Budapest Főváros Közgyűlése a főváros városképét meghatározó építészeti értékek rekonstrukcióját, felújítását támogatni kívánja.
Budapest Főváros Önkormányzata a „Műemléki Keret 2016” pályázatára 200 millió Ft keret vissza nem térítendő támogatást biztosít, amely utófinanszírozással hasznosítható.
A támogatás mértéke függ a beérkezett pályázatok számától és azok minőségétől.
A támogatás célja a Budapest városképét meghatározó épített értékek megmentése, azok felújítása, restaurálásának segítése: az épületek eredeti részeinek felújítása, restaurálása, visszaállítása.
A ”Műemléki Keret 2016” támogatására kizárólag az örökségvédelem (műemléki egyedi és területi védelem, valamint fővárosi vagy kerületi helyi védelem) alatt álló épületek tulajdonosai és jogszerű használói pályázhatnak, mint építtetők.
A kiíró a 2016. évi pályázatával hangsúlyozottan támogatni kívánja a főútvonalak mentén lévő épületek földszinti sávjának rendbetételét. Ennek megfelelően az üzletportálok épületenként történő egységesítése; eredeti állapot szerinti átalakítása; a reklámhordozók adott területre vonatkozó szabályok alapján, az örökségvédelmi szempontoknak megfelelő kialakítása; az eredeti homlokzat-architektúra helyreállítása mind támogatható.
Letölthető dokumentumok
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
Call for Tenders about Building Renovation [re-announcement]
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak