palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

PISZKOS 12 Fotópályázat

ZOO fotópályázat

A Fővárosi Állat- és Növénykert, valamint a Süni és Vadon magazin szerkesztősége fotópályázatot hirdet az Európai Állatkertek Szövetsége „Piszkos 12, azaz a Ragadozók Éve” természetvédelmi kampányához csatlakozóan, gyerekek és felnőttek számára.
Fotópályázat2009-ben az Európai Állatkertek, így a Fővárosi Állat- és Növénykert is, 12 veszélyeztetett vagy kihalóban lévő, Európában honos ragadozó emlős védelméért száll síkra. Mivel Európa legnagyobb része sűrűn lakott, a természetes élőhelyek, főleg a háborítatlan, sűrű erdők egyre inkább feldarabolódnak, szennyeződnek, fogyatkoznak. Ez rákényszeríti a vadon élő állatokat, így a ragadozó emlősöket, pl. farkasokat, barnamedvéket, sakálokat arra, hogy egyre inkább behatoljanak az emberi települések környezetébe. Ez sok ember ellenszenvét váltja ki, ami a nagytestű ragadozók esetében párosul még az évszázados jogtalan előítéletekkel, félelmekkel. Pedig a ragadozók azzal, hogy elragadják a beteg és gyenge állatokat szükséges és fontos szerepet töltenek be a táplálékláncban, így az élővilág egyensúlyának fenntartásában!

A kampány célja a tizenkét, legkarizmatikusabb és a legveszélyeztetettebb európai faj védelme, a velük való együttélésünk javítása. A „Piszkos tizenkettő” a következő fajokat jelenti:

  1. Sarki róka
  2. Barna medve
  3. Eurázsiai vidra
  4. Közönséges hiúz
  5. Eurázsiai vadmacska
  6. Európai nyérc
  7. Aranysakál
  8. Szürke farkas
  9. Ibériai hiúz
  10. Tigrisgörény
  11. Jegesmedve
  12. Rozsomák

Pályázati kategóriák
A pályaműveket gyerek (16 év alatti) és felnőtt (16 év feletti) amatőr, valamint professzionális kategóriában várjuk.

Témakörök:
1. Piszkos 12: A természetvédelmi kampányban szereplő európai ragadozókat, viselkedésüket ábrázoló képek
2. Ember és állat: az állatok és a közönség kapcsolatát megörökítő képek a Fővárosi Állatkertben
3. Kedvenc állatom a Fővárosi Állatkertben – beleértve az Állatkert területén szabadon élő állatokat is

Pályázati feltételek
A pályázaton az első témakör kivételével csak a Fővárosi Állat- és Növénykertben készült képekkel lehet részt venni.
A pályaművek lehetnek digitális, vagy analóg technikával készült és utólag digitalizált (beszkennelt) felvételek is.
Felhívjuk a jelentkezők figyelmét, hogy a manipulált képek kizárásra kerülnek! (Nem számít manipulálásnak a kép 25%-nál kisebb mértékű megvágása, a teljes képet érintő, kis mértékű színkorrekció, a színes felvétel fekete-fehérré alakítása és a szkennelési/digitalizálási hibák retusálása.)
Egy pályázó egy-egy témakörben csak egy felvétellel vagy legfeljebb három tagból álló képsorozattal nevezhet.
A fotókat legalább 3 megapixel méretben kell elküldeni a következő email-címre: fotopalyazat@zoobudapest.com.
Az elküldött képhez jelentkezési adatlapot kell csatolni (a jelentkezési lap letölthető innen: jelentkezesi_adatlap) amely tartalmazza a pályázó nevét, címét, telefonszámát valamint megjelöli a kategóriát és a témakört. (A professzionális kategóriába a hivatásos, vagy valamely hivatalos fotográfus-szervezethez tartozó fotósok felvételeit várjuk.)

Beküldési határidő: 2009. július 30.

A kiíró fenntartja a jogot arra, hogy a pályázatra beküldött felvételeket saját kiadványaiban külön díjazás nélkül felhasználja és a fotókból rendezett kiállításon bemutassa.

Zsűrizés: 2009. augusztus eleje.
Eredményértesítés: 2009. augusztus első fele.
Kiállítás: 2009. szeptemberében.

A pályaművek elbírálását neves fotóművészekből és állatkerti, természetvédelmi szakemberekből álló zsűri végzi.
A győztesek kategóriánként értékes nyereményekben részesülnek.

Forrás: www.zoobudapest.com