Az OXI – Óbudai Képzőművészeti Szakképző Iskola „Objektívvel szubjektíven” címmel, fotópályázatot hirdet. A fotópályázat célja, hogy lehetőséget és teret biztosítson olyan fiatal, tehetséges alkotók számára, akik az adott témát művészi megközelítésből mutatják be. A győztes pályaművek kiállítás keretében az iskola galériájában (1031 Bp. Kalászi u. 5-7. ), és az iskola honlapján kerülnek bemutatásra.
Pályázati feltételek: 18 – 23 éves, érettségizett, vagy ebben ebben az évben érettségiző, felsőfokú végzettséggel nem rendelkező és felsőoktatási hallgatói jogviszonyban nem álló magánszemély.
Pályázati munkák formai követelménye: 2 – 5 képből álló fotósorozat. A beküldött alkotások nagy felbontásban 20×30 cm-es méret. Az e-mailben elküldött fájlok egyenkénti mérete ne haladja meg az 5 Mb-ot.
Pályázati munkák formátuma: Digitális kép, jpg fájl formátumban, amit az iskola e-mail címére kell eljuttatni. (info@obudaikepzo.hu )
A kiállítási képek nagyításának költségét a pályázat kiírója vállalja.
Nevezési díj nincs.
A pályázaton résztvevők a pályaművek beküldésével automatikusan elfogadják a kiírás feltételeit, és egyben hozzájárulnak ahhoz, hogy a pályamunkákat (szerzővel, címmel ellátva), valamint a díjátadót, publikáljuk az internetes oldalunkon, és kiállítsuk a rendezvény ideje alatt. A pályázó a képek beküldésével kijelenti, hogy a fotókat ő készítette és rendelkezik a közlés jogával
Pályázat menete:
A pályamunkákat az info@obudaikepzo.hu címre kell eljuttatni.
A levél tartalmazza:
- pályázatra benyújtandó képsorozatot (2-5 kép)
- pályázó nevét
- születési dátumát
- a sorozatban szereplő képek címeit
- levél “tárgya” legyen: “Objektívvel szubjektíven pályázat jelentkezés”
Pályázati munkák beadásának határideje: 2012. május 13.
Online szavazás kezdete: 2012. 05. 16.
Eredményhirdetés: 2012. 05. 30.
A nyertesek nevét honlapunkon az www.obudaikepzo.hu és az iskola facebook oldalán tesszük közzé.
Zsűri tagjai: Bozsó András fotóművész, Illés Barna fotóművész
Zsűri elnöke: Baksai József festőművész
A pályázaton a zsűri családtagjai nem vehetnek részt!
Díjazás:
- 1. hely: 70 ezer Forint
- 2. hely: 30 ezer Forint
- 3. hely: 20 ezer Forint
Különdíj: A facebook oldalon legtöbb like-ot kapott alkotó 20 ezer Forint díjazásban részesül. Minden helyezést elért pályázó felvételt nyer, intézményünk 2012 – 2014- es ösztöndíjas képzésére.
A pályázó a regisztrációval elfogadja, hogy a zsűri döntése végleges és megfellebbezhetetlen.
OXI – Óbudai Képzőművészeti Szakképző Iskola
E-mail: info@obudaikepzo.hu
Telefon: 453-3000,
Fax: 453-3001
Cím: 1031 Budapest, Kalászi u. 5-7.
További cikkek a rovatban
LMBTQI pályázat civil szervezetek és informális csoportok számára
Tárolóval kiegészített lakossági háztartási méretű kiserőművek telepítésének támogatása pályázat (Napenergia Plusz Program)
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pécsi Kerámia Triennálé pályázat
Roma Ösztöndíjprogram pályázat
Svájci Alap Bora pályázat
Pályázat történelmi emlékpark tervezésére, kialakítására ( építészeti eszközökkel)
Pályázat a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola logójának megtervezésére
Pályázat sítanpályák építésére
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj
Pályázat közösségfejlesztő, infrastrukturális és környezetvédelmi, valamint a helyi lakosság egészségtudatosságát célzó, közösségfejlesztő ötletek megvalósítására
Pályázat civil szervezetek tagjai számára tanulmányutak támogatására
Buborék – Hosszú Hétvége képzőművészeti pályázat
Richter Anna díj
Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram
A MARA-program kutatói ösztöndíj pályázata
ŐSZ&TÉL – Telki és környéke fényképen fotópályázat
Rezidenciaprogramok támogatása fogadó szervezetek számára
Európai nyilvánosság: egy új online médiaajánlat fiatal európaiaknak pályázat
Ezüstgerely művészeti pályázat
A Visegrádi Alap ifjúsági, kutatói és oktatói ösztöndíjai
Új európai kulturális terek – ötletpályázat
STAFÉTA pályázat a tehetséggondozás és a független előadó-művészet támogatása érdekében
Hunyadi János Ösztöndíj román, szerb, horvát, szlovák és ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára