Pályázat nagycsaládosok számára 2020-ban felhasználható üdülésre.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az Erzsébet-program keretében – az egészség megőrzéséhez szükséges aktív kikapcsolódás elősegítése érdekében – üdülési pályázatot hirdet. Az üdülési támogatásra kizárólag a jelen felhívásban meghatározott követelményeknek maradéktalanul megfelelő kedvezményezettek jogosultak.
Kedvezményezettek köre: Azon belföldi illetőségű, 18. életévét betöltött, magánszemély, akinek a családjában az egy főre jutó rendszeres havi jövedelem nem haladja meg a 2019. január 1-jén érvényes minimálbér összegét[1], továbbá három vagy annál több gyermeket nevel saját háztartásában, akik után – a pályázat benyújtása napján – családi pótlékra jogosult[2].
A pályázatban azon 3 vagy több gyermeket szükséges szerepeltetni, akik a pályázati kiírás feltételeinek megfelelnek és az üdülési támogatás felhasználásában ténylegesen részt kívánnak venni. Amennyiben a pályázatban részt vesz a pályázó házas- vagy élettársa is, az adatlapon fel kell tüntetni a személyére vonatkozó adatokat is. A benyújtott pályázatban megjelölt személyek későbbi módosítására nincs lehetőség!
Az elnyert támogatás belföldi szálláshely-szolgáltatás igénybe vételére használható fel 2020. december 31-ig.
Általános pályázati feltételek:
A pályázat benyújtásának előfeltétele, hogy a pályázó a www.erzsebetprogram.hu honlapon regisztráljon, majd személyes adatok feltöltésével egyéni profilt (továbbiakban: pályázói profil) hozzon létre. A pályázó a regisztrációt követően visszaigazoló e-mailt kap. Az e-mailben található internetes hivatkozásra (linkre) kattintva kell aktiválnia a pályázói profilját. A pályázattal kapcsolatos teljes kommunikáció a regisztráció során megadott, ezáltal kapcsolattartásra kijelölt e-mail címen történik. Egy e-mail címmel kizárólag egy személy regisztrációja hozható létre. Azon pályázók, akik 2016-ot követően már létrehoztak egyéni profilt a pályázati rendszerben, nem szükséges újra regisztrálniuk, ők a korábbi regisztrációkor megadott felhasználónévvel és jelszóval tudnak a felületre ismételten belépni. Számukra azonban a profilban szereplő adatok ellenőrzése és az esetleges változások átvezetése, szükséges.
Pályázatot benyújtani kizárólag a www.erzsebetprogram.hu honlapon, a jelen pályázati felhívásban rögzített feltételeknek mindenben megfelelő pályázói profillal van lehetőség.
- A pályázói profil kötelező melléklete a Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez elnevezésű dokumentum, amelyet a pályázó kizárólag a www.erzsebetprogram.hu honlapról letölthető, 2019. szeptemberétől hatályos, új formanyomtatványon nyújthat be. Az új nyilatkozat kitöltése mindenki számára kötelező! A megfelelően kitöltött nyilatkozatot kép formátumban (JPG vagy PNG formában), de 1 MB-nál nem nagyobb méretben a regisztrációs felületre szükséges feltölteni. Amennyiben a pályázatát nem a Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez formanyomtatvány dokumentummal nyújtja be, úgy az automatikusan elutasításra kerül.
- Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy amennyiben a pályázói profilba feltöltött név és a Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez dokumentumon szereplő név nem egyezik meg PONTOSAN egymással, az a pályázat feldolgozása során hibának minősül.
- A hibásan, hiányosan, vagy nem feldolgozható adatokkal kitöltött, vagy Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez melléklet csatolása nélkül benyújtott pályázat automatikusan elutasításra kerül.
- Egy pályázat keretében kizárólag egy jogosult személy, illetve egy, vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársa, továbbá három vagy több, a pályázat benyújtásának napján családi pótlékra / emelt családi pótlékra jogosult gyermeke nyújthatja be jelentkezését.
- Egy személy egy pályázati ciklusban kizárólag egy szociális üdülési pályázat keretében részesülhet támogatásban.
A hibásan, hiányosan beadott pályázat hiánypótlására, javítására nincs lehetőség.
A pályázat keretében rögzített adatok valóságtartalmát az Alapítvány ellenőrizheti.
A pályázat benyújtását követően a pályázat azonosító számot, úgynevezett pályázatazonosítót kap.
A pályázó várhatóan 2020. január 20-át követően kap tájékoztatást az Alapítványtól, e-mailben, pályázatának feldolgozási eredményéről.
A pályázatok elbírálásánál előnyben részesülhet azon pályázó, aki korábban nem nyert üdülési támogatást az Erzsébet-program pályázatai keretében.
Az elnyert üdülési támogatást a nyertes pályázók legkésőbb 2020. december 31-ig használhatják fel. - Jelen pályázati felhívás feltételei a pályázati létszámkeret kimerüléséig, de legkésőbb 2019. november 15. napjáig állnak fenn. Amennyiben a pályázatnyertes nem használja fel az elnyert üdülési támogatást legkésőbb 2020. december 31-ig, úgy az elnyert támogatás érvényét veszíti.
A pályázat benyújtható: 2019. november 15. napjáig www.erzsebetprogram.hu honlapon történt regisztrációt követően.
További cikkek a rovatban
Werner Fenz ösztöndíj – Művészet a köztérben pályázat
Steirischer Herbst kutatói ösztöndíj
Vállalkozóvá válás támogatása komplex szolgáltatásokkal és tőkejuttatással pályázat
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Künstlerstadt Kalbe: Nyári rezidencia pályázat
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
Út, híd, járda építése és felújítása pályázat
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítésére, üzemeltetési beruházások előmozdítására, közösségi kezdeményezések ösztönzésére
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására
Vásáry Tamás-ösztöndíj – pályázat ifjú zenészek számára
Dózsa Imre-ösztöndíj – táncművészeti hallgatói össztöndíj
IX. Dorothy Waxman Nemzetközi Textiltervezői Díj