X. Közép-európai Dokumentumfilm Fesztivál, Migránsok és Roma Élet. Pályázat rövid dokumentum-filmek beküldésére.
A felhívás elsősorban amatőr dokumentumfilmesekhez, továbbá a városi televíziók, kábeltévék munkatársaihoz, és az országos tévé csatornák filmeseihez, filmes szakembereket képző intézményekhez, dokumentumfilmes alkotóműhelyekhez szól.
Kérjük Önöket, küldjék el azokat a filmjeiket, melyek:
- a romaság életének eseményével foglalkoznak: örömével, bánatával, konfliktusaival, sikereivel, kudarcaival, munkaproblémáival, alkotásaival. A filmek mindenképpen dokumentum-jellegűek legyenek (tehát ne játékfilmek).
Ahogyan tavaly, úgy 2017-ban is külön kategóriaként várjuk alkotásaikat az alábbiak szerint is:
- migránsokkal kapcsolatos gondolataik, nyilvánossággal megosztani kívánt kifejeznivalójuk, szintén dokumentum-jellegű formában.
Időtartamuk legalább 4-5 perces de legfeljebb 15-20 perces legyen, és készítési évük 2012 vagy az utáni legyen. A nemzetközi zsűri előválogatása után kerülnek be a filmek a versenyprogramba, ahol a 20 legjobb film Emléklapot kap. Az öt legjobb filmet fődíjjal jutalmazzuk, emellett a fődíjas alkotások automatikusan részt vesznek a következő, 2017. évi fesztiválon. A zsűri értékelésében elsődleges szempont nem a művészeti tartalom, hanem inkább a valóság hűséges megjelenítése és a tanulságok.
Egy alkotóműhely több filmet is nevezhet. Szeretnénk, ha minél több alkotóműhely, minél több filmmel pályázna.
A díjazás kategóriái:
- Országos TV csatorna, illetve annak munkatársai által készített rövidfilmek
- Regionális, városi, kerületi TV csatornák, illetve annak munkatársai által készített rövidfilmek
- Amatőr alkotóműhelyek, alkotók által készített rövidfilmek
- Határon túli magyar alkotók által készített rövidfilmek
- Külföldi alkotók által készített rövidfilmek
Nevezési díj: nincs
A nevezési lapok beküldési határideje: 2017. 10. 25.
Az alkotások beküldésének határideje: 2017. 10. 30.
A jelentkezési lapokat a romalifedocfilm@gmail.com email címre várjuk. Egynél több alkotás nevezése esetén mindegyikhez külön jelentkezési lapot kell kitölteni.
A jelentkezési lap letölthető: a mikeskalapitvany.hu oldalról.
Az alkotásokat:
- Digitális formátumban (avi, vagy dvd formátumban)
- Alkotásonként külön lemezre írva; filmenként 2 példányban várjuk a következő postacímre: 1084. Német u. 9-11 fsz. 5.
- A borítékra írják rá: Mikes Kelemen Alapítvány, Docfilm Feszt.
A IX. Közép-európai Dokumentumfilm Fesztivál, Migránsok és Roma Élet Díjátadójára 2017. 11. 11-án (szombaton) kerül sor Budapesten. A gálán a nyertes filmek is levetítésre kerülnek. A rendezvényen való részvétel mindenki számára ingyenes és média-nyilvános.
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Future Leaders Exchange (FLEX) nemzetközi ösztöndíj középiskolásoknak
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat könnyűzenei koncerthelyszíneken rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítására
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Összesen négyszáz millió forintot oszt ki a Kormány külhoni lovas szervezetek számára
Nemek közötti egyenlőségi index az EU tagállamaiban: Politikai kontextus és statisztikai elemzés pályázat
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Pályázat lovas sportok, lovas hagyományőrzés, lovas turizmus, lovas terápia, lovas rendezvények támogatására
Logó és szlogen pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2024. évi költségvetési támogatására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására