Felhívás minden fiatal grafikai tervezőnek és grafikai tervező diáknak! Tudtok-e tervezni egy egyedi, a fiatal európai gépkocsivezetőknek szánt közlekedésbiztonsági plakátot? Az Európai Bizottság segítségül hívja kreativitásotokat a felelős vezetéssel kapcsolatos üzenet fiatalok közötti elterjesztéséhez, akik a közúti közlekedés egyik legsebezhetőbb csoportját alkotják. A nyertes plakátot lefordítják az EU 23 hivatalos nyelvére, terjeszteni fogják mind a 27 EU–tagállamban, továbbá felhasználják egy kommunikációs kampányban Brüsszelben és valószínűleg hasonló kampányokban a 27 EU-tagállamban!
A nyertes 2000 eurót kap, valamint meghívást Brüsszelbe az 2011. november 24-én sorra kerülő Európai Ifjúsági Fórum a Közlekedés Biztonságáért című rendezvény keretén belül megtartandó díjkiosztó ünnepségre.
A két második helyezett egyenként 1000 eurót nyer, melyről postai úton kapnak majd értesítést.
Én is részt vehetek? A verseny fiataloknak szól, akiket érdekel a grafikai tervezés. EU-lakosnak kell lenned és 1985 után kellett születned. A plakát beküldésekor nem kell igazolnod életkorodat és állandó tartózkodási helyed, de ha bejutsz a döntőbe, akkor megkérnek erre.
Mit kell tennem? Kedved szerinti bármilyen technikát felhasználva egy plakátot kell készítened, amelyet az EU közlekedésbiztonsági kampányának reklámozására használnak fel minden európai tagállamban.
Munkádnak tükröznie kell az utasításokban felsorolt 12 téma egyikét. Nincs megszabott jelmondat, csak az alapgondolat van rögzítve – „Safer roads in Europe. Yes, we care!– Ennek meg kell jelennie valahol a munkátokon, és angol nyelven kell maradnia a plakáton használt többi szótól függetlenül.
A 12 témát tetszésetek szerint értelmezhetitek. Vegyétek számításba, hogy a ti nyelvetekben működő szójátékok nem mindig fordíthatók le kielégítően más nyelvekre, ezért ezeket jobb kerülni.
Most már csak az van hátra, hogy válasszátok ki, hogy a 12 téma közül a plakátotok melyikre fog összpontosítani.
Ha a plakátotokon más szöveget is feltüntettek, akkor ennek az EU 23 hivatalos nyelvének egyikén kell íródnia (lásd a listát itt). Hasznos lenne, ha angol vagy francia nyelvre is le tudnátok ezt fordítani, ennek a jelentkezési űrlapon megvan a helye.
Munkátokat A2-es méretű papírra készítsétek (420×594 mm).
A nyertes plakát végül az alján elhelyezett EU-logóval – egy kis EU-zászlóval és „Az Európai Unió” szavakkal – valamint az „ON THE MOVE – Az európai közúti közlekedés biztonságáért” logóval kerül kinyomtatásra. A logót nem kell belefoglalnotok, de számításba kell vegyétek a plakát tervezésekor.
Hogyan küldjem be a plakátomat? Mi sem könnyebb. Küldd el munkádat elektronikusan (a verseny honlapján keresztül) legkésőbb 2011. október 21-én éjfél előtt brüsszeli idő szerint. Használhatod a JPG- vagy GIF-formátumok valamelyikét, de ha bejutsz az első 10-be, felkérnek, hogy PDF-ben és InDesign-ban küldd el a pályaművedet, hogy nagy felbontású nyomtatványokat lehessen készíteni.
A fájl mérete nem lehet nagyobb, mint 3 M (megabyte). Meg kell adnod a nevedet, címedet, telefonszámodat, születési dátumodat és e-mail címedet. A verseny megfelel a felhasználó magánéletének tiszteletben tartására vonatkozó EU-rendelkezéseknek.
Hogyan fogják értékelni a munkámat? A DG MOVE képviselői, az Európai Ifjúsági Fórum a Közlekedés Biztonságáért koordinátora és az EURESIN művészeti igazgatója választja ki a 10 döntős pályaművet.
Az eredetiség és a művészi minőség mellett a zsűritagok azt tartják szem előtt, hogy munkád mennyire jól ábrázolja a témát és európai állampolgártársaidhoz is szól-e.
Október 31-től november 18-ig a 10 kiválasztott plakátot nyilvános online szavazásra bocsátják (a verseny honlapján keresztül), és mindenkinek lehetősége lesz szavazni (csak egyszer!).
Mikor választják ki a nyertest? A 10 döntőst október 21. és 28. között választják ki, és levélben értesítik őket az eredményről. Az online nyilvános szavazást október 31. és november 18. között tartják.
A nyertest meghívják az Európai Ifjúsági Fórum a Közlekedés Biztonságáért rendezvényére, amelyet november 24-én tartanak Brüsszelben. A két második helyezettet levélben értesítik az elnyert díjról.
Mi történik, ha megnyerem a versenyt? A nyertes pályaművet az Európai Bizottság kommunikációs kampányban használja fel Brüsszelben és valószínűleg hasonló kampányokban a 27 EU-tagállamban. A nyertes 2000 eurót kap, a két második helyezett egyenként 1000 eurót. A nyertest meghívjuk Brüsszelbe a díjkiosztó ünnepségre, amelyet a 2011. november 24-én sorra kerülő Európai Ifjúsági Fórum a Közlekedés Biztonságáért című rendezvény keretén belül tartunk. A két második helyezettet levélben értesítik nyereményükről.
A 10 döntős plakátot is felhasználhatják az Európai Bizottság vagy az EU-képviselők által az EU-országokban szervezett kiállításokon és promóciós anyagokon (pl. egérpadok, levelezőlapok stb.).
Mi a helyzet a szerzői jogokkal és a szellemi tulajdonnal? A nyilvános szavazásra bocsátott tíz pályamű készítői a plakátjukkal kapcsolatos minden szerzői jogot és szellemi tulajdonjogot átadnak az Európai Bizottságnak. Ez azt jelenti, hogy a Bizottság tetszése szerint bármikor és bárhogyan közzéteheti a plakátokat.
Mi történik, ha bekerülök a 10 döntős közé, de nem teljesítem a versenykiírás követelményeit? A tíz döntős listáján kívül egy pótlistát is készítenek. Ha a 10 döntős egyike nem teljesíti a versenykiírás kritériumait, akkor plakátját a pótlista első helyén lévő plakáttal helyettesítik.
Miért kértek fel, hogy hivatkozásokat adjak a Facebook-profilomhoz vagy más közösségi hálózatokon lévő profilomhoz? A közösségi hálózatokon lévő profilodhoz adott hivatkozások lehetővé teszik, hogy kapcsolatban maradjunk veled a verseny ideje alatt. Ezzel online barátaidat is bátoríthatod arra, hogy a közösségi hálózatokon keresztül szavazzanak pályamunkádra!
Kattints ide a verseny hivatalos szabályainak letöltéséhez
„Safer roads in Europe. Yes, we care!”
Úgy gondoljátok, hogy mindent bele tudtok adni egy olyan plakát tervezése érdekében, amely a fiatal európai gépkocsivezetőkhöz szól és gondolkodóba ejti őket az utak biztonságával kapcsolatban?
Ötletesen kigondolt, szembetűnő és eredeti terveket keresünk – nem olyan plakátokat, amelyek laza megrázkódtatásra, megfélemlítő taktikára vagy elcsépelt közhelyekre épülnek.
Arra kell ösztönöznünk a 18-25 éves sofőröket, hogy vigyázzanak az utakon és a Ti kreatív villanásotokon keresztül szeretnénk megragadni a figyelmüket.
Kevés szabály van, a plakát megközelítési módja nagy mértékben Tőletek függ! Az egyetlen olyan szöveg, amelynek kötelezően meg kell jelennie a plakáton, az alapgondolat:
„Safer roads in Europe. Yes, we care!”
Ez a szöveg angolul fog szerepelni a nem angol nyelvű plakátokon is; azonban később hozzá lehet adni egy néhány soros magyarázatot a helyi nyelveken.
Tőletek függ, hogy más szöveget is feltüntettek-e a plakáton, de amennyiben igen, akkor ezt az EU 23 hivatalos nyelvének valamelyikén tegyétek. Ezenkívül a plakáton megjelenő szövegeket angol vagy francia nyelvre is le kell fordítani. Ne feledjétek, hogy néha a kifejezések és szójátékok nem fordíthatók le jól!
A plakát elkészítéséhez válasszatok ki egyet és CSAK egyet a következő 12 téma közül:
1. Alkohol és vezetés: Ittasan vezetni társadalmilag hosszú ideje nem elfogadott dolog, ez ellen a fiatalok vezetik (a szó szoros értelmében) a harcot. Az éjszakai baglyok tudják, hogy egy józan sofőr kijelölése vagy egy taxi előzetes lefoglalása kulcsfontosságú tartozéka egy jó esti kiruccanásnak.
2. Kábítószerek és vezetés: Ha gépkocsi-vezetői képességeidet már az alkohol is befolyásolja, akkor a kábítószerek egész biztosan nagyon rossz hatással vannak rá. Ellentmondásnak nincs helye.
3. Sebesség: Mire ez a nagy sietség? A sebességkorlátozás betartása nem rontja a hitelességet, ellenben balesetet okozni a helyi országúton való fel-le száguldozás közben igen.
4. Szórakozás: Mobilon beszélgetünk és megnézzük a Twitter-üzeneteidet itt a kormánykerék mögött. Egy állandóan új hírekkel teli világban hogyan tudjuk rávenni a fiatalokat arra, hogy az aktuális feladatukra figyeljenek?
5. Fáradtság: Az úton a leggyilkosabb gondot a fáradt szemek okozzák. Szakítsd meg az utazást és maradj friss!
6. 2 keréken (Motorkerékpárosok / Kerékpárosok): Négy keréken jó, két keréken még jobb! Tudják-e a fiatal sofőrök, hogy milyen hatással vannak a közúti közlekedés többi résztvevőjére? És éreztek-e már késztetést magukban arra, hogy otthon hagyják a gépkocsit és csatlakozzanak a zöld országúti forradalomhoz?
7. Sisak és egyéb biztonsági eszközök: Tudtátok-e, hogy ebben a szezonban a sárga mellények és a robusztus sisakok a divatosak? A városban minden trendi ember ezeket viseli!
8. Láthatóság: A láthatóság a közúti közlekedés minden résztvevője számára létfontosságú. Ha biztonságban akarod tudni magad, maradj látható.
9. Biztonsági öv: Életed megmentése mellett ez a kis eszköz utasaid életét is megmentheti.
10. Gyalogosok: Gyalogosok és sofőrök – hol a szerelem? A sofőrök tisztelik-e a gyalogosokat, és a gyalogosok nehézzé teszik-e a gépkocsik életét?
11. Következmények: Mi mindannyian ismerjük a veszélyes vezetéssel kapcsolatos tényeket, de hogyan ábrázolhatjuk ezeket a következményeket minden kétséget kizáróan?
12. Más téma: Plakátod bármely egyéb, fent nem említett közlekedésbiztonsági problémára is rávilágíthat.
A pályázat weboldala: http://www.youngartists4roadsafety.eu/index.php
További cikkek a rovatban
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat