A Libri Kiadó és a Litera közös novellapályázatot hirdet azoknak, akiket érdekel a történelem, szeretik a fanyar humort, otthon érzik magukat a politikai szatíra műfajában – vagy szívesen kipróbálnák ezt a műfajt. A novellapályázat alapötletét a Libri Kiadónál most megjelent Hitler-szatíra, Timur Vermes könyve, a Nézd, ki van itt adta.
A pályázat témája és műfaja: Olyan jelentős, 19-20.századi történelmi eseményekről vagy a történelem folyását meghatározó személyekről, politikusokról szóló írásokat várunk, melyek kiragadják az adott eseményt vagy személyt a megszokott környezetből és humorral, iróniával tálalják azt, vagy a helyzetüket, cselekedeteiket.
A novellák terjedelme: 3000-30 000 karakteres írásokat várunk (word doc/docx formátumban, 12 pontos betűmérettel és normál sorközzel). Egy pályázó legfeljebb két pályaművel vehet részt a versenyben.
A pályázat kezdete és vége: 2013. szeptember 10-én hirdetjük meg, már aznap is várjuk az írásokat, egészen 2013. október 28-ig.
Eredményhirdetés: November 11-én hirdetjük ki a döntésünket.
A zsűri:
Keresztury Tibor, a Litera főszerkesztője
Szekeres Dóra, a Litera szerkesztője
Sárközy Bence, a Libri Kiadó vezetője
Dunajcsik Mátyás, a Libri Kiadó szépirodalmi főszerkesztője
Dávid Anna, a Libri Kiadó tényirodalmi szerkesztője
Nyeremények
A legjobb három pályaművet a Litera.hu portál közzéteszi.
A nyertes pályamű 30 000 forint értékű, a második helyezett 20 000 forint értékű, a harmadik pedig 10 000 forint értékű könyvcsomagot kap a Libri Kiadótól és a legjobb tíz írást a kiadó e-book formátumban megjelenteti.
Beküldés módja: Az írásokat az info@libri-kiado.hu címre várjuk, elektronikus formában a megadott határidőig. A határidő és a formai követelmények be nem tartása kizárást von maga után.
************************
A Nézd, ki van itt 2013 legjelentősebb európai könyvsikere, csak Németországban egymillió példány kelt el belőle.
2011 nyara. Berlin közepén egy üres telken, katonai egyenruhában ötvenhat esztendős férfi ébredezik: Adolf Hitler. Amit talál: béke, demokrácia, rengeteg külföldi és egy női kancellár… Ebben az új világban a tőle elvárható fanatikus hittel új karrierbe kezd – a televízióban.
Timur Vermes káprázatos szatírájának Hitlere nemcsak végtelenül komikus figura, de ijesztően valóságos is. Meghűl az ereinkben a vér, hogy milyen könnyen megtalálja a helyét egy cinikus, gátlástalan világban, ahol a demokrácia hosszú évtizedei után a demagógia, a nézettségi adatok és a like-gombok nyomogatása vezérli a közéleti cselekvést.
Link: litera.hu
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak