palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Párhuzamok fotópályázat

artbrut fotópályázatA Moravcsik Alapítvány a Budapest Art Brut Galériával közösen, „Párhuzamok” címen fotópályázatot hirdet, amelyre a fogyatékkal élők életét sztereotípiáktól mentes módon bemutató képekkel lehet jelentkezni. A pályázat háttere: A Budapest Art Brut Galéria küldetése, hogy a fogyatékos személyeket érintő társadalmi szemlélet kedvező irányú változtatásához, valamint a kulturális és művészeti életben való esélyegyenlőség megteremtéséhez járuljon hozzá programjaival.

A társadalmi tudatformálásban jelentős szerepe van az érintetteknek, a személyes példamutatásnak, a pozitív példák bemutatásának.

Feldolgozható témák:
A fogyatékkal élők életének bemutatása, miszerint a fogyatékos emberek is ugyanúgy élnek, éreznek, és cselekszenek mint egészséges társaik, képesek értékeket létrehozni és az élet különböző területein a fogyatékossági állapotot figyelembe vevő kiegyensúlyozott, örömteli életvitelre.

Pályázók köre: A pályázat nyílt, azon életkortól, lakóhelytől, foglalkozástól függetlenül bárki részt vehet.

Képszám: Minden pályázó maximum hat egyedi képet, vagy sorozatot küldhet be (a sorozat legfeljebb hat képből állhat, a sorozat egy képnek számít).

Beküldés módja: elektronikus

Beküldés: a fotókat a pályázó maga tölti fel a www.artbrut.hu weboldalon.

Feltöltés:
A képek feltöltésére április 12. 0 órától, április 26. 12 óráig lesz lehetőség a www.artbrut.hu honlapon az ott leírtak alapján.

Formátum:
A képeket legalább 5 megapixeles felbontásban, tif, jpg, vagy pdf képformátumban kérjük.

Beküldési határidő: 2010. április 26. 12 óráig

A fényképen megjelentetett személyek hozzájárulása: A pályázó köteles szavatolni, hogy a fényképen megjelentetett személyek a képük, arcuk, illetve környezetük publikálásához kifejezetten hozzájárultak, illetve, hogy a fotók egyébként más személyiségi jogait nem sértik.

Szerzői jogok: A pályázó elismeri és szavatolja, hogy az általa feltöltött képek szerzői joga őt illeti, és a feltöltött fotókkal kapcsolatban harmadik személynek semmilyen szerzői jogi, vagy egyéb jogosultsága, illetve igénye nincsen. Ha a beküldött fotók szerzői joga mást illet, az érintett személy hozzájáruló nyilatkozatát a pályázó a Moravcsik Alapítványnak köteles megküldeni. Amennyiben a beküldött fotó eredetisége kétséges, a Moravcsik Alapítvány felhívására a pályázónak bizonyítania kell a fotó eredetiségét. A pályázó elismeri, hogy a Moravcsik Alapítványhoz beérkezett bármely szerzői jogi igény teljesítéséért helytállni köteles, illetve, hogy a Moravcsik Alapítványt mentesíti bármely ilyen kötelezettség teljesítése alól.

A beküldött, illetve feltöltött fotók a szerző kizárólagos tulajdonát képezik. Pályázó hozzájárul, hogy a Moravcsik Alapítvány a beküldött munkákat többször kiállítsa, felhasználja publikáláshoz külön térítés és engedély nélkül.

Adatvédelem: A Moravcsik Alapítvány a pályázóknak a birtokába került adatait bizalmasan kezeli, azokat harmadik személynek nem adja ki.

A pályázó elfogadja, hogy a zsűri döntése végleges és nem megfellebbezhető.

A Szervező nem vállal felelősséget a pályázók téves adatszolgáltatásáért, elveszett regisztrációkért, valamint technikai problémákért.

Díjazás: 1. díj: 100.000,- Ft, valamint 4 további 50.000,- Ft-os díj kerül kiosztásra.

A díjak átadására, a „Párhuzamok” című fotókiállítás megnyitóján kerül sor a Budapest Art Brut Galériában 2010. április 30-án.

Zsűri tagjai:
Kopek Gábor – fotográfus, médiaművész
Máté Gábor – fotográfus
Kudász Gábor Arion – fotográfus
Gerevich József – művészetpatológus
Simon Lajos – a Moravcsik Alapítvány kuratóriumának elnöke
Kovács Emese – a Budapest Art Brut Galéria igazgatója

A zsűri tagjai a beérkezett pályamunkák jeligével ellátott példányát kapják meg bírálatra.

A pályázattal kapcsolatban további információ kérhető a galeria@psych.sote.hu email címen.

Forrás: Budapest Art Brut Galéria