A Belügyminisztérium hirdetménye a 2011. évi Palóczi Antal-díj adományozásáról. A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter által adományozható elismerésekről szóló 21/2008. (X. 22.) NFGM rendelet 2. § (5) bekezdésének e) pontja valamint a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvény 2. § (1) gc) pontja alapján a Belügyminisztérium a következő felhívást teszi közzé.
A miniszter a településrendezés területén legalább 10 éven át végzett kimagasló – tervezői, oktatói, kutatói, főépítészi – tevékenység elismeréséül természetes személynek illetőleg tervezőcsoportnak az Építészet világnapja alkalmából Palóczi Antal-díjat adományozhat. Az elismerésben magyar állampolgár illetve magyar nemzetiségű, nem magyar állampolgár is részesíthető. A díj posztumusz is odaítélhető. Az évente átadható legfeljebb két díjjal emlékérem, az adományozást igazoló oklevél és adóköteles pénzjutalom jár, amelynek összege természetes személy kitüntetése esetén személyenként a mindenkori köztisztviselői illetményalap ötszöröse, tervezőcsoport esetében tizenötszöröse.
A díj adományozására bárki tehet javaslatot, amelyet a Belügyminisztérium Területrendezési és Településügyi Főosztályára kell benyújtani (postai cím: 1903 Budapest, Pf. 314, személyesen: 1051 Budapest, Nádor utca 2, ügyfélszolgálat. A borítékra kérjük ráírni: „Palóczi Antal-díj”).
A javaslattétel benyújtásának illetőleg postai feladásának a határideje 2011. július 22.
Letölthető dokumentumok
javaslati-adatlap-paloczi-2011
A javaslattételnek részletes szakmai indoklást kell tartalmaznia, amelyben a javaslattevő közli a jelölt személy vagy tervezőcsoport nevét/megnevezését, címét, ismerteti szakmai életrajzát/tevékenységét, különös tekintettel azon kiemelkedő színvonalú munkák és eredmények bemutatására, amelyek megalapozhatják a díj odaítélését. Természetes személy esetén a javaslatban fel kell tüntetni a jelölt személyazonosító adatait, munkahelyét, beosztását, tudományos fokozatát, korábban kapott kitüntetéseit. Az ajánlás a „javaslattételi adatlap” kitöltésével történik, amely elektronikusan is letölthető a minisztérium honlapjáról és a www.e-epites.hu weboldalról. A pályázathoz benyújtható minden olyan további dokumentum, adat vagy mértékadónak tekinthető vélemény, amely az elbírálást segítheti, illetőleg amelyet az ajánló lényegesnek tart.
A díj adományozására vonatkozó javaslatokat a Palóczi Antal-díj Bizottság rangsorolja. A bizottságot a területrendezési és építésügyi helyettes államtitkár hívja össze. A döntést a díjazottakról a bizottság felterjesztése alapján a belügyminiszter hozza.
További felvilágosítást nyújt: Krakler Judit (tel: 441-1450; e-mail: judit.krakler@bm.gov.hu
Forrás: Kormányzati portál
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
Call for Tenders about Building Renovation [re-announcement]
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros