Olyan alkotásokat várunk, amelyekből kiderül, te miért tartod fontosnak a vizet, hogyan tudsz rá vigyázni, hogyan tudsz vele takarékoskodni, mi lenne, ha nem lenne ivóvizünk.
Kiíró: Harmónium Egyesület
Határidő: 2013. 12.02
Érvényes: 2013. 12. 02
Tárgymutató: alkotói kreatív pályázat
Pályázhat: Magánszemélyek, közösségek (iskolák, osztályok) kiemelten a 6-18 éves korosztály
Az Aprólépés csapata a “2013 – A vízügyi együttműködés nemzetközi éve” (UNESCO) céljaihoz kapcsolódva pályázatot hirdet két kategóriában:
- „A jövőnk záloga – az éltető víz” címmel: Pályázni lehet a víz védelmével, a víztakarékossággal kapcsolatos általános, örök érvényű igazságok megfogalmazásával, a vízfelhasználás módszereihez kapcsolódó hétköznapi technikák bemutatásával, a jövőbeli lehetőségek, félelmek felvázolásával.
- „Színtiszta életerő – kedvenc forrásom, tavam, folyóm”: Pályázni lehet konkrét földrajzi hely (forrás, patak, ér, folyó) ábrázolásával, a szépségének bemutatásával, az adott forrásért/folyóért tett lépések ismertetésével (pl. parttakarítás), folyó/állóvízzel kapcsolatos környezetbarát élmények (kajakozás, csónakázás stb.) megelevenítésével.
Pályázni mindkét kategóriában megengedett: szabadon választott technikával készített illusztrációkkal (pl. rajz, grafika, képregény, montázs, fotó, videó …), illetve rövid szöveges alkotásokkal (szabadon választott műfajban írott munkák – pl. mese, levél, mini esszé, vers, vicc stb. maximum 2000 karakter vagy egy A4 kézzel írott oldal terjedelemben).
Pályázás módja: Az alkotásokról készült fotókat a www.aprolepes.hu oldalon történt előzetes regisztráció/bejelentkezés után a Pályázok menüpont alatt kérjük feltölteni (jpg formátum, ékezetmentes fájlnév, max. 2MB). A szöveges alkotásokat word formátumban elküldhetik a palyazat@aprolepes.hu címre. Figyelem! Postai úton és e-mailben érkezett képeket/pályázati anyagokat nem tudunk fogadni!
A december 2-án éjfélig beérkezett alkotásokat közönségszavazásra bocsátjuk.
A közönségszavazás szabályai:
- a szavazáshoz regisztrálni kell
- egy regisztrált felhasználó egy alkotásra csak egy szavazatot adhat le
A szavazás december 16-én (hétfő) éjfélig tart. A közönségdíjas különdíjban részesül!
Feltüntetendő adatok: az alkotó pontos neve, életkora, valamint az alkotó osztálya, iskolája, ha a beküldő nevezni szeretne a csapatversenyre is. Emellett kérjük az alkotás alapanyagát, technikáját is megjelölni.
Díjazás:
Fődíj: Megmentheted a FÖLD-et, további díjak: ökonap, ökokör, ökoajándék!
Ingyenes ökonapot nyer:
1.) A legtöbb alkotást nevező közösség
2.) a „legzöldebb” közösség
3.) a legkreatívabb közösség!
A pályaműveket az Aprólépés zsűri 1-5 között „osztályozza” környezetvédelmi tartalom, a kivitelezés esztétikája és a kreativitás alapján (összesen 3-15 pont).
Egyéni díjak: A legjobb pályaművek szerzői környezettudatosságra nevelő könyveket, társasjátékokat, kiadványokat kapnak, amelyet a Vidékfejlesztési Minisztérium által szervezett víz világnapi gálán vehetnek át. Kategóriánként 6-6 díjat osztunk ki, a kategóriákat korcsoportokra bontjuk (6-12 éves, 13-18 éves korosztály).
A legeredményesebb fővárosi pályázók ingyenes részvételi lehetőséghez jutnak a 2014. január-május közötti Szivacs-Klub foglalkozásaira, ahol Víznagykövetté válhatnak! (hétfőnként 1,5 óra). Továbbá a Háziszertár felajánlásának köszönhetően a legaktívabb tanári kar két tagja részvételi lehetőséghez jut a kezdő szappankészítő tanfolyamon (budapesti helyszínen) és1 kg citromfüves-kecsketejes szappant is kiosztunk különdíjként.
Eredményhirdetés: 2013. december 19.
Pályaművek felhasználása: A pályázók pályázatuk beküldésével hozzájárulnak ahhoz, hogy azt a Kiíró, valamint a Támogató a későbbiekben ellenszolgáltatás nélkül digitális vagy nyomtatott formában közzétegye a szerző feltüntetésével. Pályázó kijelenti, hogy az általa beküldött fotónak, videónak ő a szerzője ill. megjelölte annak pontos szerzőjét és ezáltal joga van publikáltatni. A szerzői jog a fotó/videó készítőjénél marad. A nyertes alkotásokat az alkotók nagy felbontásban rendelkezésünkre bocsájtják!
A feltöltő személy garantálja a feltöltött pályaművek eredetiségét. A programmal kapcsolatos változtatás jogát fenntartjuk (a beadási határidő zárásáig).
További információ:
Tel: 1-210-3090, Email: info@aprolepes.hu
http://www.aprolepes.hu/kapcsolat
Feltöltési határidő: 2013. december 02. 23:59
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak