A pályázati felhívás Budapesti civil szervezetek közösségi kezdeményezéseinek, programjainak megvalósítására. A pályázat célja olyan tevékenységek támogatása, amelyek a fővárosban élő közösségek érdekében valósulnak meg, különös tekintettel a budapesti polgárok közösségi életét, szabadidős lehetőségeit, közművelődési részvételét és helyi kötődését erősítő kezdeményezésekre.
A Budapesti civil szervezetek közösségi programjainak megvalósítása pályázat
A pályázat jellege: nyílt.
A támogatás formája: vissza nem térítendő, előfinanszírozás formájában.
Rendelkezésre álló keretösszeg: 56 000 000 Ft
A civil szervezetenként, pályázóként elnyerhető maximális összeg: 4 000 000 forint
Az elnyert összeg 25 százaléka, maximum 1 000 000 forint működési költségekre fordítható.
Támogatandó pályázati célok: A pályázat célja olyan tevékenységek támogatása, amelyek a fővárosban élő közösségek érdekében valósulnak meg, különös tekintettel a budapesti polgárok közösségi életét, szabadidős lehetőségeit, közművelődési részvételét és helyi kötődését erősítő kezdeményezésekre. A támogatás célja olyan programok támogatása amelyek erősítik a közösségi kohéziót, a budapestiek közötti együttműködést és bizalmat; bemutatják a budapesti sajátosságokat és hagyományokat; edukációs jellegű programokat valósítanak meg, értékes tudás átadására adnak teret, melyek a helyi lakosságot tudatosabb, fenntarthatóbb, egészségesebb életmódra serkentik; valamint hozzájárulhatnak a közbiztonság javításához is – különösen akkor, ha aktív részvételre, helyi összefogásra és párbeszédre épülnek. A támogatott projekteknek lehetnek helyben szervezett események és programok, amelyek alkalmasak arra, hogy megszólítsák a főváros lakosságát, hozzájárulva ezzel a budapesti összetartozás erősítéséhez.
Jelen pályázat keretében az alábbi témakörökhöz kapcsolódó projekteket várjuk:
● Közösségi programok szervezése a lakók aktivizálása és összekapcsolása érdekében
● Szabadidős, kulturális és közművelődési események
● Helyi identitást, helyi kötődést erősítő kezdeményezések
● Egészségmegőrző és sportprogramok
● Környezettudatosságot és fenntartható életmódot népszerűsítő programok
● Közösségi terek újraélesztése, funkcióval való megtöltése
● Helyi vagy budapesti hagyományokat bemutató, azok ápolását szolgáló rendezvények
● Közbiztonságot támogató, javító lakossági együttműködések, prevenciós programok
● Közösségi kohéziót erősítő intergenerációs vagy interkulturális projektek
● Bemutatók, kiállítások, előadó- és alkotóművészeti produkciók létrehozása
● Városi zöldfelületek, közterek közösségi használatának elősegítése
● Településfejlesztési, városépítési, szépítési tevékenységek
● Helyi részvételre épülő városfejlesztési párbeszédek, fórumok
● Esélyegyenlőségi programok, projektek – különös tekintettel a nőket, anyákat, családosokat megszólító kezdeményezésekre, tevékenységekre
● Oktatási, tanácsadó, nevelési és szemléletformáló tevékenységek, kiadványok (pl. fiataloknak, időseknek)
● Közösségépítő programok, generációk közötti kapcsolatok erősítését szolgáló tevékenységek, projektek
A benyújtott pályázatoknak, szakmai projekteknek, programoknak az alábbi értékrendek, elvek mentén, azokkal összhangban kell felépülniük, megvalósulniuk:
- a nemzeti értékek és érdekek, illetve a közös keresztény-kulturális és európai értékek iránt elkötelezett, demokratikus magyar közélet támogatása, ilyen tematikájú közösségi események, társasági élet, illetve tudományos – különösen elemző és kutató – és ismeretterjesztő tevékenység folytatása és támogatása;
- tehetséggondozási, képzési, kutatási tevékenység folytatása és támogatása;
- A Kárpát-medence összmagyarsága kulturális és művészeti örökségének, értékeinek felfedezésére, megőrzésére, fejlesztésre irányuló tevékenység folytatása és támogatása;
- a társadalom műveltségi szintjének emelésére, a kultúra széleskörű terjesztésére irányuló, valamint tudományos, kutatási, közéleti és ismeretterjesztő tevékenység folytatása és támogatása;
- szociális, család-, gyermek- és ifjúságvédelmi, kulturális, valamint a társadalom egészségi állapotának fejlesztését célzó tevékenység folytatása és támogatása;
A pályázat benyújtására jogosultak köre:
● Budapesten bejegyzett civil szervezetek, egyesületek, alapítványok
A támogatás pénzügyi aspektusai:
A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás, előfinanszírozás formájában.
a) Több részletben történő folyósítás lehetőségét a kiíró nem biztosítja.
b) A támogatás nyújtására irányuló támogatási döntés meghozatalának feltétele, hogy pályázó
a pályázati kiírásban foglaltaknak maradéktalanul eleget tegyen.
A Városi Civil Alap 2026. évre kiírt pályázat az alábbi linkre kattintva olvasható:
Városi Civil Alap 2026 pályázat
Pályázatírás civil szervezetek részére
