A Bethlen Téri Színházi és a Manna pályázatot hirdet pályakezdő színházrendezőknek kamaraszínházi előadások létrehozására. Céljuk a generációk találkozását segíteni, ezért a készülő produkciókban két pályakezdő és két tapasztalt színházi szakember közös munkáját támogatják.
A pályázók köre: pályakezdő rendezők
A bemutató helyszíne: Bethlen Téri Színház
A pályázat megvalósításának időszaka: 2019/2020-es évad
Pályázati feltételek:
A bemutatni kívánt produkcióban két színész szerepelhet, akik között legalább két generációnyi a korkülönbség; az egyik művész legyen 60 év feletti, a másik 35 év alatti.
A rendezőnek a pályázatban meg kell jelölnie egy mentor rendezőt, akivel szeretne együtt dolgozni. (A pályázatra többszereplős darabokat is be lehet nyújtani, amennyiben a szerepeket csak a megjelölt két színész játssza.)
A bemutatni kívánt produkció létrehozásához a kiíró biztosítja a következőket: próbaterem, színházterem, technikai háttér, technikai személyzet, a Színház és a Manna díszlet- és jelmezraktárának teljes készlete, PR és reklám, menedzsment.
A nyertes produkciókat a Bethlen Téri Színház bemutatja és műsorra tűzi, a Manna vidéki helyszínekre, fesztiválokra utaztatja.
A kiíró szervezetek előzetesen rögzített anyagi támogatást nem biztosítanak a bemutatni kívánt produkció létrehozásához, csak aktuálisan rendelkezésre álló erőforrásaikat ajánlják fel a tárgyi és személyi feltételek megteremtéséhez, illetve a nyertes pályamunkák ismeretében támogatókat keresnek a megvalósításhoz.
A tervezett megvalósítás során a pályázónak figyelembe kell vennie a Színház adottságait, felszereltségét (pontos alaprajz és technikai információk a www.bethlenszinhaz.hu honlapon található).
A pályázatot magánszemély pályázó adhatja be, nem szükséges jogi személy a benyújtáshoz.
Beadandó dokumentumok:
- pályázati adatlap
- pályázó rendező szakmai önéletrajza
- közreműködők szándéknyilatkozatai
- tervezett produkció színlapja, szinopszisa
- rendezői koncepció
- szakmai referenciák
- ajánlások (nem kötelező)
Az elbírálásnál előnyt jelent:
- a megvalósítás realitása
- pályázat kidolgozottsága
- közreműködő alkotók szándéknyilatkozatai
- piacképesség
- könnyű technikai megvalósíthatóság, mobilizálhatóság
A pályázatokat elektronikus úton kell benyújtani az info@bethlenszinhaz.hu címre, „Találkozások pályázat / pályázó neve” megjelöléssel.
A pályázat benyújtási határideje: 2019. június 30. éjfél
A beérkezett pályázatokat a pályázatot kiíró szervezetek képviselői bírálják el.
A Színháznak/elbírálóknak joga van a nyertes pályázatban, a Színház sajátosságaihoz igazodva változtatásokat kérni.
Kérdés esetén kérjük, keresse a pályázati koordinátort a meszestimi@bethlenszinhaz.hu címen vagy a + 36 20 354 9990 telefonszámon.
További cikkek a rovatban
LMBTQI pályázat civil szervezetek és informális csoportok számára
Tárolóval kiegészített lakossági háztartási méretű kiserőművek telepítésének támogatása pályázat (Napenergia Plusz Program)
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pécsi Kerámia Triennálé pályázat
Svájci Alap Bora pályázat
Pályázat történelmi emlékpark tervezésére, kialakítására ( építészeti eszközökkel)
Pályázat a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola logójának megtervezésére
Pályázat sítanpályák építésére
Magyar Falu Program – Pályázat óvodai játszóudvar, közterületi játszóterek fejlesztésére
Magyar Falu Program – pályázat eszközbeszerzésre
Magyar Falu program – Temetők kisléptékű infrastrukturális fejlesztése pályázat
Pályázat bringaparkok kialakítására, felújítására
Magyar Falu Program – Pályázat önkormányzati tulajdonban lévő épületek fejlesztésére
Magyar Falu program – Pályázat óvoda épületének felújítására, korszerűsítésére, óvodai férőhelybővítésére
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj
Pályázat közösségfejlesztő, infrastrukturális és környezetvédelmi, valamint a helyi lakosság egészségtudatosságát célzó, közösségfejlesztő ötletek megvalósítására
Buborék – Hosszú Hétvége képzőművészeti pályázat
Richter Anna díj
Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram
Pályázat mászótermek építésére
Pályázat görparkok kialakítására
A MARA-program kutatói ösztöndíj pályázata
ŐSZ&TÉL – Telki és környéke fényképen fotópályázat
Rezidenciaprogramok támogatása fogadó szervezetek számára