Budapest Főváros Önkormányzata megbízásából a Budapesti Történeti Múzeum – Budapest Galéria pályázatot hirdet a fővárosban élő és alkotó vizuális művészetekkel foglalkozók számára a 2017-es évre, alkotási, szakmai és művészeti kapcsolatépítési lehetőségre a következő helyekre: Párizs, Bécs, Salzburg, Krems, Strasbourg, Lisszabon, Helsinki (Vantaa) és Gyergyószárhegy.
A pályázat elnyerésével a kiutazó pályázó szállást, műtermet és napidíjat kap a vendéglátó várostól (az a pályázó, aki 5 napnál többel lerövidíti tartózkodási idejét, az ösztöndíj arányos részét vissza kell fizetnie).
Az utazás költségeit mindenki maga fedezi.
A partnervárosok kérésére a kiutazó pályázókra vonatkozó feltételek egyedileg szabályozottak (családtagok, vendégek).
A jelentkezés feltételei:
Azok jelentkezését várjuk, akik eddig legfeljebb egyszer nyertek ezen a pályázaton, és utazásuk 2006 előtt volt.
A partnervárosok és Budapest is joggal várja el, hogy olyan pályázók jelentkezzenek, akik jó társalgási szinten tudnak beszélni a munkájukról és szakmai kérdésekről angolul vagy az adott ország nyelvén. Kérjük, hogy nyelvtudásukról a regisztrációs adatlapon felelősséggel nyilatkozzanak.
Nyilatkozni szükséges arról is, hogy a pályázó 2016-ban és 2017-re állami ösztöndíjjal milyen külföldi tanulmányutakra kapott lehetőséget.
A pályázat nyerteseitől a külföldi út után lehetőség szerint fotókkal kiegészített, írásos szakmai beszámolót várunk. A résztvevőktől az a kérésünk, hogy a művészcsere program mentorát alkalmanként segítsék, hogy a Budapestre érkező külföldi művészek tájékozódni tudjanak a főváros művészeti életében.
A pályázat menete:
Jelentkezni csak elektronikus úton lehet a galeria@mail.btm.hu címen.
Az üzenet tárgya Művészcsere2017 legyen.
Letölthető dokumentum
Határidő: 2016. október 15. (szombat) éjfél
A pályázatnak tartalmaznia kell:
- a regisztrációs adatlapot, mely letölthető a http://budapestgaleria.hu/_/muveszcsere-program/ linkről.
- a szakmai önéletrajzot és a munkásságot bemutató dokumentációt egyetlen PDF-ben összefűzve, ami maximum 8 MB terjedelmű lehet. (Az elméleti pályázóktól ezen kívül egy hosszabb indoklást kérünk a helyszínválasztással kapcsolatban.)
Amennyiben technikai segítségre szorul a PDF összeállításában, október 7-én (pénteken) 9 és 12 között a Budapest Galéria Lajos utcai helyszínén a galéria munkatársai szívesen nyújtanak segítséget.
A pályázatokat a Budapest Galéria által meghívott szakmai zsűri bírálja el.
A pályázat elbírálásának várható határideje: november eleje.
További információ: Budapest Galéria Kiállítási Osztálya, Szotyory László (20/551-3844) (info@budapestgaleria.hu)
A városok az alábbiakban meghatározott időpontokban fogadnak, kérjük eszerint pályázni a kiválasztott városra vagy városokra:
Párizs: 2017. május 1 – június 30. /két hónap/
Bécs:
2017. augusztus 1 – augusztus 30.
2017. szeptember 1 – szeptember 30.
Salzburg
2017. február 1 – február 28.
2017. március 1 – március 30.
2017. március 1 – március 30..
Krems
2017. március 1 – március 30.
Strasbourg
2017. június 15 – július 15.
Lisszabon
2017. július 1 – július 30.
2017. augusztus 1 – augusztus 30.
Helsinki (Vantaa)
2017. július 1 – július 30.
Gyergyószárhegy
2017. július 10 – július 25.
2017. július 10 – július 25.
A pályázat honlapja: Pályázat külföldi műtermekbe, alkotóházakba 2017-re
További cikkek a rovatban
Vállalkozóvá válás támogatása komplex szolgáltatásokkal és tőkejuttatással pályázat
Werner Fenz ösztöndíj – Művészet a köztérben pályázat
Steirischer Herbst kutatói ösztöndíj
„Megújuló zene” – pályázat kamarazenekaroknak
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Künstlerstadt Kalbe: Nyári rezidencia pályázat
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
HUSK-2302 pályázat a természeti erőforrások védelmére, a helyi örökség megőrzésére és közös kockázatviselésre
Független médiumok támogatási program
Út, híd, járda építése és felújítása pályázat
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
Pályázat a bútor-, lakberendezési-, az IT és a zöld/körforgásos gazdaságban működő KKV-k innovációs projektjei és új üzleti modellek kidolgozására
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítésére, üzemeltetési beruházások előmozdítására, közösségi kezdeményezések ösztönzésére
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására