palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Szem-Pont Kiállítás Pályázat 2010

Szem-pont 2010 pályázatA Szín és Fény Nemzetközi Alapítvány pályázatot ír ki a vizualitás különböző területeivel foglalkozó egyetemi és művészhallgatók, kutatók számára, a 2010. szeptember 24-én a Kutatók Éjszakája keretében megrendezésre kerülő Szem-Pont Akció Szem-Pont Kiállításán való részvételre.

A Szín és Fény Nemzetközi Alapítvány a Kutatók Éjszakájának központi helyszínén megrendezi az első Szem-Pont Akció-t, a vizualitással foglalkozó tudományterületek népszerűsítésére és segítésére. A Szem-Pont Akció egyik rendezvénye a Szem-Pont Kiállítás lesz, melynek célja, hogy az érdeklődő nagyközönség interaktív kiállítás keretében ismerkedhessen meg érdekes vizuális jelenségekkel, az érzékelés és vizuális információfeldolgozás folyamataival.

A kiállításon bemutatandó installációkat jelen pályázat útján keressük. A neves művészekből és kutatókból álló szakmai zsűri 10-12 installációt választ majd ki a pályázók közül.

A nyertes projektek számára biztosítandó lehetőségek

A pályázat első három helyezettjének díjazása:

  • I.       helyezett: 30.000.- Ft
  • II.      helyezett: 20.000.- Ft
  • III.     helyezett: 10.000.- Ft

Minden nyertes installáció megvalósításához és a kiállításon való bemutatásához költségtérítés biztosítása. Elszámolhatók a felhasznált anyagok, alkatrészek beszerzési, vagy rendelkezésre állási költségei, és az összeállítással és helyszínre szállítással kapcsolatos dologi költségek.

Az installációk fotói felkerülnek a Szem-Pont Akció honlapjára, és a leírásukat tartalmazó nyomtatott ismertetőt a Szem-Pont Akció minden látogatója megkapja.

A nyertesek feladatai

  • Az installációk elkészítése, helyszínre szállítása, összeállítása, a kiállításon való folyamatos jelenlét.
  • Az installációk méreteinek, műszaki megoldásainak a kiállítás helyigényéhez, várható forgalmához kell igazodniuk.

Az elbírálás szempontjai

  • Az installáció megvalósíthatósága (helyigény, műszaki megoldás biztonsága és használati élettartama, megfelelő kapacitás biztosítottsága):
    • Az installációk számára átlagosan kb. 2-3 m2-es kiállítóteret tudunk biztosítani, körülötte 4-5 m2-es forgalmi/használati térrel. Az installációk alapterülete nem jelent felső korlátot, azok változhatnak a kiállítandó tárgyak helyigényének megfelelően, a rendelkezésre álló, összesen kb. 80 m2 kiállító terület erejéig.
    • A Kutatók Éjszakája központi helyszínén[1] 2010-ben kb. 4000 látogatóra számítunk, a kiállításon tehát óránként átlagosan kb. 400 fő fog megfordulni, de ez a szám csúcsidőben akár 800 főre is emelkedhet. Ezért szükségesnek látjuk, hogy az egyes installációk műszaki megoldásai alkalmasak legyenek a rendkívül nagyszámú, esetenként nem teljesen rendeltetésszerű működtetésre is.
    • Előnyben részesülnek azok a pályázók, akik a fenti műszaki szempontok maximális figyelembevétele mellett kisebb költségvetésű installációval pályáznak. Különleges esetben, korlátozott mértékben segítséget tudunk nyújtani támogató keresésében.
  • Az installáció érdekessége, élményszerűsége a látogatók számára:
    • A Kutatók Éjszakája rendezvény elsődleges célja, hogy a látogatók betekintést nyerjenek a vizualitással kapcsolatos jelenségekbe, kutatási folyamatokba. Szükséges tehát, hogy a kiállítandó installációk látványosak, érdekesek és tanulságosak legyenek a résztvevők számára.c)      A Szem-Pont Akció törekszik változatos, sokszínű kiállítás összeállítására:
    • Ezért a fenti szempontoknak megfelelő installációk közül a szakmai zsűri állítja össze a kiállítás bemutatandó anyagát.

A pályázat beadása
a)      A pályázatot elektronikus úton kell beküldeni, egyetlen, zip, vagy rar fájlban tömörített, 2 MB-nál nem nagyobb mellékletként, visszaigazolás kérésével.

ÚJ PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ: 2010. augusztus 2-a éjfél

Cím: szempontakcio@gmail.com

A pályázatnak tartalmaznia kell az alábbiakat:

  • A pályázó(k) rövid bemutatását; az installáció lényegének, használati módjának ismertetését, lehetőleg vizuálisan is illusztrálva; az installáció helyigényét, valamint a látogatói kapacitás számítását;
  • A tervezett műszaki megoldásokat és a megvalósítás részletes költségtervét, amelyben elszámolhatók a felhasznált anyagok, alkatrészek beszerzési, vagy rendelkezésre állási költségei, és az összeállítással és helyszínre szállítással kapcsolatos dologi költségek;
  • A pályázók nyilatkozatát arról, hogy sikeres elbírálás esetén vállalják az installáció elkészítését, helyszínre szállítását és felállítását, valamint folyamatos jelenlétet a Szem-Pont Kiállításon.

További információk:
szempontakcio@gmail.com
Rozsovits Ildikó: +36302708510
WeB: http://colourandlight.hu/

Igény esetén szívesen tartunk személyes pályázati ismertetést is, érdeklődni Rozsovits Ildikónál lehet.

Letölthető dokumentumok
Kiállítás pályázati kiírás
Kiállítás pályázat plakát 1
Kiállítás pályázat plakát 2

Forrás: http://colourandlight.hu/