A Színházi Szakmai Kollégium nyílt pályázatot hirdet külföldi vendégjáték, produkciók színrevitele és színházi nevelési tevékenység támogatására.
A támogatás forrása a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
A finanszírozás módja: vegyes finanszírozás
A kollégium nem ír elő kötelező saját forrást.
1. Magyarországi színházi együttesek külföldi vendégjátékára, valamint magyar nyelven játszó határon túli színházak és külföldi színházi együttesek magyarországi vendégszereplésére
Altéma kódszáma: 1334
Pályázni a 2011. június 15.-2012. február 15. között megvalósuló vendégjátékokra lehet.
Pályázhatnak:
- az Előadóművészeti Törvény hatálya alá tartozó és annak alapján bármely kategóriában regisztrált, illetve regisztrációját megkezdett színházak,
- magyar nyelven játszó határon túli, hivatásszerűen működő színházak, illetve társulatok (nem jogi személy esetén azok fenntartói).
Pályázni csak a nevezési díj egyidejű befizetésével lehet!
A pályázathoz csatolni kell:
- az altéma kódszámával ellátott betétlapot,
- a produkció(k) részletes leírását,
- a partnerszínház(ak) meghívólevelét/elfogadó nyilatkozatát vagy szándéknyilatkozatát,
- a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolatát.
Támogatás az alábbi kiadásokra kérhető:
- tiszteletdíjra (művészek) VAGY napidíjra,
- megbízási díjra (fordítás, tolmácsolás),
- szállítási díjra,
- szállásköltségre,
- utazási költségre,
- biztosításra.
Amennyiben a pályázó a felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl azt röviden indokolnia kell, elfogadásáról a kollégium dönt!
A pályázat elbírálása során a kollégium előnyben részesíti:
- a határon túli magyar nyelvű produkciók magyarországi bemutatását.
A pályázatok elbírálásának szempontjai:
- a szakmai program értéke és megvalósításának realitása,
- a költségvetés realitása,
- a pályázat igényessége.
Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell:
- a bemutatott produkció(k) tényleges adatait (előadásszám, nézőszám stb.),
- a vendégjátékkal kapcsolatos dokumentumokat (műsorfüzet, plakát, fesztiválprogram, sajtóvisszhang stb.).
1. Igényelhető támogatás: maximum 1 millió Ft /pályázat
2. Erre a pályázati pontra tervezett keret mindösszesen: 20 millió Ft
2. Új színházi produkciók színrevitelére
Altéma kódszáma: 1317
Pályázni a 2011. szeptember 01.-2012. május 31. között bemutatandó produkciókra lehet.
Pályázhatnak:
- az Előadóművészeti Törvény hatálya alá tartozó és annak alapján bármely kategóriában regisztrált, illetve regisztrációját megkezdett színházak,
- magyar nyelven játszó határon túli, hivatásszerűen működő színházak, illetve társulatok (nem jogi személy esetén azok fenntartói).
Pályázni:
- magyar szerzők műveinek bemutatására (különös tekintettel az ősbemutatókra),
- a gyermek- és ifjúsági előadásokra,
- a dramaturgiai, szcenikai vagy egyéb újításokkal kísérletező előadásokra lehet.
Pályázni csak a nevezési díj egyidejű befizetésével lehet!
Egy pályázó csak egy produkció színrevitelére pályázhat!
A pályázathoz csatolni kell:
- az altéma kódszámával ellátott betétlapot,
- a produkció részletes leírását,
- a rendező szándéknyilatkozatát és szakmai önéletrajzát,
- állandó játszóhellyel nem rendelkező társulatok esetében a befogadó nyilatkozatot,
- a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolatát.
Támogatás az alábbi kiadásokra kérhető:
- tiszteletdíjra (művészek, szerző, fordító),
- jelmezköltségre,
- díszletköltségre,
- kellékekre,
- szállítási díjra,
- eszközbérleti díjra,
- pr-költségre (honlap-, kiadványkészítés és reklám).
Amennyiben a pályázó a felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl azt röviden indokolnia kell, elfogadásáról a kollégium dönt!
A támogatást kizárólag a bemutatóig felmerülő fenti jogcímekre lehet felhasználni, a költségvetést (pályázati adatlap 4. pontja) is ennek megfelelően kérjük elkészíteni.
A pályázatok elbírálásának szempontjai:
- a szakmai program értéke és megvalósításának realitása,
- a költségvetés realitása,
- a pályázat igényessége.
A pályázat szakmai beszámolójának tartalmaznia kell:
- a bemutatott produkció elemzését, a produkciós költségvetés bemutatását, a produkció utóéletének felvázolását,
- a bemutató előadással kapcsolatos dokumentumokat (minimum 8 db előadásfotó, amelyből minimum 2 db a totál színpadképről készüljön, műsorfüzet, plakát, sajtóvisszhang stb.).
3. Igényelhető támogatás: maximum 3 millió Ft
Erre a pályázati pontra tervezett keret mindösszesen:80 millió Ft
3. Magyarországi színházak 2011-2012-es évadban megvalósuló, rendszeres színházi nevelési tevékenységének (rendhagyó órák, színházlátogatást előkészítő és előadás-feldolgozó órák, drámapedagógiai foglalkozások, tantermi előadások és beavató [moderátor közreműködésével zajló] előadások) megvalósítására
Altéma kódszáma: 1308
Pályázni a 2011. szeptember 01. – 2012. június 30. között megvalósuló programokra lehet.
Pályázhatnak:
- az Előadóművészeti Törvény hatálya alá tartozó és annak alapján bármely kategóriában regisztrált, illetve regisztrációját megkezdett színházak.
Pályázni csak a nevezési díj egyidejű befizetésével lehet!
A pályázathoz csatolni kell:
- az altéma kódszámával ellátott betétlapot,
- a megvalósítani kívánt program részletes tartalmi bemutatását, benne:
- a programban résztvevő produkció(k) részletes leírását,
- a választott nevelési tevékenységi formák részletes tematikáját, leírását, ütemezését,
- színházi nevelési tevékenységet irányítók szakmai életrajzát, megjelölve a résztvevők művészi és pedagógiai végzettségét, a program megvalósításához szükséges szakmai felkészültségüket és/vagy az eddigi gyakorlati tapasztalataikat,
- az együttműködő oktatási intézmény(ek) szándéknyilatkozatát,
- a pályázó eddigi színházi nevelési tevékenységében résztvevő oktatási intézmények felsorolását (amennyiben a pályázó korábban nem végzett színházi nevelési tevékenységet, úgy arról kell nyilatkozni),
- a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolatát.
Támogatás az alábbi kiadásokra kérhető:
- tiszteletdíjra (előadók),
- utazási költségre (óraadók, diákok).
Amennyiben a pályázó a felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl, azt röviden indokolnia kell, elfogadásáról a kollégium dönt!
A pályázat elbírálásának szempontjai:
- a szakmai program értéke és megvalósításának realitása,
- a költségvetés realitása,
- a pályázat igényessége.
A pályázat szakmai beszámolójának tartalmaznia kell:
- a pályázó beszámolóját a nevelési program eredményéről, a megvalósult események felsorolásával,
- a megvalósult program tényleges adatait (a foglalkozások száma, a programban résztvevő diákok és tanárok száma stb.),
- az érintett oktatási intézmény(ek) legalább 2000 karakter terjedelmű beszámolóját a program nevelési eredményeiről.
Igényelhető támogatás: maximum 3 millió Ft/pályázat
Erre a pályázati pontra tervezett keret mindösszesen:40 millió Ft
Kérjük, hogy a feldolgozás, iratkezelés könnyebbsége érdekében a pályázati anyag összeállításánál mellőzzék a különleges minőségű papírt, bármilyen kötést, spirálozást, ragasztást!
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatási összeg 1%-át (amely 25%-os áfát tartalmaz) tartozik befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 számú pénzforgalmi jelzőszámára.
A nevezési díj összege félmillió forintnál kisebb összegű igény esetén sem lehet kevesebb 5000 Ft-nál (amely 25%-os áfát tartalmaz).
Az átutalás, illetve postai (rózsaszín) csekk közlemény rovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő adatlap azonosító (A N ) számot.
Kérjük továbbá, hogy átutalás esetén a közlemény rovat végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 3 pozícióban a 312 kódot tüntesse fel.
A nevezési díj befizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után!
A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre!
A pályázatok 1 eredeti példányban 2011. április 19-ig beérkezően nyújthatók be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának levelezési címére.
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.
Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36 1) 327-4444 számon kaphatnak.
Forrás: www.nka.hu
