palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

SMarthu Kreatív Nagykövet Program

smartA SMart nemzetközi hálózat kreatív szakemberek ezreinek munkáját segíti Európa szerte. Csapatunk több mint 80 tanácsadója Párizstól Brüsszelig, Madridtól Stockholmig tevékenyen vett részt projektekben, szervezett eseményeket, beszélgetéseket és nyilvános vitákat, hogy városuk kreatív közösségét minél hatékonyabbá és izgalmasabbá tegye. 2015-ben Magyarországon létrehoztuk a SMarthu Kreatív Nagykövet programot, és szeretnénk új tagokkal bővíteni csapatunkat Budapesten.

Mi a SMart?

A SMart 1998-ban indult, 10 országot átfogó, nemzetközi non-profit szervezet, ennek magyar képviselete a SMarthu. A SMart egy olyan átlátható társadalmi vállalkozás, ami átvállalja az alkotói tevékenységet folytatók pénzügyi kockázatait és adminisztratív kötelességeit, hogy a kreatív szektorban dolgozó szabadúszók a projektjeik megvalósítására koncentrálhassanak.

Mi a Smarthu Nagykövet program?

A Smarthu Kreatív Nagykövet Program a SMarthu válogatott tanácsadóiból álló közösség, melynek tagjai tudásukkal és idejükkel járulnak hozzá ahhoz, hogy a SMarthu minél több mindenkit érhessen el. A SMarthu olyan budapesti kreatívokat szeretne kinevezni – művészeket, előadóművészeket, zenészeket, filmeseket, vagy online média szakembereket – akik a SMarthu szervezetet saját művészeti területükön képviselik. Munkájukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy a SMarthu a kreatív szabadúszókat leginkább segítő szervezetté válhasson, valamint új utakat nyitnak meg a SMarthu és a különböző kreatív közösségek között.

Alkalmasság és feltételek:

Bármilyen kreatív szakember, diák, független művész vagy művészeti szervezet jelentkezhet, amennyiben komolyan szeretne képzett SMarthu tanácsadó lenni.

A kinevezés 8 hétre szól, amely közös megállapodás esetén meghosszabbítható. A SMarthu Kreatív Nagykövet pozíció egy fizetett, honoráriummal járó kinevezés amely heti 2 óra elfoglaltságot és havonta egy közösségi esemény megszervezését jelenti.

Milyen az ideális jelölt?

Az ideális jelölt olyan törekvő kreatív szakember, aki lelkesedik az új ötletekért, elkötelezett a SMarthu missziója iránt, és rendelkezik kapcsolati hálóval a kreatív szakmában, vagy valamilyen kreatív közösség tagja. Otthonosan mozog az online világban, és van némi tapasztalata egy költségvetés megtervezésében.

A SMarthu Kreatív Nagykövet feladatai:

SMarthu Nagykövetként a SMarthu csapatával fogsz együtt dolgozni. Tudásod és elköteleződésed a SMarthu további fejlődésének fontos része, amellyel a magyar kreatív közösséget támogathatod!

Feladataid a következők lesznek:

  • részvétel egy tréningen a SMarthu csapatával a program kezdete előtt, amely során segítséget nyújtunk abban, hogy minél eredményesebb SMarthu Nagykövet lehess
  • Kapcsolati hálód révén minél több aktivitás létrehozása a SMarthu számára. Fontos, hogy figyelj oda más kreatívokra, és hogy tudásodat és tapasztalatodat a SMarthu javára fordítsd: irányítsd felénk azokat, akiknek hasznosak lehetnek szolgáltatásaink és oszd meg javaslataidat!
  • kreatív szabadúszók bevonása a saját területedről
  • a SMarthu képviselete különböző eseményeken, és legalább egy olyan saját ötlet kidolgozása és megvalósítása, amellyel a szervezetet népszerűsíted, akár személyesen akár a közösségi médián keresztül
  • saját tapasztalatok, történetek megosztása a SMarthu online felületein és minden olyan sajtómegjelenés továbbítása, amely a SMarthu Kreatív Nagykövet programmal kapcsolatos
  • a kinevezés végén egy beszámoló írása a tevékenységedről és eredményeiről a SMarthu számára

Jelentkezés és a kiválasztás folyamata:

Jelentkezni minden hónap 5-ig lehet, így az első jelentkezési határidő október 5. A jelentkezéseket havonta feldolgozzuk, és a kinevezéseket a hónap minden második péntekén hozzuk nyilvánosságra.

Várjuk jelentkezésedet az info@smart-hu.org vagy a +36202683968-as telefonszámon!