ODOO GARDROBE ÖTLETpályázat. A BME Solar Decathlon Odooproject pályázata formaruha tervezésére. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Odooproject csapata meghirdeti az Építészmérnöki Karral együttműködve ODOO GARDROBE elnevezésű kétfordulós kreatív divat ötletpályázatát!
A pályázatot a Hazai Korszerű Építészmérnök Képzésért Alapítvány támogatja.
A PÁLYÁZAT CÉLJA: A kreatív divat pályázat célja tehetséges fiatal divattervezők bevonása a BME SOLAR DECATHLON versenyen részt vevő Odooproject csapatának munkájába, lehetőséget biztosítva számukra, hogy nemzetközi porondon is bemutathassák munkáikat, ezzel emelve a ház és a csapat megjelenésének színvonalát. Fontosnak tartjuk, hogy együtt dolgozhassunk hazai művészekkel, tervezőkkel ésközösen külföldre is eljuttassuk országunk hírét, bemutatva művészetünket, kultúránkat, tudásunkat.
A kiírás célja, hogy a beérkezett munkák alternatívákat nyújtsanak az Odooproject formaruhájának létrehozásához, mely biztosítja a Solar Decathlon Europe 2012 versenyen Madridban, illetve az ahhoz kapcsolódó alkalmakon a csapat egységes megjelenését.
A RÉSZVÉTEL ÉS REGISZTRÁCIÓ: A versenyben hallgatók és diplomájukat a 2009után megszerzett tervezők vehetnek részt. A versenyre alkotók, alkotó párok illetve alkotó csapatok is jelentkezhetnek (maximum 3 főig). Egy pályázó csak egy pályaművet adhat be. A pályázatra jelentkezés kötelező regisztrációval jár.
A REGISZTRÁCIÓ LÉPÉSEI: a odoogardrobe@gmail.com elektronikus címre elküldi jelentkezési szándékát, megadja: név (csapat létszáma és tagok neve), értesítési cím, email cím, telefonszám, tanintézmény neve és adatai, évfolyam / végzés éve.
Csapatonként elegendő egy személy regisztrációja is
A pályázati kiírás és az ötletpályázat alapjául szolgáló részletes ismertető 2012. április. 5. csütörtöktől 2012. április 23. hétfő 18.00 óráig ingyen letölthető a csapat honlapjáról: www.odooproject.hu és a blogjáról http://blog.odooproject.hu is.
Az ELSŐ FORDULÓ jeligés, titkos. A pályázók személyére vonatkozó adatokat (név, értesítési cím, telefonszám, email cím, tanintézmény neve és adatai, évfolyam/végzés éve, díjazás felosztási aránya) jeligével ellátott zárt borítékban kell mellékelni a beadás során.
ELSŐ FORDULÓ BEADANDÓ MUNKARÉSZEI:
PÁLYÁZATI ANYAG #1:
- a pályázati tematika bemutatása (inspiráló képekkel), a koncepciót és anyaghasználatot indokoló, magyarázó szöveges rész: Miért? Milyen anyagot? A4es formátumban maximum 2 oldal terjedelemben
- a formaruha megértéséhez szükséges mértékű és mennyiségű rajzos anyag, a terv technikai jellemzőkkel (szín, anyag, technológiai leírás, anyagvágatok, stb.)
- outfit rajzos ábrázolása emberi alakon
- 3×3 cm-es anyagminták
- a formaruha előállításának költségbecslése.
A pályázat nyelve magyar. A tervek kidolgozása során tetszőleges technika alkalmazható. A beadott anyag nyomtatott legyen! A terveket legfeljebb 10 db, A/3 méretű lapból álló, könnyen szétbontható, füzetté összefűzött dokumentumban kell beadni. A pályázati anyagot digitális adathordozón is be kell nyújtani PDF formátumban.
A beérkezett pályaművek először formai ellenőrzésen esnek át. A hiányos, a formai kritériumoknak nem megfelelő és /vagy az alkotók nevét illetve erre utalást tartalmazó pályázati anyagok a további értékelésben nem vesznek részt, azonnal kizárásra kerülnek.
Az első forduló pályaműveit 2012. április 24. kedd 17.00 óráig kell leadni a BME K. Épület 2. emelet Épületszerkezettan Tanszék titkárságán (honlapon lásd : tájokozódást segítő térkép )
ÉRTÉKELÉS: A pályázati anyagot a Kiíró által felkért neves szakértők ( személyükre a pályázat folyamán meglepetésként fokozatosan derül fény ) és az Odooproject delegált tagjaiból álló zsűri értékeli.
Az első fordulót egy kiállítással egybekötött eredményhirdetés zárja a BME Építészmérnöki Karán. Itt kihirdetésre kerülnek zsűri által a második fordulóra meghívott pályázók, illetve a közönségszavazás eredménye is. A második fordulóba a zsűri döntése alapján a résztvevők számától és a beérkezett munkák minőségétől függően legfeljebb 10 pályázó juthat.
Sikeres első forduló esetén a MÁSODIK FORDULÓ meghívásos, azok vehetnek részt rajta, akik az első fordulóban érvényes pályázatot adtak be és meghívásra kerültek.
PÁLYÁZATI ANYAG #2:
- az első fordulóban benyújtott tervek alapján kivitelezett fomaruha
- a felhasznált anyag beszerzési helyének megnevezése, a formaruha költségének részletes kimunkálása és az elkészíttetéséhez szükséges idő meghatározása
A kivitelezéssel és beadással kapcsolatos részletes feltételekről és információkról a Kiíró az 1. forduló után értesíti a 2. fordulóba jutott pályázókat.
A második forduló elkészült pályaműveit 2012. május 21. hétfő 12.00 óráig kell leadni az Épületszerkezettan Tanszéken ( cím lásd feljebb ) az írásos anyagokkal együtt.
A megadott határidőig beérkezett valamennyi kollekció bemutatásra kerül egy reprezentatív ODOO esemény kreatív installációjának keretein belül, melynek a pontos részleteiről az első forduló lezárása után értesülnek a résztvevők.
A pályázattal kapcsolatos kérdéseket 2012. április 11. szerda 14.00 óráig kell elküldeni a odoogardrobe@gmail.com email címre. A bizottság által adott válaszok az ODOO blogon http://blog.odooproject.com/ lesznek elérhetőek mindenki számára.
Letölthető dokumentumok
odoogardrobe_palyazat_program-1
DÍJAZÁS: A kétfordulós pályázat díjazására összesen 500 000 Ft áll rendelkezésre, mely összeget a pályázati bírálóbizottság a beérkezett pályaművek számától és minőségétől függően oszthat fel, vagy csökkenthet.
A projekt sikeres megvalósulása esetén az Odooproject formaruhája a nyertes pályamű alapján készül. A megvalósulás folyamatát a nyertes pályázó felügyelheti és nyomon követheti. A formaruhát fogja viselni a csapat valamennyi, a versennyel kapcsolatos hivatalos rendezvényen, melynek elsősorban nyitó és záró rendezvényét a nemzetközi sajtó is figyelemmel kíséri. A hazai és nemzetközi sajtóban, nyomtatott és online médiában történő megjelenésen túl a győztes értékes jutalomban is részesül, mely meglepetésként csak a későbbiekben lesz közzétéve.
A pályaművek az eredményhirdetések alkalmával megrendezett kiállítások és installációkon túl megjelennek a csapat honlapján, közösségi oldalain, valamint a Solar Decathlon Europe versenyen is.
A bírálóbizottság tagjai közé Varga Tamás DLA okl. építszmérnök és Csízi László okl. építészmérnök mellett három neves, a divatszakmában ismert és elismert szakembert delegál a Kiíró: így Füzes Esztert a USE unused-tól – https://www.facebook.com/USE.unused. A további zsűritagok személyére a pályázat folyamán fokozatosan fog fény derülni a blogunkon.
A benyújtott pályaművek a BME Solar Decathlon Odooproject tulajdonát képezik. A pályázók a pályázati anyag benyújtásával elfogadják a pályázati kiírás feltételeit, lemondanak az óvási/fellebbezési jogaikról, egyben hozzájárulnak ahhoz, hogy pályázatuk képei és a szöveges bemutatói – a pályázó(k) nevének megjelölésével – kiállításokon, elektromos és nyomtatott sajtóban megjelenjenek.
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Future Leaders Exchange (FLEX) nemzetközi ösztöndíj középiskolásoknak
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat könnyűzenei koncerthelyszíneken rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítására
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Összesen négyszáz millió forintot oszt ki a Kormány külhoni lovas szervezetek számára
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Pályázat lovas sportok, lovas hagyományőrzés, lovas turizmus, lovas terápia, lovas rendezvények támogatására
Logó és szlogen pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2024. évi költségvetési támogatására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére