A Miniszterelnöki Hivatal eredménytelennek nyilvánította az a pályázatot, amelyet „a nemzetközi gazdasági válsággal kapcsolatos lakossági tájékoztatás keretében nyújtandó támogatás” címmel hirdetett meg.
Budai Bernadett kormányszóvivő elmondta: az új miniszterelnöki kabinet vezetése úgy döntött, hogy újpályázatot sem hirdet meg. Kiemelte: a pályázatra 300 millió forintos keretösszeg állt rendelkezésre. A kormányszóvivő iroda közölte azt is, hogy a válság hatásait enyhítő kormányzati intézkedésekről, illetve a válsággal kapcsolatos tudnivalókról a hivatalos csatornákon, illetve a www.valsagkalauz.hu oldal segítségével továbbra is folyamatos tájékoztatást ad a kormány a lakosságnak.
A Gyurcsány-kormány még tavaly december végén döntött úgy, hogy mintegy 300 millió forint összegű pályázatot ír ki a globális gazdasági válság magyarországi hatásainak közérthető, átfogó bemutatására. A pályázaton az országos, a regionális és a helyi média, valamint országos civil szervezetek vehettek részt televíziós és rádiós műsorokkal, magazinokkal, cikkekkel, kiadványokkal és tájékoztató programokkal.
Budai Bernadett akkor hangsúlyozta: a 300 millió forint annak a keretnek a még megmaradt része, amelyet az 2008-ban a kormány a lakosság tájékoztatására fordíthatott. A pályázatok beadási határideje 2009. január 31. volt.
(mti)
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak
Pályázat szabadúszó művészek, művészeti menedzserek, művészeti kollektívák és szervezetek támogatására
Kiállítási pályázat képzőművészek számára
Vásáry Tamás-ösztöndíj pályázat
Európai Vállalkozásfejlesztési Díj
Generali EnterPrize fenntarthatósági pályázat KKV-nak