palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Turisztikai szálláshelyfejlesztések uniós forrásból

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-dunántúli Operatív Program „Szálláshelyfejlesztés” című pályázati kiírásában aláírták az első támogatási szerződéseket, a Közép-dunántúli Operatív Program keretében pedig több mint 2 milliárd forint uniós támogatással épülhetnek és újulhatnak meg a szálláshelyek.A tervezett projektek magas kategóriájú szálláshelyek létesítésére valamint a meglévő szálláshelyek minőségi fejlesztésére kerülhet sor.
A Dél-dunántúli Régióban 1,8 milliárd forint európai uniós támogatásból több szállodában is bővül a szolgáltatások köre, környezetbarát és akadálymentesített szálláshelyek jönnek létre, emellett egy, a konferencia–turizmus feltételeinek eleget tevő hotel is kialakításra kerül.

Pécsett két beruházó írta alá szerződését, hogy 2010-re immár bővített kínálattal várja vendégeit. A Laterum Hotel a konferencia-turizmus feltételeinek megfelelő beruházásokat valósít meg, míg a Matias Hotel magas kategóriájú, komplex akadálymentesítéssel rendelkező, családbarát, preventív környezetvédelmi technológiával ellátott hotellé alakul. Harkányban a négycsillagos Dráva Hotel fejlesztésére kerül sor. Somogy megyében a siófoki Hotel Azúrban a jelenlegi beruházásokkal teljes körűvé válik a szolgáltatások köre, Zamárdiban Wellamarin Wellness Szálloda néven egy teljesen új, komplex szolgáltatásokat nyújtó négycsillagos szálloda épül. Balatonmáriafürdőn egy több éve nem üzemelő panziót újítanak fel, alakítják „dentál hotellé”. A simontornyai Fried Kastélyszálló kapacitás-kihasználtságát kívánja növelni elsősorban wellness-szolgáltatásainak bővítésével, míg a másik tolna megyei aláíró a Dombóvár-gunarasi Hotel Európa bővítését vállalta.

A tavalyi döntésnek megfelelően még ebben az évben várhatóan további 22 pályázóval köti meg az Ügynökség a támogatási szerződést, melynek eredményeképpen a régió turisztikai iparágában 800 új munkahely, 1500 új szobaegység és 160 ezer négyzetméternyi kereskedelmi szálláshely létesülhet.

Az elmúlt napokban a Közép- dunántúli Régió idegenforgalmi fejlesztéseiről is döntés született. A régió idegenforgalma számára kiemelten fontos a Balaton-part vonzerejének növelése nem véletlen tehát, hogy a nyertes pályázók közül 7 Veszprém megyéből került ki. A 7 Veszprém megyei nyertes között van a balatonfüredi Ipoly Szálló, és az Annagora Hotel beruházója is, de mellettük több Balaton-parti szálláshely is uniós forráshoz jutott. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében támogatáshoz jutott ezentúl 3 Fejér és 3 Komárom-Esztergom megyei szálláshelyfejlesztő projekt is.

Az elnyert támogatással csak Veszprém megyében mintegy 400 férőhely felújítására kerülhet sor, de a forrásból új szálláshelyeket is létesítenek.  A turizmusélénkítő hatás mellett a fejlesztések kiemelt mértékű építőipari beruházásokat, azaz munkahelymegtartó- és teremtő lehetőségeket jelentenek.
(NFÜ)

linkek: Kijev utazás Magyarország nyaralás Budva Vilnius utazás