Felhívás a III. Ars Sacra Filmfesztiválon való részvételre.
Az Ars Sacra Fesztivál – mely ismét elnyerte az Európai Fesztiválszövetség által adományozott EFFE Label minősítést – meghirdeti harmadik filmfesztiválját.
A III. Ars Sacra Filmfesztiválra olyan témájú filmeket várunk, amelyek:
- emberi sorsokról, az emberi élet nehézségeiről és örömeiről, az emberi lét sokszínűségéről és az örök emberi értékekről szólnak
- bemutatják a magyarság történelmét, kiemelkedő személyiségeit, kultúráját
- a határon túli magyarság sorsát
- részben vagy egészben a szakralitás fogalomkörébe tartozó témával foglalkoznak
Műfaji megkötés nélkül az alábbi kategóriákban lehet nevezni:
- egész estés dokumentumfilm
- rövid dokumentumfilm
- rövidfilm (animációs, fikciós, kísérleti)
A beküldött filmeket szakmai zsűri bírálja el, a versenyprogramba választott munkák nyilvános vetítésen kerülnek bemutatásra.
A zsűri kategóriánként ad ki díjakat.
A jelentkezés és a filmek beküldésének határideje: 2018. június 30.
NEVEZÉSI FELTÉTELEK, TECHNIKAI INFORMÁCIÓK:
A III. Ars Sacra Filmfesztiválra a 2016. január 1-e után készült, és tavalyi filmfesztiválunkra nem nevezett filmekkel lehet jelentkezni. Egy alkotótól kategóriánként 2-2 mű nevezhető.
A versenybe válogatott filmekről a végleges formátumot lemezen vagy pendrive-on kérjük 2018. szeptember 1-ig.
Az online nevezési lap itt tölthető ki.
A filmfesztivál időpontja: 2018. szeptember 15-23.
Helyszíne: DocuArt Filmművészeti Központ
Nevezési díj NINCS.
További cikkek a rovatban
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Künstlerstadt Kalbe: Nyári rezidencia pályázat
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
HUSK-2302 pályázat a természeti erőforrások védelmére, a helyi örökség megőrzésére és közös kockázatviselésre
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
A kulturális kreatív iparágban működő KKV-ék pénzügyi támogatása pályázat
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására
Pályázat külhoni szervezetek működésének, fejlesztéseinek és eszközbeszerzéseinek támogatására
IX. Dorothy Waxman Nemzetközi Textiltervezői Díj
Tervezői pályázat bútor, lakáskiegészítő és textiltermék kategóriában
Terézváros díjai képző- és iparművészeti pályázat
Pályázat nemzetközi fotográfiai fesztiválra
Petőfi Felhő Projekt zenei pályázat
A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás
Vállfa Feszt – Pályázat