A Minority Rights Group európai szervezete, mely kisebbségekkel, kisebbségek jogaival foglalkozik, pályázatot hirdet olyan magyarországi civil szervezetek számára, melyek tevékenységi fókuszában kisebbségi csoportok állnak.
A Minority Rights Group (MRG) egy világszerte 60 országban jelen levő nemzetközi szervezet, mely változatos eszközökkel a hátrányos helyzetű kisebbségek és őslakosok érdekében tevékenykedik.
Az MRG “MARIO” programja kisebb, helyi, alulról szerveződő és kisebbségi érdekvédelem fókuszú civil szervezetek pénzügyi támogatását és kapacitásaik bővítését célozza, melyeken keresztül a kisebbségi jogok védelme, előmozdítása, valamint az EU alapvető jogainak és értékeinek megismerése megtörténhet.
A 2024-es évben a kisebbségekkel, kisebbségi jogokkal foglalkozó magyarországi civil és nonprofit szervezetek támogatható tevékenységei lehetnek:
- Helyi elszámoltathatósági projektek, mint pl. problémamegoldásra és a párbeszéd előmozdítására fókuszáló műhelyek a közösség és a helyi hatóság között;
- Olyan tevékenységek, amelyek jogállamisági hiányosságokra mutatnak rá;
- Demokratikus részvételhez hozzájáruló projektek, mint pl. állampolgári felelősségre nevelő programok, vagy kisebbségek inklúzióját célzó érdekérvényesítő tevékenységek helyi hatóságok vagy politikai pártok irányában;
- Joggal kapcsolatos projektek és kampányok a helyi közösségek jogi lehetőségeinek bővítése, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés és jogérvényesítés érdekében – pl. közvetlen jogi tanácsadás, közvetítői képzés, jogi támogatás nyújtása kisebbségi jogok megsértésével, diszkriminációval kapcsolatban;
- Helyi érdekérvényesítő projektek és kampányok, amelyek hangot adnak a helyi kisebbségi (és többségi) aggodalmaknak, és előmozdítják az ezzekkel kapcsolatos irányelvek és eljárások megváltoztatását a kihívások kezelése érdekében;
- Jogokra, koalíciókra, partnerségre épülő párbeszéd- és civil platformok megszervezése civil- és kisebbségi szervezetek között;
- Kutatás, adatgyűjtés, jelentések készítése az érdekérvényesítés, stratégiaalkotás és tervezés támogatására; monitorozás és kiadványok készítése a (szakpolitikai) döntéshozatal befolyásolása érdekében;
- A közösség tagjainak képzése kisebbségi jogokkal és/vagy megkülönböztetés elleni intézkedésekkel kapcsolatban;
- Kreatív kommunikációs kampányok és tudatosságnövelő kezdeményezések szervezése;
- Iskolai tevékenységek és emberi jogokkal kapcsolatos tudatosságnövelés kisebbségekhez tartozó fiatalok körében.
- Az MRG örömmel fogad minden olyan innovatív és új ötletet, amely a fenti témákat felöleli.
A támogatható projektek költségvetése 15.000 EUR (sem kevesebb, sem több). A projektek megvalósításának 2024. január 1. és 2024. november 30. közötti időszakra kell esnie (11 hónapnál nem hosszabban).
A pályázatokat lehetőség van saját nemzeti/nemzetiségi nyelven leadni. A részletes pályázati felhívás és jelentkezési feltételek megismeréséhez kérjük keresse fel az MRG honlapját (angol nyelven).
Leadási határidő: 2023. október 6.
További cikkek a rovatban
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
SozialMarie pályázat
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Deloitte fotópályázat
Innovation Lab 2024 pályázat
Pályázat nonprofit szervezetek működésének támogatására
ART-RAVALÓ pályázat művészeti projektben való részvételre
Pályázat sportfotósok számára
SM06 Geotermikus energiaforrások táv- és településfűtéshez pályázat