TRIANON I. KERÜLETI SZEMMEL című pályázat egyetemek és főiskolák hallgatói számára.
Témakörök
- Szétszakított budavári családok
- Vagonlakók az I. kerületben
- Trianon hatásai a budaváriak életére
- A békeszerződést követő migráció
A pályázatra a magyarországi felsőoktatási intézmények alap-, mester-, doktori vagy osztatlan képzésében részt vevő, valamint a Magyarországgal szomszédos államok magyar nyelven is oktató felsőoktatási intézményeinek nappali vagy levelező tagozatos, aktív státuszú hallgatói jelentkezhetnek.
Pályázni olyan magyar nyelvű pályaművel lehet, amely a meghirdetett témakörök közül egy témát vizsgál.
A pályázat formai követelményei: legfeljebb 7500 leütés (irodalomjegyzéken, mellékleteken kívül), 12-es betűméret, Times New Roman betűtípus, másfeles sorköztávolság, sorkizárt szöveg, 2,5 cm-es margók. A pályaműben hivatkozni kell a felhasznált forrásokra, és azt irodalomjegyzékkel ellátni.
A pályázat jeligés. Egy jeligével ellátott borítékban kérjük a pályázó nevét, születési dátumát, telefonszámát, e-mail címét, postacímét, a mellékletben található kitöltött adatkezelési tájékoztatót, illetve a hallgatói jogviszony igazolását a pályázathoz csatolni. Érvénytelen az a pályázat, amelyből a pályázó személye megállapítható, vagy amelyikhez a fent említett zárt borítékot nem mellékelték.
A pályázatot egy példányban az alábbi címre várjuk: Budavári Önkormányzat, 1014 Budapest, Kapisztrán tér 1.
A pályázat beküldésének határideje: 2020. július 30.
A pályázatokat bírálóbizottság értékeli, amely fenntartja magának a jogot, hogy a pályaművek minőségére tekintettel, egyes helyezéseket ne ítéljen oda, vagy több helyezettet javasoljon díjazásra.
A pályázat díjazása:
1. helyezett: 120 000 Ft
2. helyezett: 90 000 Ft
3. helyezett: 60 000 Ft
A díjazott pályamunkák megjelennek a Várnegyed c. újságban, és a kiemelkedőnek ítélt pályázatokat elérhetővé tesszük online, a Budavári Önkormányzat oldalán.
A pályázat eredményhirdetésére 2020. szeptember 30-án kerül sor.
További cikkek a rovatban
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Kistelepülési üzletek támogatása – Munkáltatót terhelő közterhek megfizetéséhez nyújtott támogatás
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók