Pályázati felhívás a sertéságazat helyzetét javító stratégiai intézkedések támogatása tárgyában a belföldön megvalósuló, elsősorban tudástranszfer célú rendezvények támogatására.
Kódszám: AMC-P-18-4
A pályázat célja a 2018. november 12. és 2019. március 15. között Magyarországon megvalósuló, a sertéságazat helyzetét javító stratégiai intézkedések, gasztronómiát népszerűsítő, a hazai termékek piaci pozícióját erősíteni kívánó, az agrárágazat vagy annak egy szegmensének bemutatását, fejlesztését, az ágazat szereplőinek együttműködését elősegíteni kívánó, elsősorban szakmai közönségnek szóló rendezvények, ún. „konferenciák” és a hozzá kapcsolódó marketingkommunikációs feladatok támogatása.
A támogatás igénybevételének feltételei
Támogatás igénybevételére jogosult az a Magyarországon bejegyzett, jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, köztestület, szövetség, alapítvány, egyesület, szakmai szervezet, terméktanács, amely
- igazolhatóan mezőgazdasági, élelmiszertermék előállításával, feldolgozásával, értékesítésével vagy élelmiszertermék promóciójával (népszerűsítésével) foglalkozik és erről nyilatkozik;
- megfelel a 800/2008/EK rendelet I. mellékletében meghatározott a mikro-, kis- és középvállalkozások Európai Bizottság által elfogadott meghatározásának;
- nem minősül az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 6. §-a szerinti nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak;
- nyilatkozik, hogy a támogatás igénylésekor
- nincs lejárt adó-, vagy adók módjára behajtható (illeték-, járulék-, vagy vám) köztartozása (kivéve, ha az adóhatóság számára fizetési halasztást, vagy részletfizetést engedélyezett)
- nem áll csőd- és felszámolási-, végelszámolási, vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló jogszabályban meghatározott eljárás, magánszemély esetében gazdálkodási tevékenységével összefüggő végrehajtási eljárás alatt
- nincs költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt jogerős határozattal megállapított köztartozása
- kitölti a pályázati felhívás mellékletét képező „Nyilatkozatokat”;
- A pályázat benyújtását megelőzően a pályázónak 20.000 forint pályázati díjat kell fizetnie a támogató részére. Az átutalást az Agrármarketing Centrum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00336145-00000017 számú számlájára kell teljesíteni. Az átutalásnál a közleményrovatban fel kell tüntetni az ’AMC-P-18-4’ kódszámot. A pályázati anyag melléklete a pályázati díj megfizetését igazoló banki bizonylat. A pályázati díjat a Támogató nem téríti vissza.
Felhívjuk a pályázók figyelmét arra, hogy reklámozási tevékenység támogathatóságát a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. tv. 3. § d) bekezdésében rögzített „gazdasági reklám fogalommeghatározása” alapján kell megállapítani.
A támogatás igénybevételének feltétele továbbá, hogy a Pályázó a jelen pályázatból támogatott rendezvényen minimum 30, tetszőleges sertés termékpálya-vertikumban részt vevő, magyar székhelyű mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő gazdasági társaság, természetes személy (célcsoport) részvételét dokumentált módon segítse.
A támogatás igénybevételének feltétele, hogy az Agrármarketing Centrum igény esetén lehetőséget kapjon a támogatott programon való részvételre, és a helyszíni feladatainak ellátásához szükséges installációt számára a pályázó az általában elvárt színvonalon biztosítsa.
A támogatás igénybevételének feltétele továbbá, hogy a nyertes pályázó a program megvalósítása során létrejövő azon média termékeken – plakát, tájékoztató kiadvány, molinó, matrica, print vagy online hirdetés stb. –, melyek vonatkozásában támogatásban részesül, továbbá a rendezvény helyszínén jól látható helyen feltüntesse az Agrármarketing Centrum nevét és a támogatás tényét (pl. készült az Agrármarketing Centrum támogatásával), továbbá az Agrármarketing Centrum logóját. Az Agrármarketing Centrum logója letölthető az Agrármarketing Centrum honlapjáról (www.amc.hu).
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy támogatásban kizárólag olyan pályázó részesíthető, aki a jelen felhívásban, valamint a vonatkozó jogszabályokban megjelölt minden feltételnek, követelménynek és kötelezettségnek maradéktalanul megfelel.
Felhívjuk a Pályázók figyelmét, hogy az Agrármarketing Centrum képviselője jogosult a helyszínen is ellenőrizni a rendezvény lebonyolítását, a III.2., III.3. és III.4. pontban szereplő feltételek meglétét. Az ellenőrzésben a Pályázó együttműködni köteles, így köteles a kért felvilágosítást késedelem nélkül megadni, továbbá a Támogató munkatársainak helyszínre való belépését belépési díj, vagy más díj felszámítása nélkül lehetővé tenni.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a pályázati szerződéskötésre, a pályázat megvalósítására és a támogatás jogosulatlan igénybevételére vonatkozó szabályokat az „Általános Szabályok” dokumentum tartalmazza. Az „Általános Szabályok” (a továbbiakban: ÁSZ) elnevezésű dokumentum jelen kiírás elválaszthatatlan részét képezi. Az ÁSZ-t kizárólag nyertes pályázat esetén a támogatási szerződés megkötésével egyidőben kell kitölteni és benyújtani.
Támogatásban részesíthető tevékenységek:
- Helyszín bérlet, a kapcsolódó installáció, berendezések bérlése, szállítása, építése, dekorálása és bontása;
- Technikai költségek (hangosítás, technikai feltételek, őrzés-védelem, takarítás, szemétszállítás, mentők, katasztrófavédelem stb.) – az elszámolási rendben rögzítettekre is figyelemmel, maximum az igényelt támogatás 15 %-a erejéig;
- A program lebonyolításához szükséges információs és tájékoztató kiadványok elkészítése; reklám, hirdetés különböző médiában, hirdetési felület, adásidő- és felületfoglalás – az elszámolási rendben rögzítettekre is figyelemmel, maximum az igényelt támogatás 30 %-a erejéig;
- Előadói díjak számla ellenében;
- WEB tervezés;
- WEB üzemeltetés;
- Arculattervezés, grafikai tervezés;
- Hosztesz és tolmács tevékenység.
A pályázati ablak maximális keretösszege (a rendelkezésre álló forrás nagysága) 10.000.000 HUF.
Egy pályázatra igényelhető támogatás minimálisan 500.000 HUF, maximális összege 1.000.000 HUF. Jelen összeg a Pályázó adóalanyiságától függően nettó vagy bruttó értendő.
Letölthető dokumentum
palyazati-felhivas-amc_2018_1_konf
A pályázatok benyújtásának határideje: 2018. december 7.
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása pályázat
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat