A Tengerecki Alapítvány pályázatot hirdet magyarországi és európai pályázók számára Óriás Társas játékpark használatára.
A Tengerecki Alapítvány által meghirdetett pályázat célja:
- a játékkultúra fejlesztése
- élő társasjátékok használata során szerzett tapasztalatszerzés
- a választott célcsoport számára egy/fél napos program biztosítása.
A Tengerecki Alapítvány e felhívás keretében nem támogat politikai szervezeteket, vagy azok jelöltjeit, párpolitikai akciókat és tevékenységeket.
KIK PÁLYÁZHATNAK?
A pályázatra olyan – Magyarországon vagy az Európai Unió területén bejegyzett – civil szervezetek, vállalkozások, magánszemélyek pályázhatnak, amelyek megfelelnek a következő feltételeknek legalább egyikének:
- egyéni vagy társas vállalkozás (e.v., bt, kft, zrt)
- nonprofit szervezetek és intézmények (kivéve a pártokat, köztestületeket, biztosító egyesületeket), amelyek 2014. február 24-e előtt bejegyzésre kerültek.
- közintézmények, OM azonosítószámmal rendelkező oktatási intézmények: óvodák, általános- és középiskolák, felsőoktatási intézmények
- helyi lakóközösségek, lakószövetkezetek
Egy szervezet több pályázatot is benyújthat. Minden időpontra külön pályázatot kell benyújtani.
MIRE LEHET PÁLYÁZNI?
A Tengerecki Óriás Társas játékparkja óriás méretű játékokból áll. Pályázni a játék(ok) 1-4 óra hosszára – 50 % kedvezménnyel – történő igénybevételére lehet.
A játékpark pályázható elemei: (részletes leírást és képeket a www.oriastarsas.hu oldalon találhat)
- Óriás Vizes Társas (15 nm-es játékpálya, 40 cm-es dobókocka, a játékosok maguk a bábuk)
- Óriás Turista Társas (15 nm-es játékpálya, 40 cm-es dobókocka, a játékosok maguk a bábuk)
- Óriás Szivárvány Peca (10 nm-es játék, melynek során mágneses tappancsokkal kell a játékosoknak a halacskákat különféle szempontok alapján kihalászni)
- Óriás Labirintus (150 db-os babzsák készlet, melyen bekötött szemmel kell eljutni egyik pontról a
másikra)
A játékokhoz akár óvodás korú gyermekek számára, akár felnőttek számára is tudunk játékszabályt biztosítani. Tehát a játékpark bármely korosztály számára élvezhető. A játékokhoz animátort biztosítunk.
A játékok elhelyezéséhez szükséges helyigény játékonként 24 nm.
Jelen pályázat során a pályázók játékpark bármely – akár egyszerre mind a 4 játék – 4 óra időtartamú bérletére pályázhatnak.
A tervezett rendezvényt, melyre a Tengerecki Óriás Társasokat a pályázó megpályázza: 2015. április 1. és 2015. december 31. között kell megvalósítani. Javasoljuk a www.oriastarsas.hu oldalon lévő foglaltsági naptár figyelembe vételét, mivel a foglalt napokra tervezett pályázatok kapacitás hiányában biztos elutasításra fognak kerülni.
A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK MENETE
Pályázatot benyújtani 2015. március 23-tól folyamatosan lehet, legkésőbb 2015. május 31. éjfélig.
A pályázóknak egy minimum 2, maximum 10 A/4 oldal terjedelmű dokumentumot kell 2 nyomtatott példányban benyújtaniuk, papír alapon, postai úton a Tengerecki Alapítvány telephelyére, Tolmácsi Ágnes nevére címezve. (Tolmácsi Ágnes / Tengerecki Alapítvány, 2120 Dunakeszi, Barátság útja 41.) A
pályázati borítékon szerepelnie kell a „Tengerecki Óriás Társas Pályázat” jeligének.
A PÁLYÁZATI DOKUMENTUMNAK A KÖVETKEZŐKET KELL TARTALMAZNIA:
- A pályázó szervezet neve, címe (e-mail cím és telefonszám is) és rövid bemutatása.
- A tervezett rendezvény időpontja (vagy lehetséges időpontjai.
- A tervezett rendezvény helyszíne (kültéri, beltéri, esőhelyszín).
- A tervezett rendezvény Dunakeszitől kilométerben mért távolsága (www.utvonalterv.hu alapján számolva).
- Az igényelt játékok neve.
- A tervezett rendezvény programja.
- A tervezett rendezvény célcsoportja, életkora.
- A tervezett program szervezőinek és felelősei (kit kell a helyszínen keresni)
- A várható média megjelenések száma.
- A rendezvényre történő felhívás (kommunikáció) terve (hol hirdetik, hányszor, kiknek).
- A pályázó hiteles aláírása.
- A pályázat benyújtásának dátuma.
A PÁLYÁZATI DOKUMENTUMHOZ MINTÁT MELLÉKELÜNK, AMI FELHASZNÁLHATÓ PÁLYÁZAT MEGÍRÁSA SORÁN.
ÖNRÉSZ
Jelen pályázat 50 %-kos önrész biztosítását írja elő az alábbiak szerint.
A játékok bérleti díja:
- Óriás Vizes Társas – 79.000 Ft – melyből a nyertes pályázót 39.500 Ft terhel
- Óriás Turista Társas – 79.000 Ft – melyből a nyertes pályázót 39.500 Ft terhel
- Óriás Szivárvány Peca – 59.000 Ft – melyből a nyertes pályázót 29.500 Ft terhel
- Óriás Labirintus – 59.000 Ft – melyből a nyertes pályázót 29.500 Ft terhel
A négy játék együttes bérleti díja: 210.000 Ft – melyből a nyertes pályázót 105.000 Ft terhel
A kedvezményes bérleti díjon felül a nyertes pályázókat szállítási költségtérítés is terheli az alábbiak szerint: A játékok kiszállításának díja: Dunakeszi – Célállomás közötti km x 150 Ft (egyszer számítva a km-t).
Jelen pályázatban az animátorok igénybe vétele díjtalan.
AZ ELBÍRÁLÁS MENETE
Az elbírálás folyamatos. Minden beadott pályázat 15 munkanapon belül elbírálásra kerül. Minden pályázó e-mailben kap értesítést. A döntés végleges, fellebbezésre nincs mód, de új programmal, új pályázat benyújtására van lehetőség.
Egy pályázat elutasításra kerülhet kapacitáshiány miatt, ezt az elutasító e-mailben minden esetben megírjuk. Ez esetben a pályázat módosított időponttal újra benyújtható.
A nyertes pályázók a www.tengereckialapitvany.hu oldalon és a www.oriastarsas.hu oldalon egyaránt feltüntetésre kerül(het)nek.
Letölthető dokumentum
Palyazati_felhivas_orias_tarsas_civil
A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSA
2015. március 23-től folyamatosan lehet, legkésőbb 2015. május 31. éjfélig, vagy a kapacitások kimerüléséig lehet (amelyik hamarabb bekövetkezik).
2 nyomtatott példányban, postai úton:
Tengerecki Alapítvány / Tolmácsi Ágnes
Dunakeszi / Barátság útja 41. / s2120
További információ: Tolmácsi Ágnes / info@tengereckialapitvany.hu / 06 70 606 3379
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat könnyűzenei koncerthelyszíneken rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítására
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Összesen négyszáz millió forintot oszt ki a Kormány külhoni lovas szervezetek számára
Nemek közötti egyenlőségi index az EU tagállamaiban: Politikai kontextus és statisztikai elemzés pályázat
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Pályázat lovas sportok, lovas hagyományőrzés, lovas turizmus, lovas terápia, lovas rendezvények támogatására
Logó és szlogen pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2024. évi költségvetési támogatására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére
Tudományos folyóiratok működésének támogatása pályázat
Művészeti és kulturális folyóiratok működési támogatása