A Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ tanulmányi ösztöndíj pályázata Budapesten állandó lakcímmel rendelkező roma fiatalok számára a 2010/2011. tanév I. félévére
A Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ pályázatot ír ki középfokon és felsőfokon nappali tagozaton tanuló Budapesten állandó lakcímmel rendelkező roma / cigány diákoknak,
- A) középfokon 10.000 Ft/hó,
- B) felsőfokon 20.000 Ft/hó
A és B kategória esetén a pályázaton való részvétel feltételei régi és új pályázóknak:
- Jelentkezhet, aki roma / cigány származású
- állandó budapesti lakcímmel rendelkezik,
- az alább felsorolt iskolatípusok valamelyikében nappali oktatási formában tanul:
9. évfolyamtól kezdődően
- gimnázium
- szakközépiskola
- szakiskola
- technikum vagy iskolarendszeren belüli, közép-vagy felsőfokú szakképesítést (OKJ – s képzés) nyújtó képzésben résztvevők közül azok, akik 14 éves korukat követően, de 21 éves koruk alatt megkezdik középfokú tanulmányaikat és kizárólag iskolarendszerű képzési formájú képzésben vesznek részt.
- felsőfokú képzés az első diploma megszerzéséért (főiskola, egyetem)
- szociális helyzete indokolttá teszi a rendszeres tanulmányi támogatást.
- Megfelel az iskolatípus szerinti pályázati és tanulmányi követelményeknek
- középfokon tanulók esetén, ideértve a közép – és felsőfokú OKJ képzéseket is: – legalább 3 00 átlag
- Felsőfokon tanulók esetén: – legalább 15 kredit a pályázat feltétele.
Amennyiben a pályázó nem ért el 15 kreditet; mert tanulmányai folytatásához nem szükséges ezt az eredményt teljesítenie vagy kevesebb kredit értékű tárgyat vehet csak fel, ez esetben erről hivatalos igazolást kérünk, bélyegzővel igazolva az Adatlapon.
- Pályázatát hiánytalanul határidőig benyújtja
Az elbírálás során előnyben részesíthetjük azokat a pályázókat, akik:
- a) kiemelkedő tanulmányi eredményt érnek el
- b) különleges tehetségnek bizonyulnak valamely művészeti ág, sport, tudomány, nyelv vagy egyéb területen
- c) roma társadalmi, közéleti, kulturális tevékenységet folytatnak illetve eziránt érdeklődést tanúsítanak
- d) máshol nem részesülnek roma ösztöndíjban
A pályázatot benyújtók köre:
- a tanuló saját maga
- a tanuló hozzátartozói
- a tanulóval kapcsolatban lévő intézmény (iskola, önkormányzat, kollégium, nevelő otthon) kizárólag a tanuló hozzájárulásával.
- Cigány kisebbségi önkormányzatok és civil szervezetek kizárólag a tanuló hozzájárulásával
Pályázni csak személyesen lehet.
A pályázat beadásának módja, tartalma: Személyesen a hét minden napján, az alábbi címeken: Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ – a Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház jogutódja – 1151 (XV.ker. Rákospalota) Budapest Énekes u.10./b. 10.00 – 16.00 óráig
Pályázati anyagokat postán, e-mailben, faxon nem fogadunk el!
A pályázat benyújtásának határideje: 2010. október 10.
Kizárólag határidőben, hiánytalanul benyújtott pályázati anyagot veszünk át!
A pályázatnak tartalmaznia kell (A, B):
- Adatlap (beszerezhető: 1151 Budapest, Énekes utca 10./b) illetve letölthető a www.frokk.hu és a www.ciganyhaz.hu oldalról, illetve az ismertebb roma weboldalakról www.c-press.hu; www.romaweb.hu, www.romnet.hu; www.romapage.hu .
- 2009/2010. év végi bizonyítvány hiteles másolatát (iskolai bélyegzővel és aláírással hitelesített) pályázni kizárólag az utolsó érvényes leckekönyvvel / bizonyítvánnyal lehet (amennyiben a bizonyítványt az átvevő helyeken másoljuk, hitelesnek tekintjük)
- Eredeti iskolalátogatási igazolás a 2010/2011. tanév I. félévére
- Önéletrajz
- Saját vagy a szülők, eltartók jövedelmének igazolása, ill. szociális ellátás, járadékok igazolása (jövedelemnek minősül a bér, nyugdíj, minden egyéb szociális és gyermekek után járó ellátás, munkanélküli járadék, szociális segély stb.)
- Fénykép
- Állandó lakcímet igazoló kártya másolata
- Nyilatkozat a roma/cigány származásról a pályázati adatlap vonatkozó részében
Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a rendelkezésre álló keretösszeg erejéig tudjuk támogatni a pályázatokat!
Kérjük, a pontos címet, telefonszámot és e-mail címet a gyorsabb ügyintézés érdekében minden esetben tüntessék fel az adatlap vonatkozó részén!
A pályázattal kapcsolatban érdeklődni lehet az alábbi elérhetőségeken:
Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ tel: 06-1-306-6812, mobil: 06-70-322-3583; 06-70-429-6349
Illetve az alábbi e-mail címeken: osztondijkozpont@frokk.huEzt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , baloghtimea@frokk.huEzt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ; lakatosildiko@ciganyhaz.huEzt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Pályázati ügyekben kapcsolattartó: Balogh Tímea és Lakatos Ildikó oktatásszervező
A pályázati kiírás és adatlapok letölthetők: www.frokk.hu; www.ciganyhaz.hu
Letölthető dokumentumok
középiskolás pályázati adatlap
felsőoktatásban résztvevők pályázati adatlapja
Forrás: http://www.frokk.hu/
További cikkek a rovatban
DBU környezetvédelmi, gyakorlati ösztöndíj Németországba
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak