
A pályázat hazai és határon túli, tehetséggondozó szervezetek támogatására nyílt meg. Célja, hogy hazai és határon túli intézményeket tevékenységét segítse anyagilag annak érdekében, hogy a hazai és a határon túli jó képességű diákokat, fiatalokat fejlesztő tehetségsegítő programokat folyamatosan működtetni lehessen, illetve a tehetséggondozás hagyományát megőrizze ezekben a közösségekben. A nyertesek 2 és 4 millió forint között kaphatnak anyagi hozzájárulást a pályázat által.
A pályázat útján igényelhető támogatás 100% intenzitású és vissza nem térítendő. A pályázaton legalább 2.000.000 Ft, illetve legfeljebb 30.000.000 Ft vissza nem térítendő támogatás igényelhető.
A pályázati felhívás alapján az évente vagy rendszeresen megrendezésre kerülő, nagy hagyományú tudományos/tehetséggondozó programok és versenyek az elbírálás során előnyben részesülnek.
Pályázhatnak:
- A határon túli önálló jogi személyiséggel rendelkező magyar civil szervezetek, valamint önálló jogi személyiséggel rendelkező, komplex
kulturális intézmények és - Magyarországon bejegyzett egyesület, alapítvány, közalapítvány, gazdasági és nonprofit gazdasági társaság melynek alapító okiratában a célok és/vagy a tevékenységek között az oktatás/nevelés és/vagy a tehetséggondozás szerepel
Megvalósítási időszak: 2022. július 1. és 2023. június 30.
Benyújtási határidő: 2022. március 21. 23:59 óra.
További információ a pályázatról.
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat könnyűzenei koncerthelyszíneken rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítására
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Összesen négyszáz millió forintot oszt ki a Kormány külhoni lovas szervezetek számára
Nemek közötti egyenlőségi index az EU tagállamaiban: Politikai kontextus és statisztikai elemzés pályázat
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Pályázat lovas sportok, lovas hagyományőrzés, lovas turizmus, lovas terápia, lovas rendezvények támogatására
Logó és szlogen pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2024. évi költségvetési támogatására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére
Tudományos folyóiratok működésének támogatása pályázat
Művészeti és kulturális folyóiratok működési támogatása