Szeretne a német parlamentben dolgozni? A Német Bundestag a berlini Freie Universität és a Humboldt Egyetem, valamint a berlini Műszaki Egyetem közreműködésével minden évben mintegy 120 ösztöndíjat ítél oda 41 nemzet felsőoktatási intézményeiben végző vagy végzett diákjainak. A Nemzetközi Parlamenti Ösztöndíj (IPS) lehetővé teszi a politika iránt érdeklődő fiatalok számára, hogy betekinthessenek a német parlament napi munkájába.
A program támogatja a résztvevő államok és Németország között a párbeszédet, az együttműködést és segíti a kapcsolati hálók kialakítását.
Az IPS-program összesen 5 hónapig tart (minden évben március 01-től július 31-ig), és rendezvényeket, szemináriumokat és a Német Bundestag egyik képviselője melletti szakmai gyakorlatot foglal magában.
Az IPS-program célja a demokratikus értékek és a tolerancia, a kulturális sokszínűség megértése és a békés egymás mellett élés támogatása. Minden olyan jól képzett, elkötelezett, nyitott és a politika iránt érdeklődő fiatal nő és férfi jelentkezhet az ösztöndíjra, akik érzik magukban az elhivatottságot, hogy aktívan és felelősségteljesen alakítsák hazájuk demokratikus jövőjét.
Az ösztöndíjasokat a Német Bundestag független választási bizottsága választja ki – együttműködésben a berlini egyetemekkel – a szakmai, szociális, nyelvi és interkulturális kompetenciák alapján.
A jelentkezés meghosszabbított határideje: 2017. július 31.!
A jelentkezési nyomtatványokat és feltételeket itt találják:
http://www.bundestag.de/europa_internationales/internat_austausch/ips/ungarn/245062
Ugyanitt, német állampolgárságú, a politikai iránt érdeklődő fiataloknak is van lehetősége, hogy parlamenti ösztöndíjat kapjanak. Jelenleg kilenc országgal működik IPS-partnerprogram.
További cikkek a rovatban
LMBTQI pályázat civil szervezetek és informális csoportok számára
Tárolóval kiegészített lakossági háztartási méretű kiserőművek telepítésének támogatása pályázat (Napenergia Plusz Program)
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pécsi Kerámia Triennálé pályázat
Roma Ösztöndíjprogram pályázat
Svájci Alap Bora pályázat
Pályázat történelmi emlékpark tervezésére, kialakítására ( építészeti eszközökkel)
Pályázat a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola logójának megtervezésére
Pályázat sítanpályák építésére
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj
SozialMarie Pályázat
Pályázat közösségfejlesztő, infrastrukturális és környezetvédelmi, valamint a helyi lakosság egészségtudatosságát célzó, közösségfejlesztő ötletek megvalósítására
Pályázat civil szervezetek tagjai számára tanulmányutak támogatására
Pályázat helyi vagy országos közügyekkel, társadalmi problémákra irányuló kezdeményezések támogatására
Buborék – Hosszú Hétvége képzőművészeti pályázat
Richter Anna díj
Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram
A MARA-program kutatói ösztöndíj pályázata
ŐSZ&TÉL – Telki és környéke fényképen fotópályázat
Rezidenciaprogramok támogatása fogadó szervezetek számára
Európai nyilvánosság: egy új online médiaajánlat fiatal európaiaknak pályázat
Ezüstgerely művészeti pályázat
A Visegrádi Alap ifjúsági, kutatói és oktatói ösztöndíjai
Új európai kulturális terek – ötletpályázat