támogatási pályázatát, amellyel Békéscsabán bejegyzett és itt tevékenykedő civil szervezetek, civil- és lakóközösségek, informális csoportok munkáját támogatja.
VÍZIÓNK: Kezdeményező, cselekvő, támogató közösségek tevékenykednek az élettel teli, szolidáris, együttműködő Békéscsabáért!
KÜLDETÉSÜNK: A Csabai Közösségi Alapítvánnyal felkutatjuk a helyi aktív, kezdeményező, cselekvő közösségeket; helyi adományok gyűjtésével, helyi támogatások osztásával megerősítjük, bevonjuk őket Békéscsaba fejlődésébe, megtartó erejének erősítésébe.
Alapítványunk célja, hogy összekössünk helyi ügyeket a Békéscsabán élő emberek, vállalkozások adományaival, s ezzel támogassuk a csabai civil kezdeményezéseket és közösségeket, erősítve városunk civil aktivitást és az adományozói kultúrát, növelve a helyi összefogást és a helyi társadalom erejét.
Pályázatunkat Békéscsaba város területén működő közösségeknek írjuk ki, a lakóközösségek életét javító, a közösségtől leszakadó generációk, csoportok bevonását, illetve az élhető, szerethető és fenntartható lakókörnyezetet célzó kezdeményezések támogatására. Előnyben részesítjük az új projekteket, a most induló szervezeteket, alakuló, bővülő lakossági csoportokat.
Olyan, békéscsabai közösségek által megvalósítani kívánt projekteket várunk, amelyek kapcsolódnak a Csabai Közösségi Alapítvány céljaihoz, a békéscsabai lakókörnyezet javításához, a csabai közösségek erősödéséhez, a generációk közötti szálak erősítéséhez, Békéscsaba civil életének gazdagításához, a helyi erőforrások közösségi célú felhasználásához.
Kik pályázhatnak?
- Békéscsaba székhellyel bejegyzett, és Békéscsaba területén tevékenykedő civil szervezetek (egyesületek, alapítványok);
- Békéscsabán működő, jogi személyiséggel nem rendelkező lakossági csoportok, informális közösségek.
- Nem pályázhatnak egyházak, for-profit, vagy politikai szervezetek, szakszervezetek.
Ha a pályázatot benyújtó közösség nem bejegyzett civil szervezet, jelöljenek meg egy szervezetet, vagy a közösség egyik tagját, aki vállalja a projekt pénzügyi lebonyolítását. Ebben az esetben a lebonyolítóval kötünk szerződést, és az ő bankszámlájára utaljuk a támogatási összeget.
Milyen projekteket támogatunk?
- Olyan helyi kezdeményezéseket, amelyek közterületen valósulnak meg, vagy épp annak fejlesztésére, szebbé, közösségibbé és fenntarthatóvá tételére irányulnak;
- Olyan helyi programsorozatok szervezését és/vagy civil hálózatok létrehozását, amelyek összehozzák az embereket, erősítik a generációk közötti együttműködést, közösséget kínálnak a magányosan élők számára;
- Olyan helyi kezdeményezéseket, amelyek helyben hasznosulnak, és magán vagy céges adományokból hosszabb távon is fenntarthatók lehetnek, ezáltal terjesztik a civil adományozás kultúráját;
- Olyan összefogásokat (tanulókörök, közösségteremtő akciók, programsorozatok), amelyek hosszú távon is összekapcsolják a városban élőket/dolgozókat/tanulókat.
Nem támogatunk:
- politikai szervezeteket közvetve vagy közvetlenül támogató, állami és önkormányzati feladatkörbe tartozó, illetve gazdasági hasznot hozó tevékenységeket;
- olyan projekteket, amelyek egyéb forrásból a projekt megkezdéséig már támogatást kaptak;
- olyan projekteket, amelyek a szerződéskötésig lezárulnak.
A projektek megvalósításának időszaka:
- 2025. január 01. és 2025. augusztus 31. között.
Mekkora összegre lehet pályázni?
- Projektenként maximum 250 000 Ft összegre.
Egy szervezet csak egy pályázatot nyújthat be.
A rendelkezésre álló teljes keretösszeg: 1 500 000 Ft. Fenntartjuk a jogot, hogy a pályázatok számától és tartalmától függően a keretösszeg egy részét nem osztjuk ki.
A pályázatban nyújtott támogatáshoz önrész és/vagy saját erőforrás (önkéntes munka, saját forrás) biztosítása is szükséges!
A támogatást az alábbi jogcímekre lehet fordítani:
- Kis összegű eszközbeszerzés a projekt közvetlen megvalósításához;
- Helyiség- illetve eszközbérleti díj (eseti);
- Szállítás;
- Dologi kiadások (pl. növényvásárlás, alapanyag-beszerzés);
- Szolgáltatások, szakértők díjak;
- Kommunikációs tevékenységhez kapcsolódó kiadások (pl. grafikai munka, postaköltség, irodaszer, hirdetés);
- Közös programokhoz szükséges belépődíj.
Hogyan lehet benyújtani a pályázatot?
- online pályázati adatlap valamint a költségvetési és ütemterv táblázat kitöltésével, legkésőbb 2024. október 18 éjfélig. A pályázat beérkezéséről visszaigazolást küldünk e-mailben.
- A pályázat beadása előtt pályázati tájékoztatót tartunk, 2024. szeptember 30-án, hétfőn, 17 órai kezdettel, a Szlovák Kultúra Házában (Békéscsaba, Kossuth tér 10.), melyről Facebook oldalunkon is tájékoztatni fogjuk az érdeklődőket. Írásban is fordulhatnak hozzánk kérdésekkel a beadási határidőig a csabaika2023@gmail.com email címen.
Hogyan értékeljük a pályázatokat?
A támogatásokról az alapítványunk kuratóriumi tagjai, kiegészülve adományozóink képviselőivel hoznak döntést. Előnyben részesítjük azokat a projekteket, amelyek
- nem egyszeri esemény létrehozását szolgálják, hanem hosszabb távon terveznek hatni egy adott közösség fejlődésére, vagy egy adott közösségi lakókörnyezet javítására, vagy a közösség életében korábban részt nem vevő csoport aktivizálódására;
- konkrét közösség kialakítását és/vagy megerősítését szolgálják;
- új, hosszabb távú projektet indítanak.
Az eredményt 2024 decemberében egy közösségi esemény keretében hirdetjük ki, valamint a blogunkon és a Facebook-oldalunkon is közzétesszük.
Szerződéskötés:
A nyertes pályázókkal az eredmény kihirdetése és személyes kapcsolatfelvétel után kötünk szerződést. A pályázók ezzel együtt vállalják, hogy a pályázati program megvalósítása során együttműködnek a Csabai Közösségi Alapítvánnyal, térítésmentes mentorálást vesznek igénybe, valamint a program befejezését, lezárását követően egy közösségi eseményen mutatják be a megvalósult programot.
A támogatást előfinanszírozás formájában, egy összegben, a pályázó szervezet / lebonyolító szervezet / pénzügyi lebonyolítást vállaló magánszemély bankszámlájára utaljuk.
Amit a pályázathoz tudni kell:
A Csabai Közösségi Alapítvány egy helyi független támogató szervezet. Helyi forrásokból gyűjt adományokat a közösség ügyeinek, kezdeményezéseinek támogatására. Összekapcsolja az adományozókat a megvalósítókkal, ezzel fejlesztve a helyi kapcsolatokat és a közösség iránti bizalmat. Ezért is törekszik az átlátható, jogszerű működés mellett folyamatos kapcsolattartásra és partneri együttműködésre a projektek megvalósítóival. Nem az adminisztráció a cél, hanem a pályázatban tervezett program sikere, ezért a szakmai támogatás lehetőségét, mentorálást is biztosítjuk.
Mindenkinek, aki Csabai! pályázat
Várjuk a Békéscsaba életét jobbító ötleteket, projekteket!
MOTTÓNK: „Tedd meg az első lépést, tegyük meg együtt a másodikat!”
További cikkek a rovatban
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Elektromos gépjármű töltőállomások telepítése pályázat
KKV-k innovációs képességének támogatása ( GINOP Plusz 2.1.3-24)
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
KKV-k innovációs képességének támogatása
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Kistelepülési üzletek támogatása – Munkáltatót terhelő közterhek megfizetéséhez nyújtott támogatás
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
Call for Tenders about Building Renovation [re-announcement]
One day in Józsefváros art open call
Elektromos gépjármű töltőállomások telepítése pályázat
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj