Táncház – Népzene 2014 – népzenei pályázat

A Hagyományok Háza évente ír ki lemezpályázatot hivatásos és műkedvelő népzenei együttesek, hangszeres és énekes szólisták, illetve énekegyüttesek részére. A felhívás célja, hogy a népzenei mozgalom különféle előadóinak színvonalas produkciói egy igényes válogatás keretében CD-n megjelenhessenek. Pályázni hagyományhű népzenei felvétellel lehet. (A pávakörök, a citerazenekari mozgalom együttesei, a hagyományőrző előadók, továbbá a népies műzenét játszó zenekarok és a hivatásos zeneszerzők felvételeit nem áll módunkban fogadni.)

 

A beküldött pályázati anyag – legfeljebb három műsorszám – összesített időtartama együtteseknél maximum 15 perc, szólistáknál 10 perc lehet. Egy-egy műsorszám időtartama lehetőleg ne haladja meg az öt percet. A pályázatban csak olyan összeállítások szerepelhetnek, amelyeket az előadók korábban CD-n még nem jelentettek meg, illetve párhuzamosan futó pályázatra (pl. Új Élő Népzene) a tárgyévben nem adtak be.

A beérkező pályázatokat a szakmai zsűri két fordulóban bírálja el. Döntésük alapján általában tizennyolc-húsz produkció kap bemutatkozási lehetőséget. A lemezsorozat szerkesztője – szerkesztési okok miatt, korlátozott számban – olyan előadókat is felkérhet a kiadványon közreműködésre, akik a pályázaton nem szerepeltek. A válogatásnál előnyben részesítjük a magyar népzenével induló jelentkezőket.

Kérjük, hogy a zenei anyag mellett egy kísérőlevélben tüntessék fel a műsorszámok címét, földrajzi eredetét (tájegység, falu), időtartamát, az előadók nevét. (Énekesektől a dalszövegeket nem kérjük mellékelni!) Feltétlenül adják meg továbbá postai / e-mail / telefonos elérhetőségüket! Minden pályázót értesítünk szereplése eredményéről, sőt az illetékes zsűritagok személyre szólóan is megfogalmazzák észrevételeiket, amennyiben erre igény merül fel.

A nyertesek útiköltség-térítésben részesülnek és tiszteletpéldányt kapnak a hanghordozókból.

Beküldési cím:

Mohácsy Albert
Hagyományok Háza – Népművészeti Módszertani Műhely
1251 Budapest, Pf. 23.

Beérkezési határidő: 2013. november 8. 

További információ:

Mohácsy Albert
+36 1 225-6067
e-mail: mohacsy.albert@hagyomanyokhaza.hu

Link: Táncház – Népzene 2014 

További pályázatok