Angliából 2000-ben indult el világhódító útjára a „Big Draw”, azaz a „Nagy Rajzolás” elnevezésű októberi rendezvénysorozat. Ennek keretében hirdeti meg a celldömölki Kemenes Vulkánpark Képzőművészeti pályázatát. A pályázatra Ság hegyet ábrázoló alkotásokat várnak, amelyek olyan magyar képzőművészeti alkotások inspiráltak, amik 1907 és napjaink között keletkeztek.
Felvetődhet a kérdés, hogy miért éppen 1907?
A válasz: a Ság hegy életében meghatározó dátum ez, hiszen ekkor kezdődött a hegy nagyüzemi kibányászása. Az 1907-2014 között keletkezett magyar alkotások stílusjegyei, hangulata, technikája tetszőlegesen emelhető át a Ság hegyről készített műbe.
A pályamunkák tekintetében méretbeli, technikai és stílusbeli megkötések nincsenek. Ugyanúgy várunk kisplasztikákat, mint festményt vagy grafikát. Csak a fantázia szabjon határt.
Letölthető dokumentum
Pályázat benyújtásának határideje: 2014 október 15.
A pályázat válogatott munkáiból 2014 október 25.-én nyílik kiállítás a Kemenes Vulkánparkban, ahol a nyertes pályázónak átadásra kerül a VulkánSág Díj. A Kiállítás későbbiekben az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpontban, Kőszegen is kiállításra kerül.
További információ: soptei.eszter@kemenesvulkanpark.hu vagy a 06 95777-402-es telefonszámon.
LINK: Ság hegy képzőművészeti pályázat
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat könnyűzenei koncerthelyszíneken rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítására
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Összesen négyszáz millió forintot oszt ki a Kormány külhoni lovas szervezetek számára
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Pályázat lovas sportok, lovas hagyományőrzés, lovas turizmus, lovas terápia, lovas rendezvények támogatására
Logó és szlogen pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2024. évi költségvetési támogatására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére
Tudományos folyóiratok működésének támogatása pályázat