Nyolcadik alkalommal várják az ö-ző nyelvjárás emlékeit, ezúttal hanganyag formájában.
A beérkezett pályaművekből 2016-ba az Írások vásárhelyi nyelvön című kötet született meg, 2017 februárjába pedig a Vásárhelyi beszédös lemez látott napvilágot. A 2017-be meghirdetett pályázat eredményhirdetésére 2018. március 8-án került sor, ahol minden résztvevő kapott egy mp3-as formátumú Újabb hangok a Hód-tava partyárul című CD-lemezt (ezen az összes pályamű szerepelt).
Idén újra pályázatot hirdetnek élő ö-ző nyelvjárású hanganyagok gyűjtésire vagy létrehozására. A régies vásárhelyi nyelvet ismerő személy beszédét kell felvenni hangrögzítőre (a hanganyag létrehozásában tudnak segíteni). Szívesen fogadnak olyan vásárhelyi ö-ző nyelven felmondott anyagot is, ami:
- régi hanganyagot tartalmaz a családból (magnófelvétel, videó),
- vagy saját hangon elmondott történetet, visszaemlékezést (ezt is elfogadják elektronikus adathordozón).
A rögzítésre kerülő élő beszéd vagy beszélgetés témáját nem kívánják korlátozni, lehet az az élet bármelyik területéről való visszaemlékezés, vagy humoros családi történet, várostörténet, szakmatörténet, katonaságnál megesett események, stb.
Minden esetben kérik feltüntetni a hangok tulajdonosának nevét, esetleg a riporter és alanya nevét, a készítés időpontját, a beadó nevét, címét, telefonszámát. Az anyagot valamilyen adathordozón a városi könyvtárba kell behozni, pendrive-on, vagy lemezen, esetleg elektronikus levélhez csatolva.
Beadási határidő: 2019. január 9. (szerda)
Beadás helye: Németh László Városi Könyvtár, a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület részére, 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 44.
A pályázattal kapcsolatos kérdéseket elektronikus levélcímen (wassalbertkor.hmv@gmail.com) várják, vagy érdeklődni lehet a 06-30-6837-407-es telefonszámon.
További cikkek a rovatban
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Künstlerstadt Kalbe: Nyári rezidencia pályázat
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
HUSK-2302 pályázat a természeti erőforrások védelmére, a helyi örökség megőrzésére és közös kockázatviselésre
Út, híd, járda építése és felújítása pályázat
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítésére, üzemeltetési beruházások előmozdítására, közösségi kezdeményezések ösztönzésére
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására
A kulturális kreatív iparágban működő KKV-ék pénzügyi támogatása pályázat
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására
Pályázat külhoni szervezetek működésének, fejlesztéseinek és eszközbeszerzéseinek támogatására
Vásáry Tamás-ösztöndíj – pályázat ifjú zenészek számára
Dózsa Imre-ösztöndíj – táncművészeti hallgatói össztöndíj
IX. Dorothy Waxman Nemzetközi Textiltervezői Díj