Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága (OKM Támogatáskezelő) közreműködésével nyílt pályázatot hirdet középiskolák számára a természettudományos oktatás fejlesztéséhez szükséges taneszközök beszerzésének támogatására. (LEJÁRT PÁLYÁZAT)
A pályázat célja: a középiskolák természettudományos oktatásának fejlesztéséhez szükséges eszközök biztosítása, ezáltal a természettudományos tantárgyak iránti érdeklődés felkeltése. Természettudományos oktatás alatt a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 243/2003. (XII. 17.) Korm. rendelet mellékletében lévő Nemzeti alaptanterv „Ember a természetben” műveltségi terület fejlesztési feladatainak megvalósítását kell érteni, amely a biológia, a fizika, a kémia, vagy az integrált természettudomány tantárgyak keretében valósul meg. A kísérleti eszközökkel a természettudományos középszintű érettségi vizsga jobb feltételei is biztosíthatók.
A pályázat tárgya: A pályázaton elnyert összegből az iskolák tanulókísérleti és demonstrációs kísérletek bemutatását szolgáló eszközöket vásárolhatnak. A megpályázható eszközök az alábbi honlapokon megjelentett kémia, fizika és biológia eszközjegyzékből, kizárólag a tanulói tevékenységet szolgáló, illetve a tanuló és a tanár együttműködésével megvalósítható kísérleti, demonstrációs eszközökből választhatók.
Az eszközök listája elérhető az alábbi honlapokon:
http://www.okm.gov.hu/main.php?folderID=390&articleID=2290&ctag=articlelist&iid=1
http://www.tanszertar.hu/
A támogatás számítógépes hardver eszközök, faliképek, videofilmek, szakkönyvek stb. vásárlására nem fordítható.
A megpályázható összeg iskolánként: minimum: 100 000 forint maximum: 600 000 forint.
A beérkezett pályázatok függvényében – az Értékelő Bizottság javaslata, a közoktatási szakállamtitkár döntése alapján – kerül meghatározásra az elnyert támogatás összege. Az elnyert támogatás kevesebb is lehet, mint a pályázó által igényelt támogatás.
A pályázathoz rendelkezésre álló keretösszeg: 76 millió forint
A pályázat forrása: XX. Oktatási és Kulturális Minisztérium 11/4/18 1. részfeladat „Az érettségi vizsga lebonyolítása” című fejezeti kezelésű előirányzat
A pályázók köre: Valamennyi magyarországi székhelyű középiskola.
Nem nyújtható támogatás olyan pályázó részére, aki
a) a pályázat, illetve a támogatásról szóló döntés szakmai, pénzügyi tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott, vagy ilyen nyilatkozatot tett;
b) csőd-, felszámolási, végelszámolási, vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás vagy adósságrendezési eljárás alatt áll;
c) köztartozása van;
d) rendezetlen munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezik;
e) a pályázati adatlap mellékletét képező Nyilatkozatot nem csatolja, vagy visszavonja;
f) a lent meghatározott dokumentumok valamelyikét nem csatolja;
I. A pályázat benyújtásának feltételei
A középiskola akkor nyújthat be a pályázatot amennyiben:
- A pályázat részeként koncepciót készít a középiskola természettudományos oktatásának fejlesztésére és a természettudományok iskolán belüli népszerűsítésének növelésére (a pályázat kötelező melléklete).
- Listát készít az I.1 pontban meghatározott koncepció iskolai megvalósításhoz igényelt taneszközökről és azok beszerzéséhez szükséges költségekről (költségterv, a pályázat kötelező melléklete).
- Vállalja, hogy a természettudományos oktatás népszerűsítésére két eltérő időpontban (eltérő célokkal és tematikával) nyílt iskolai természettudományos rendezvényt szervez a középiskolában tanuló diákok (esetleg külső résztvevők) széleskörű bevonásával. Elkészíti a rendezvények tematikáját, a tanulók széleskörű részvételének, a rendezvényeken történő munkáltatásának módjait, a rendezvények várható időpontjait. A pályázat elbírálásánál előnyt élveznek azok a középiskolák, amelyek a rendezvények lebonyolításába bevonják, illetve a rendezvényre meghívják valamelyik a http://www.tehetsegpont.hu/96-11592.php web-oldalon megjelentetett tehetséggondozó szervezet képviselőjét (csatolandó az iskola igazgatójának nyilatkozata arról, mely szervezet képviselőjével vették fel a kapcsolatot – letölthető nyilatkozat). A pályázatban elnyert támogatás a rendezvény szervezésére és lebonyolítására nem használható.
II. A pályázathoz csatolni kell az alábbiakat:
Pályázati dokumentáció tartalma:
BEKÜLDENDŐ elektronikusan a www.okmt.hu/eszkozpalyazat honlapon található online felület kitöltésével (adatlap, költségterv), valamint az ezen felületen kitöltött dokumentumok és a pályázat kötelező mellékletét képező szakmai anyagok kinyomtatását és aláírását követően papír alapon 1 eredeti és két, az eredetivel megegyező másolati példányban:
- pályázati adatlap;
- költségterv; (a koncepció megvalósításához igényelt és „a pályázat tárgya” pontban feltüntetett honlapokon lévő eszközjegyzékéből választott taneszközökről és azok beszerzéséhez szükséges költségekről készített lista)
- a középiskolának a természettudományos iskolai oktatás fejlesztésére készített koncepciója (maximum 4 oldal);
- a természettudományos oktatás népszerűsítésére szervezett, legalább két időpontra tervezett, nyílt iskolai természettudományos rendezvény tematikája, a tanulók széleskörű részvételének, munkáltatásának módjai, a rendezvény várható időpontja (max 3 oldal);
BEKÜLDENDŐ papír alapon 1 eredeti példányban a pályázó jogi helyzetét alátámasztó alábbi dokumentumok pályázó által hitelesített másolata: (elektronikusan letölthetőek a nyilatkozatok a www.okmt.hu honlapon a pályázati kiírás alatt)
- a pályázó intézmény alapító okiratának egyszerű másolata;
- a pályázó képviselőjének hiteles aláírási címpéldánya; (törvényes képviselő által hitelesített)
- a Nyilatkozat (1 példányban) (1. számú melléklet)
- az Összeférhetetlenségi nyilatkozat és a közzétételi kérelem (1 példányban) (2., 3., számú mellékletek); – ezen nyilatkozatokat csak a nem állami, nem önkormányzati fenntartású intézmények esetében szükséges csatolni
- Tehetséggondozó szervezettel való együttműködésről szóló nyilatkozat (4. számú melléklet) – csak együttműködés esetén szükséges csatolni a pályázathoz.
Ha a pályázó az oktatási és kulturális miniszter felügyelete alá tartozó fejezetbe sorolt központi költségvetési szerv, nem kell csatolnia az a)-b) pontokban foglalt dokumentumokat.
III. A pályázat benyújtása
A pályázatot a megadott példányszámban az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága címére kell postai és elektronikus úton eljuttatni.
Elektronikusan: www.okmt.hu/eszkozpalyazat online felület kitöltésével. A FELÜLET 2009. NOVEMBER 13-TÓL ELÉRHETŐ!
A felület kitöltésével kapcsolatos technikai segítséget az alábbi e-mail címen kérhetnek: eszkozpalyazat@okmt.hu
Postai cím:
OKM Támogatáskezelő
Pályázatkezelési Önálló Osztály
1374 Budapest, Pf. 564
A borítékra rá kell írni: „Természettudományos eszközpályázat”
A pályázat benyújtásának határideje: 2009. december 2. (szerda) (postabélyegző kelte) (Kérjük a pályázatot elsőbbségi küldeményként adják postára!)
A határidőn túl érkezett és elektronikusan nem regisztrált, valamint hiányosan kitöltött pályázatok érdemi bírálat nélkül elutasításra kerülnek.
Hiánypótlásra nincs lehetőség!
IV. A pályázat elbírálása, a támogatási szerződések megkötése
A pályázatokat az Oktatási és Kulturális Minisztérium az OKM Támogatáskezelő közreműködésével az Országos közoktatási szakértői névjegyzékről felkért szakértők bevonásával értékeli.
A pályázatok támogatásáról az Oktatási és Kulturális Minisztérium két fő delegáltjából, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat, a Magyar Kémikusok Egyesülete, a Biológiatanárok Országos Egyesülete, a Kutató Tanárok Országos Szövetsége és a Tehetségsegítő Szervezetek Országos Szövetsége által delegált egy-egy fő képviselőből álló, e célra létrehozott héttagú Értékelő Bizottság javaslata alapján az OKM közoktatási szakállamtitkára legkésőbb 2009. december 21-ig dönt. A kedvezményezettek listáját, a megítélt támogatási összegeket az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága (a továbbiakban: OKM Támogatáskezelő) a döntést követő napon az OKM Támogatáskezelő honlapján (www.okmt.hu) közzé teszi. Az OKM Támogatáskezelő 2010. január 15-ig írásban is értesíti a pályázókat a pályázat eredményéről. Ezt követően a sikeres pályázókkal az OKM Támogatáskezelő a támogatás igénybevételéről, felhasználásának feltételeiről, folyósításáról, rendeltetésszerű felhasználásának ellenőrzéséről és elszámolásáról, valamint a szerződésszegés jogkövetkezményeiről, az elállás, felmondás jogáról, a szerződés biztosítékairól a kedvezményezettekkel 60 napon belül támogatási szerződésben állapodik meg. A pályázat előfinanszírozott. A támogatást a nyertes pályázó részére az OKM Támogatáskezelő folyósítja.
Amennyiben a nyertes pályázó az oktatási és kulturális miniszter fejezeti felügyelet alá tartozó központi költségvetési szerv, vele a támogatási szerződést az OKM köti meg, és részére a támogatást az OKM folyósítja.
A támogatás felhasználásának kezdő időpontja: 2010. január 15.
A támogatás felhasználásának véghatárideje: 2010. május 31.
Az OKM Támogatáskezelő a támogatási szerződésekben meghatározottak szerint ellenőrzi a szakmai és pénzügyi feladatok teljesítését a támogatottak által benyújtott szakmai és pénzügyi elszámolások alapján. A pénzügyi elszámolás a szerződésben meghatározottak szerint történik.
A Támogatás az alábbi feladatok megvalósítására fordítható:
Az alábbi honlapokon megjelentett kémia, fizika és biológia eszközjegyzékből választott, kizárólag a tanulói tevékenységet szolgáló, illetve a tanuló és a tanár együttműködésével megvalósítható kísérleti, demonstrációs eszközök megvásárlására.
- http://www.okm.gov.hu/main.php?folderID=390&articleID=2290&ctag=articlelist&iid=1
- http://www.tanszertar.hu/
Amennyiben a tervezetben megnevezett eszköz a vásárlás idején hiánycikk, helyette azonos értékben más, a listában szereplő természettudományos tanulókísérleti vagy demonstrációs eszköz is vásárolható.
A támogatás nem fordítható számítógépes hardver eszközök, faliképek, videofilmek, szakkönyvek stb. vásárlására, valamint a támogatás elnyerésének feltételéül szabott rendezvények szervezésére és lebonyolítására sem.
A pályázatok elbírálásának szempontjai
- A középiskola természettudományos iskolai oktatásának fejlesztésére készített koncepció szakmai színvonala.
- A koncepció megvalósításhoz igényelt taneszközökről és azok beszerzéséhez szükséges költségekről készített lista megfelel a pályázat feltételeinek (listából választott taneszköz). Az igényelt összeg realitásának megítéléséhez célszerű a beszerzési forrást is megnevezni.
- A természettudományos oktatás népszerűsítésére tervezett legalább kettő nyílt iskolai természettudományos rendezvény tematikája, a tanulók széleskörű munkáltatásának módjainak bemutatása. (nyilatkozat a rendezvénybe bevont a tehetséggondozó szervezetről)
V. Egyéb tudnivalók:
A pályázat lebonyolításával kapcsolatban további információt az OKM Támogatáskezelőnél Varga-Markos Nikoletta pályázati szakreferens a 354-7542-es telefonszámon és nikolett.markos@okmt.hu e-mail címen nyújt munkanapokon 8.30 – 12.00 illetve 13.00 – 16.00 között (pénteken 14.00-ig). Szakmai kérdésekben az OKM Közoktatási Főosztályán Balogh Lászlóné dr. telefonszám: 06 1 473-7723 email: laszlone.balogh@okm.gov.hu) ad információt.
A pályázati felhívás a XX. Oktatási és Kulturális Minisztérium költségvetési fejezethez tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok 2009. évi felhasználásának szabályairól szóló 20/2009. (IV.3.) OKM rendelet hatálya alá tartozik, annak szabályai a pályázati eljárás valamennyi szakaszában alkalmazandóak.
A felület kitöltésével kapcsolatos technikai segítséget az alábbi e-mail címen kérhetnek: eszkozpalyazat@okmt.hu
Az oldalhoz kapcsolódó letölthető dokumentumok:
Forrás: OKMT
További cikkek a rovatban
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
GINOP plusz-3.2.1-21 Képzés- és bértámogatás pályázat cégeknek
„Hátizsákban az erdő” pályázat óvodáknak
Műhelyiskola modellprogram pályázat – RRF-MMSZA-1.0.0.2-23
Kamasztanoda modellprogram – RRF-MMSZA-1.0.0.4-23
LMBTQI pályázat civil szervezetek és informális csoportok számára
RRF-MMSZA-1.0.0.3-23 – Közösségi Tanulóház modellprogram pályázat
Richter Anna díj
Interreg VI-A IPA Magyarország-Szerbia Program I. pályázat
Pályázat külhoni szervezetek működésének, fejlesztéseinek és eszközbeszerzéseinek támogatására
Pályázat a jogállamisági témák a nyilvánosság számára érthetővé és relevánssá tétele céljából civil szervezetek számára
A Föld bajnokai pályázat
Sportból a legtöbbet! 2023” tornaterem és kültéri sportpálya felújítás pályázat
Útravaló Ösztöndíj – Út a középiskolába alprogram
Pályázat formális edukációs rendszeren túlmutató, helyi/régiós jelentőségű ismeretterjesztő programsorozat megvalósítására a Veszprém-Balaton régióban
Amerikai-magyar kapcsolatok ápolása pályázat szervezetek számára
Tehetséggondozó szervezetek tevékenységének támogatása itthon és a határontúlon
Nemzetközi versenyeken való részvételi támogatás diákoknak
Ösztöndíj tehetségek támogatására 7 és 35 éves korosztályban
Védett: Kurzus Berlinben a post truth-ról fiatal felnőtteknek
Védett: Nemzetközi rezidencia pályázat Franciaországba a kultúrában dolgozóknak
RRF-1.1.2-2021 – Bölcsődei nevelés fejlesztése pályázat