A USC Soá Alapítvány pályázatot hirdet előítélet-mentesség oktatása, tolerancia- és holokauszt-oktatás, valamint médiaoktatás iránt érdeklődő és elkötelezett magyarországi és határon túli tanárok számára egyhetes, bentlakásos, nemzetközi tanár-továbbképzési programon való részvételre Videó-interjúk a 21. század oktatásában címmel. A képzés a 2012-ben indított program harmadik évfolyama.
A program ideje: 2014. június 29- július 4.
A program helyszíne: Budapest, Közép-európai Egyetem
Jelentkezési határidő: 2014. április 6.
A jelentkezőket a pályázat eredményéről 2014. április végéig írásban értesítjük
A programra középiskolai tanárok mellett pályázhatnak még egyetemi oktatók, tananyagfejlesztők, pedagógiai, módszertani szakemberek.
A program célja olyan szakmai továbbképzés biztosítása, amelynek eredményeképpen a résztvevők a 21. század pedagógiai kihívásainak eleget téve oktatói munkájukba hatékonyan tudják beilleszteni a videó-interjúk használatát. Ezeknek a forrásoknak a használata az oktatásban a tananyagtartalmak tanítása mellett nagymértékben hozzájárul a különböző, 21. századi készségek – médiaműveltség, digitális és informatikai írástudás – fejlesztéséhez.
A program során a résztvevők a bentlakásos képzést követő évben oktatási anyagot dolgoznak ki az USC Soá Alapítvány Vizuális Történelmi Archívumának videó-interjúit felhasználva, valamint vállalják, hogy elkészített tananyagukat iskolájukban kipróbálják, illetve tapasztalataikat valamely szakmai fórumon ismertetik. Célunk, hogy a résztvevők csatlakozzanak a hasonló oktatási anyagot már kidolgozott kollégák hazai és nemzetközi szakmai közösségéhez.
A program ingyenes (a bentlakásos képzés költségeit – utazás, szállás, étkezés – a program fedezi), a résztvevők a tananyag elkészülte után szerény honoráriumban részesülnek.
Jelentkezéseket az ország egész területéről, illetve határon túli szakemberektől is várunk. A képzés nyelve magyar, angol nyelv ismerete a program során előnyös, de a részvételhez nem szükséges, a program külföldi előadóinak előadásaihoz szinkrontolmácsolást biztosítunk.
Programleírás:
Az egyhetes program során a résztvevők megismerkedhetnek a videó-interjúk oktatásbeli használatának jelentőségével és lehetőségeivel, a személyes történetek erejével, a holokauszt-túlélőknek és szemtanúknak az erőszak, az intolerancia és a gyűlölet következményeiről szóló beszámolóival. A résztvevők ezeknek a személyes történeteknek egyes részleteit integrálják majd oktatási anyagaikba. Az elkészült tananyagok hozzásegítik a diákokat ahhoz, hogy elgondolkodjanak döntési helyzeteken, saját mindennapi választásaikon, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy felelős állampolgárokká váljanak.
A tananyagkészítésen túl a részvétel feltétele, hogy a kollégák bemutassák, illetve kipróbálják tananyagaikat iskolájukban, vagy egyéb szakmai műhelyekben.
A sikeres pályázókkal a program kezdete előtt szerződést kötünk, melyben a részvétel fenti feltételeit rögzítjük.
A program során a résztvevők:
- megismerkedhetnek a USC Soá Alapítvány Vizuális Történelmi Archívumának használatával
- megismerhetik, milyen szerepet játszhatnak a videó-interjúk az előítélet-mentesség oktatásában, a médiaműveltség és digitális írástudás készségének, valamint a kritikai gondolkodás fejlesztésében
- megismerkedhetnek azzal, milyen összetett elsődleges források az interjúk és hogyan használhatók interdiszciplináris oktatási környezetben
- megtanulják, hogyan készíthetnek a nemzeti tantervhez illeszkedő interdiszciplináris multimédiás oktatási projektet
- megismerkedhetnek a videó-interjúk oktatásbeli használatának elméletével, módszertanával és gyakorlatával
- megismerkedhetnek a vágás és szerkesztés alapjaival
- elmélyíthetik ismereteiket a 20. század nemzetközi, regionális és helyi történelmi kontextusáról, a közös történelmi emlékezet és a társadalmi emlékezet szerepéről
- csatlakozhatnak a témával foglalkozó oktatók szakmai közösségéhez
- részt vehetnek a Soá Alapítvány további helyi, országos és nemzetközi oktatási tevékenységében
Jelentkezési feltételek:
- Legalább 3 éves aktív oktatói gyakorlat
- Társadalomismeret, magyar nyelv és irodalom, történelem, idegen nyelv, média, pszichológia, etika, állampolgári ismeretek, vagy bármely olyan tantárgy/ kurzus tanítása, amelyben a videó-interjúk felhasználásával készült oktatási anyagok alkalmazhatók, és/vagy tananyagszerzői gyakorlat
- A képzés teljes időtartamában, annak minden elemén való maradéktalan részvétel
- Multimédiás tananyagok használatának alapvető ismerete
Jelentkezés:
Jelentkezni az online jelentkezési lap kitöltésével és a szükséges csatolmányok (önéletrajz, motivációs levél, előzetes feladat) feltöltésével lehet az alábbi linken:
http://sfi.usc.edu/teach_and_learn/for_educators/teaching_with_testimony/hungary/apply
További kérdésekkel keressék Szőnyi Andreát a USC Soá Alapítvány nemzetközi oktatási főtanácsadóját (andrea.szonyi@gmail.com; 06 1 329 3190 vagy 06 20 383 4040)
A pályázat linkje: Pályázat szakmai továbbképző programon való részvételre pedagógusok számára
További cikkek a rovatban
Komplex digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/C-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj