palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Szárnypróbálgatók 2018. irodalmi pályázat

A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Csongrád Megyei Szépírói Tagozata és a „FALUDY GYÖRGY Irodalmi Műhely” pályázatot ír ki Szárnypróbálgatók 2018. címmel, irodalmi antológiába való megjelenésre.

A pályázat célja, hogy az előző évek gyakorlatának sikeres folytatásaként, immáron 15. alkalommal értékelési, elbírálási és megjelenési lehetőséget biztosítson azoknak, akik szakmai megítélés alapján, szerzői önköltséget is vállalva, szeretnék alkotásaikat reprezentatív, gyűjteményes kötetben (hagyományosan, periodikaként megjelenő országos antológiában ) megjelentetni.

A pályázatra szerzőnként maximum 6 vers vagy 3 novella (mese), küldhető be, tematikai megkötöttség nélkül. A versek egyenként max. 40 sorosak, a novellák (mesék) egyenként 3 gépelt oldal (kb. 7000 karakter) terjedelműek lehetnek. (Külön kategóriában versenyeznek a lírai és a prózai alkotások.)

A pályamunkákat szakértő zsűri értékeli, bírálja el, s tesz javaslatot kötetben történő megjelenésre. A zsűri döntése végleges. Az értékelő bizottság elnöke: Baranyi Ferenc Kossuth-díjas költő. A pályázat résztvevői a pályamunkák beküldésével felhasználási engedélyt adnak a meghirdetők részére egy éves időtartamra, akik ezáltal jogosultak szerzői jogdíj nélkül Magyarország területén bármilyen formában megjelentetni, közzétenni a műveket.

Nevezési díj nincs!

A zsűri értékelése alapján döntőbe kerülő versekből, novellákból (mesékből) országos antológia készül. Az előkészített kötetben szereplőknek (az előző évekkel megegyezően) vállalniuk kell 6 db könyv önköltségen való értékesítését elővételben (1800 Ft/db.), így kerülhetnek be a megjelenő szerzők közé. Erről a pályázatot meghirdető Faludy György Irodalmi Műhely 2017. október 15-ig írásban értesíti a szerzőket.

XV. JUBILEUMI ANTOLÓGIA

Az antológia 2018. januárjára, a Magyar Kultúra Napjára, periodikaként „Szárnypróbálgatók 2018 –  magyar anyanyelvű alkotók országos antológiája –” címmel jelenik meg.

A zsűri döntése alapján a minősítést elérő szerzők elismerő oklevelet, a legjobb pályamunkákat beküldő 3-3 szerző pedig pályadíjat kap. Társszerveink értékes különdíjakat is kiadnak.

A zsűri jogosult dönteni a díjak kiadásáról, esetlegesen összevonásáról, vagy visszatartásáról is.

A pályamunkákhoz kérjük mellékelni a pályázó adatait, rövid szakmai önéletrajzát, címét, telefonszámát, ill. arcképének nyomtatáshoz alkalmas minőségű színes fotóját.
A borítékra írják fel: „Szárnypróbálgatók 2018”

A pályázatok beküldhetők e-mailen: raszterkiado@gmail.com  címre. ( Kivételes esetben pályázatot postai úton  is elfogadunk.  Írásonként külön lapon, de egy borítékban. Alkotásonként 2-2 példányban).

Postacím: ALFÖLD Művészeti Egyesület, 6640 Csongrád, Szép u. 12. (Információ kérhető: Tel.: 63/788-836 * E-mail: raszterkiado@gmail.com címen)

Részletekről tájékozódhatnak az Egyesület honlapjáról is: www.alfoldegyesulet.shp.hu