palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat a hazai amatőr kórusművészet fejlesztésének 2009. évi támogatására

okm pályázatokA pályázat célja az amatőr kórusok (általános- és középiskolai, felnőtt kórusok) működési körülményeinek, közösségi tevékenységeinek fejlesztése, a kóruséneklés társadalmi presztízsének, közönségkapcsolatainak, támogatottságának megerősítése. A területi alapon szervezett hazai találkozók, versenyek, az Éneklő Ifjúság területi és központi rendezvényeinek megvalósításához szükséges források, tervezhetőségük és megrendezésük garanciáinak megteremtése.

I. A hazai amatőr kórusmozgalom tevékenységének támogatása

Altéma kódszáma: Kórus – 1.
Rendelkezésre álló keretösszeg: 70 millió Ft.

A pályázók köre

  • Amatőr kórus, amely önálló jogi személyiségű társadalmi szervezetként, egyesületként, alapítványként működik
  • Amatőr kórust fenntartó, működtető (vagy befogadó) intézmény, (közművelődési intézmény, közoktatási intézmény, felsőoktatási intézmény, önkormányzat, egyház, jogi személyiségű társadalmi szervezet, alapítvány, egyesület)
  • Közművelődési intézmény
  • Országos hatókörű szakmai szervezet

Nem pályázhatnak:

  • Hivatásos művészeti csoportok
  • Népművészeti csoportok
  • Nem részesülhet támogatásban az a szervezet, amely a korábbi év(ek)ben az NKÖM-től és az OKM-től és/vagy az NKA-tól kapott, lejárt határidejű támogatással nem számolt el, azt nem a célnak megfelelően használta fel, illetve az elszámolást a támogató egyéb tartalmi, formai problémák, hiányosságok miatt nem fogadta el.

A megvalósítás ideje: 2009. július 1 . – 2010. május 15.

A támogatásból elszámolható költségek

  • tiszteletdíj (járulékokkal együtt)
  • megbízási díjak számlás kifizetésére (dologi költség)
  • szakmai anyagok költségei
  • működéshez, tevékenységhez kapcsolódó eszközök beszerzésére, a támogatás maximum 20%-áig.
  • hazai versenyeken, találkozókon való nevezési díj támogatására
  • utazási és szállítási költségekre (külföldi utazás, szállítás kivételével!)
  • szállásköltségekre
  • csoportos étkezési költségre a támogatás maximum 20%-áig (találkozók, nagyrendezvények esetében)
  • PR- és reklámköltségekre (kommunikációs költségek nélkül)

Az altémára egy pályázó egy pályázatot nyújthat be minimum 200 000 Ft értékben.

Intézményi csomagpályázat esetében, ha több amatőr kórust tart fenn, maximum 3 csoport számára lehet támogatást kérni, összesen maximum 1 500 000 Ft értékben, részletes, bontott költségvetéssel és szakmai programmal. Amatőr kórus rendezvénytámogatás esetén elvárás a minimum megyei területi szintű kórustalálkozó rendezése.

Önrész vállalása nem szükséges.

II. Hazai amatőr kórusok kiemelkedő jelentőségű nemzetközi fesztiválokon, versenyeken való részvételének támogatása
Altéma kódszáma: Kórus – 2.
Rendelkezésre álló keretösszeg: 16,2 millió Ft.

A pályázat célja:
A hazai amatőr kórusok kiemelkedő jelentőségű külföldi versenyeken való részvételének támogatásával a magyar kórusművészet értékeinek nemzetközi megismertetése.

A pályázók köre:

  • Amatőr kórus, amely önálló jogi személyiségű társadalmi szervezetként, egyesületként, alapítványként működik
  • Amatőr kórust fenntartó, működtető (vagy befogadó) intézmény, szervezet
  • A pályázat kizárólag azon kórusok támogatását teszi lehetővé, amelyek szakmai tevékenysége példaértékű, hazai viszonylatban legalább hangversenykórus minősítéssel rendelkezik, vagy nemzetközi versenyeken elért I., II., III. díjjal, vagy nemzetközi elismertséggel rendelkezik.

A megvalósítás ideje: 2009. május 1. – 2010. április 30.

A támogatásból elszámolható költségek

  • Külföldi versenyeken, fesztiválokon való nevezési díj és részvételi díj
  • szakmai anyagok költségei (technikai eszközökre, műszaki cikkekre nem)
  • utazási és szállítási költségek
  • PR- és reklámköltségekre (kommunikációs költségek nélkül)
  • Az altémára egy pályázó egy pályázatot nyújthat be minimum 200.000 Ft értékben. Önrész vállalása nem szükséges. Csomagpályázat benyújtására nincs lehetőség.

××××××××

A kiírás egészére vonatkozó megjegyzések:
A támogatás formája: vissza nem térítendő, előfinanszírozású, utólagos elszámolási kötelezettség mellett. Önrész vállalása nem szükséges.
Az egyes altémákra megállapított támogatási keretösszeg – a beérkezett pályázatok mennyiségének és minőségének függvényében – szakértő bizottsági javaslatra módosítható és átcsoportosítható.

A PÁLYÁZAT TARTALMI FELTÉTELEI

A pályázatot pályázati űrlapon kell benyújtani.

Pályázati űrlap és mellékletek letöltése

A pályázati űrlaphoz kötelezően csatolandó mellékletek:

  1. Részletes költségterv
  2. A pályázó szervezet, közösség szakmai tevékenységének bemutatása. (maximum 1 oldal terjedelemben.)
  3. A pályázat szakmai céljának, megvalósítási módjának részletes leírása 3-5 oldal terjedelemben (a pályázat indoklása, mely tartalmazza az elérendő szakmai fejlesztés eredményét, a résztvevők körét, az együttműködő partnereket, tervezett események leírását, megvalósítási ütemtervet, a megvalósítás helyét – csomagpályázat esetében esetén csoportonkénti bontásban is.)
  4. 30 napnál nem régebbi eredeti, a működést igazoló jogi dokumentum (cégkivonat, alapító-okirat)
  5. A szervezet bankszámláját vezető pénzintézet által hitelesített aláírási címpéldány(költségvetési intézmény esetében az aláírási jogosultság igazolása és az alapítói határozat aláírásra jogosult személy által hitelesített másolata)
  6. Nyilatkozat (ÁHT)
  7. Munkáltatói nyilatkozat a rendezett munkaügyi kapcsolatokról, illetve nyilatkozat a pályázó vállalkozás nagyságrendi besorolásáról
  8. Közzétételi kérelem a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 8. § (1) bekezdés szerinti érintettségéről Nyilatkozat a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról
  9. Jogilag nem önálló pályázó esetében a befogadó vagy fenntartó szervezet nyilatkozata a pályázat bonyolításáról
  10. Kórus-2 altémában: Országos szakmai szervezet ajánlása a pályázó támogatására
  11. Kórus-2 altémában: a pályázati kiírásban megnevezett szakmai minősítés meglétének igazolása

A pályázat benyújtásának határideje, helye, módja

A pályázatok kizárólag postai úton nyújthatók be a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus címére két nyomtatott (egy eredeti és egy másolati példány, egy küldeményben, az eredeti példányt megkülönböztetett jelzéssel ellátva) példányban és egy cd-n. A cd-nek tartalmaznia kell minimálisan a pályázati adatlapot, és az 1, 2, 3 mellékleteket (részletes költségvetés, szervezet bemutatása, szakmai program leírása).

A pályázatok postára adásának határideje 2009. július 30.

Postacím:
Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, 1251 Budapest, Postafiók 33.
A borítékra kérjük ráírni a pályázat altéma számát: Kórus-1, / Kórus-2.

Pályázattal kapcsolatos felvilágosítás
Információ kérhető az MMIKL Művészeti Programok Főosztályától, (06-1) 225-6029, Zádori Judit művészeti referenstől. A pályázati felhívás és pályázati dokumentáció (űrlap, nyilatkozatok) letölthető az Oktatási és Kulturális Minisztérium honlapjáról (www.okm.gov.hu), illetve az erikanetről (www.erikanet.hu).

A pályázat tartalmi elbírálásának módja és határideje

A beérkező pályázatokat a pályázat kiírója által kijelölt szakértőkből álló Értékelő Bizottság véleményezi és bírálja el. A Bizottság tagjai: Dr. Kollár Éva, Dr. Lakner Tamás, Nagy János, Dr. Sándor Zoltán, Tóth Mária, Vass M. Katalin, Dr. Szurmainé Silkó Mária (OKM Közművelődési Főosztály, főosztályvezető). A pályázatokról az Értékelő Bizottság által előterjesztett javaslat figyelembe vételével, a pályázatok benyújtási határidejét követő 60 napon belül a kulturális szakállamtitkár dönt. A nyertes pályázóval szerződést a pályázatkezelő szerv, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus köt.
A döntést követő 15 napon belül, a pályázat eredményeiről a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátusírásban értesíti a pályázókat. Ezzel egyidejűleg a kedvezményezettek listáját a pályázat kiírója a www.okm.gov.hu, és a www.erikanet.hu honlapokon is közzéteszi.
Az űrlap nélkül érkezett, hiányosan, pontatlanul kitöltött vagy a határidő után benyújtott, továbbá a pályázati kiírásnak nem megfelelő pályázatokat az Értékelő Bizottság nem értékeli.
Hiánypótlásra a beadási határidőig van lehetőség.

A pályázat elbírálásának szempontjai

  • a szakmai program értéke és megvalósíthatóságának realitása,
  • az elérendő cél mérhetősége,
  • a költségvetés realitása,
  • a pályázat igényessége,
  • hiánytalan dokumentumlista, ill. kötelező mellékletek.

Szerződéskötés
A szerződést a pályázat bonyolítója, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus köti meg a nyertes pályázóval – a támogatás felhasználásának feltételeiről, folyósításának ütemezéséről, rendeltetésszerű felhasználásának ellenőrzéséről, elszámolásáról, a szerződésszegés jogkövetkezményeiről.

A támogatás folyósítása
A támogatás folyósítására – a nyertes központi költségvetési szerv kivételével – egy összegben kerül sor, utólagos elszámolási kötelezettség mellett. A támogatás kiutalására – a nyertes központi költségvetési szerv kivételével – a támogatási szerződés mindkét fél általi aláírását követő 15 napon belül kerül sor. Központi költségvetési szerv esetén a megítélt támogatás folyósítása előirányzat-átcsoportosítással, illetve fejezetek közötti megállapodással történik.

A támogatás elszámolása és ellenőrzése

A kedvezményezett az elnyert összeget csak a támogatott célra fordíthatja, és köteles a támogatás felhasználásáról a támogatási szerződés és a gazdálkodására vonatkozó előírások szerint számot adni. Az elszámolás keretében köteles szöveges beszámolót, valamint tételes és hiteles pénzügyi elszámolást készíteni, és azokat a hitelesített pénzügyi bizonylatok (támogatott nevére szóló számlák, számlát helyettesítő bizonylatok, pénztári kifizetések, banki terhelések stb.) másolatának egyidejű csatolásával a támogatási szerződésben foglaltak szerint a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus részére megküldeni.

Forrás: OKM