A program fő célja néző és művész, közönség és művészet kapcsolatának teljesebbé, gazdagabbá tétele. Előadó-művészeti események létrehozására, fejlesztésére, bemutatására vállalkozó művészek együttműködési ajánlatait várjuk. Olyan alakuló, félkész, vagy már bemutatott események támogatását tervezzük, melyek fő célja e kapcsolat ápolása, intenzívebbé tétele.
A program gazdája az Új Előadóművészeti Alapítvány, a kortárstánc művészet és képzés területén folytat innovációs munkát, de e program nyitott a társ-művészetekre, fúziós kezdeményezésekre, hagyományos és innovatív formákra egyaránt.
A támogatás formáját és mértékét a produkció fejlesztési igényeihez szabjuk:
- Első körben a kiválasztott projekt pontosításához, az erősségek központba állításához és a projekt gyengéinek kiiktatásához nyújtunk anyagi és tartalmi segítséget.
- A program második fázisába jutó produkciók a formanyelvi és módszertani fejlesztéshez kapnak a szükségletekhez igazodó támogatást, segítséget.
- A további fejlesztésre érdemes munkák bemutatóhoz vezető próbafolyamatát támogatjuk.
- Végül a közönség számára is nyitott szakmai bemutató után döntünk a továbbjátszás támogatásáról.
- A közös tanulás és a folyamatok átláthatósága érdekében a projekt-prezentációs fórumok és munka-bemutatók nyilvánosak a program résztvevői számára. A művészeti és produkciós szempontok egyidejű és egyenrangú érvényesülését művészeti tanácsadók: Bakó Tamás és Boross Martin, valamint produkciós tanácsadók: Rácz Anikó és Péter Petra segítik.
A támogatásokra jelenleg felhasználható keretösszeg 13 millió HUF, melynek felhasználása 2019. december 31-ig lehetséges.
Ajánlatokat az e linken elérhető kérdés-sor megválaszolásával lehet benyújtani.
További információt ezen a címen lehet kérni.
A legközelebbi prezentációs lehetőség 2019. október 2. 12.00 és 15.00 óra között lesz a Goli Tánchelyen, ahová a benyújtott ajánlatok alapján hívjuk meg a prezentálókat.
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak