palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Nyitottan a Negyed zenéjére zenei pályázat

A KultUnio Alapítvány pályázatot ír ki amatőr zenészek megjelenésének támogatására. A pályázat célja: KultUnio – Budapest Multikulturális Negyede (területileg Budapest Andrássy út – Teréz és Erzsébet krt – Rákóczi út és Károly krt. által határolt Negyed), egy alulról jövő kezdeményezésként, mely szorosan együttműködve a helyi civilekkel, vállalkozókkal, intézményekkel tudatosan kívánja erősíteni a Negyed imidzsét, megélénkíteni a kereskedelmi forgalmát, továbbá a folyamatos kulturális programokkal társadalmi fókuszban tartani.

A célok elérése közben fontos szempont a kulturális értékek megőrzése, hangsúlyozása, támogatása. Ennek érdekében már több rendezvény alkalmával, a zene segítségével igyekeztünk még élőbbé, vidámabbá varázsolni az eseményeinket, mint például az idei Kulturális Örökség Napjai, vagy a Turizmus Világnapja.

Jelen pályázati lehetőséggel a Negyed területén fellelhető, feltörekvő zenészeknek kínálunk lehetőséget a megmutatkozásra egy budapesti rádió péntek esti műsorában, illetve a legjobbaknak élő közönség előtt.

A pályázat tárgya:

Most induló pályázatunkban zenekarok, előadók jelentkezését várjuk, saját szerzeményekkel, zenei irányzattól függetlenül.

I.  A kiválasztott zenészeknek lehetőséget biztosítunk egy rádióműsorban való megjelenésre.

A rádió hozzávetőleg 5 éve működik, Budapest és közvetlen vonzáskörzetében lehet elérni. Fő profilját tekintve a civilek, kultúra, művészetek, közélet, egészség, környezettudatosság, környezetvédelem hangsúlyozását célozza.

A jelen kiírással érintett adás témáját tekintve, a KultUnio programajánló műsora, mely minden péntek este 7-8 között, élőben hallható.

A kiválasztott zeneszámok és a zenészekkel folytatott interjúk a beszélgetések között kerülnek adásba.

II. Továbbá a szakzsűri által legjobbnak ítélt dalok a nagyközönség előtt léphetnek fel Budapest egyik legkedveltebb romkocsmájában.

Kik nyújthatnak be pályázatot? Korosztályra való tekintet nélkül, bárki nyújthat be pályamunkát, akinek valamilyen kötődése van a Negyedhez (lakhely, tartózkodási hely, munkahely, kedvelt hely, stb)

 A pályázás feltételei, formai követelményei:

  • A zenékben a szöveg nem lehet kirekesztő, sértő, durva, vagy a gyerekekre bármilyen értelemben veszélyes!
  • A zenei felvételeket audio CD-n tudjuk elfogadni. Egy zeneszám megközelítőleg 3 perces lehet.
  • Minden egyéb műszaki paraméter nyitott, így kívánunk még nagyobb mozgásteret és ezáltal lehetőséget biztosítani a vállalkozó szelleműeknek.

A pályaművet CD lemezen, a pályázati kiírás részét képező adatlapot papír alapon kérjük benyújtani zárt csomagolásban.

A pályázat benyújtásának határideje és módja:

A beadási határidő szakaszos:

  • 2012. november 23. péntek és
  • 2012. december 07. péntek

A pályaművek elbírálására és a nyertesek kiválasztására a határidőket követő héten kerül sor. Az első sikeres kiválasztottak már a decemberi hónapban adásba kerülnek!

A zenei CD-t és a kitöltött adatlapot ajánlott küldeményként a következő címre kérjük beküldeni:

KultUnio Alapítvány
1036 Budapest, Árpád fejedelem útja 49.

Ha úgy érzed rejtett tehetség vagy, és csak a lehetőségre vártál, akkor eljött az idő!

Küldj egy demó anyagot, mely tükre a tehetségednek, ezzel nyiss utat a lehetőségnek, légy aktív részese a Negyednek!

Kapcsolat:

info@kultunio.hu

www.kultunio.hu