A Nyílt Társadalom Alapítvány és Az emberség erejével Alapítvány együttműködésének köszönhetően elindul a Regionális Közösségi Központok Program, a Dél-Dunántúlon és az Észak-Alföldi régióban. A program közel 100 millió forintos forrást jelent, amelyből a helyi közösségek által azonosított problémák megoldására lehet támogatást igényelni.
A pályázatokat magánszemélyek, informális csoportok és formális szervezetek egyaránt benyújthatják.
Magyarország számára komoly kihívást jelent a szegénység felszámolása és a szociális problémák kezelése. Folytatni szeretnénk küldetésünk megvalósítását, hogy segítsük a helyi közösségeket a helyi problémák kezelésében, ezért új programot indítunk az ország két hátrányos régiójában. Partnerségre lépünk az Alternatív Közösségek Egyesületével Debrecenben és az Emberség Erejével Alapítvánnyal Pécsen. Partnereink technikai szolgáltatást nyújtanak irodáikban civil szervezeteknek, tréning kurzusokat, szemináriumokat, a helyi közösségeket érintő témákban és kis méretű projekteket támogatnak pénzügyileg helyi szervezetek számára.
Az Alternatív Közösségek Egyesülete és az Emberség Erejével Alapítvány egyenként közel 100-100 millió forintot oszt szét olyan szervezetek és magán személyek között, akik a leginkább megérdemlik, hogy olyan, a helyi közösségek érintő problémákat kezeljenek, mint a szegénység, az oktatáshoz, illetve az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés, vagy más, a helyi lakosok által fontosnak tartott problémák. A projekteket nyílt pályázatban választjuk ki, amelyek részleteit mindkét helyi szervezet szeptember végéig hozza nyilvánosságra.
útmutató
- A pályázatokat közvetlenül a partner szervezeteinkhez kell benyújtani.
- A pályázattal kapcsolatos további információkért, kérjük, lépjenek kapcsolatba az Alternatív Közösségek Egyesületével és az Emberség Erejével Alapítvánnyal.
Alternatív Közösségek Egyesülete
altkozegy@gmail.com
Az Emberség Erejével Alapítvány
emberseg.erejevel@gmail.com
A pályázatok benyújtási határideje: 2017. december 31.
Bővebb információ:
Regionális Közösségi Központok Program
Emberség Erejével Alapítvány
Alternatív Közösségek Egyesülete
További cikkek a rovatban
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pécsi Kerámia Triennálé pályázat
RRF-MMSZA-1.0.0.3-23 – Közösségi Tanulóház modellprogram pályázat
Mintaiskola modellprogram pályázat
Roma Ösztöndíjprogram pályázat
Svájci Alap Bora pályázat
Pályázat történelmi emlékpark tervezésére, kialakítására ( építészeti eszközökkel)
Pályázat a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola logójának megtervezésére
Pályázat sítanpályák építésére
Magyar Falu Program – Pályázat tanya- és falugondnoki busz beszerzése
Magyar Falu Program – Pályázat kommunális eszközök beszerzésére
Magyar Falu Program – Pályázat óvodai játszóudvar, közterületi játszóterek fejlesztésére
Magyar Falu Program – pályázat eszközbeszerzésre
Magyar Falu program – Temetők kisléptékű infrastrukturális fejlesztése pályázat
Pályázat bringaparkok kialakítására, felújítására
Magyar Falu Program – Pályázat önkormányzati tulajdonban lévő épületek fejlesztésére
Magyar Falu program – Pályázat óvoda épületének felújítására, korszerűsítésére, óvodai férőhelybővítésére
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj
SozialMarie Pályázat
Pályázat közösségfejlesztő, infrastrukturális és környezetvédelmi, valamint a helyi lakosság egészségtudatosságát célzó, közösségfejlesztő ötletek megvalósítására
Kárpátok Civil Innovációs Díj
Pályázat civil szervezetek tagjai számára tanulmányutak támogatására
Pályázat helyi vagy országos közügyekkel, társadalmi problémákra irányuló kezdeményezések támogatására
Buborék – Hosszú Hétvége képzőművészeti pályázat