A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az Erzsébet-program keretében – az egészség megőrzéséhez szükséges aktív kikapcsolódás elősegítése érdekében – fogyatékossággal élők számára üdülési pályázatot hirdet. Az Alapítvány a pályázattal elnyerhető támogatást üdülési szolgáltatásra nyújtja.
Kedvezményezettek köre
- Azon belföldi illetőségű, 18. életévét betöltött, fogyatékossággal élő személy, aki a pályázat benyújtásakor fogyatékossági támogatásban és/vagy vakok személyi járadékában és/vagy magasabb összegű családi pótlékban részesül, valamint a havi ellátásainak és jövedelmeinek teljes összege nem haladja meg a nettó 150.000 forintot.
- Egy pályázat keretében kizárólag egy fogyatékossággal élő személy, illetve egy, a pályázat benyújtásának napján 18. életévét betöltött kísérő személy pályázhat, és részesülhet az Alapítvány által nyújtott támogatásban. A fogyatékossággal élő személy kísérő nélkül is jogosult pályázat benyújtására, azonban kísérő nélkül benyújtott pályázatba utólagosan nincs lehetőség kísérő rögzítésére. Elnyert támogatás esetén a támogatott, valamint kísérője egyaránt 5.000 forint/fő pályázati hozzájárulás befizetését követően veheti igénybe az elnyert üdülési támogatást.
Az elnyerhető támogatás
Az elnyert üdülési támogatás kizárólag a támogatott számára kiállított Szálláshely Utalvány segítségével vehető igénybe a pályázati hozzájárulás befizetését követően, az előzetes szállásfoglalás során kiválasztott szállodában.
Általános pályázati feltételek
- A pályázat benyújtásának előfeltétele, hogy a pályázó a www.erzsebetprogram.hu honlapon regisztráljon, majd személyes adatokkal feltöltött egyéni profilt hozzon létre. A pályázó a regisztrációt követően visszaigazoló e-mailt kap. Az e-mailben található internetes hivatkozásra (linkre) kattintva kell aktiválnia pályázói profilját. Egy e-mail címmel kizárólag egy személy regisztrációja lehetséges. Azon pályázók, akik a 2016-os évben már létrehoztak egyéni profilt a pályázati rendszerben, nem szükséges újra regisztrálniuk. A regisztrációkor használt felhasználónévvel és jelszóval tudnak a felületre belépni, a korábban megadott e-mail címre érkeznek majd értesítéseik. Számukra azonban a profilban szereplő adatok ellenőrzése és az esetleges változások átvezetése szükséges.
- Pályázatot benyújtani kizárólag a www.erzsebetprogram.hu honlapon, a jelen pályázati felhívásban rögzített feltételeknek megfelelő pályázói profil rögzítését követően van lehetőség.
- A pályázói profil kötelező melléklete a Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez elnevezésű dokumentum, melyet a pályázói profillal még nem rendelkező pályázók kizárólag a www.erzsebetprogram.hu honlapról PDF formátumban letölthető formanyomtatványon nyújthat be. A megfelelően kitöltött nyilatkozatot kép formátumban (JPG vagy PNG formában, de 1 MB-nál nem nagyobb méretben) a regisztrációs felületen szükséges feltölteni. Azon pályázóknak, akik korábban megfelelő formában elküldték vagy feltöltötték a fenti dokumentumot (Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez), elegendő saját pályázati profiljukban a jelen pályázati eljárásban történő felhasználásról rendelkezniük.
- A hibásan, hiányosan, vagy nem feldolgozható adatokkal kitöltött, Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez melléklet csatolása nélkül benyújtott pályázat automatikusan elutasításra kerül.
- Egy pályázat keretében kizárólag egy nagykorú fogyatékossággal élő személy, illetve egy, vele együtt utazó nagykorú kísérő személy nyújthatja be jelentkezését.
- Egy személy kizárólag egy szociális üdülési pályázat keretében részesülhet támogatásban.
- A pályázat véglegesítésére kizárólag a kötelező pályázói nyilatkozatok elfogadását, valamint a megfelelően kitöltött kötelező mellékletek (kép formátumban; JPG vagy PNG formában, de 1 MB-nál nem nagyobb méretben) feltöltését követően van lehetőség.
- A hibásan, hiányosan beadott pályázat hiánypótlására, javítására nincs lehetőség.
- A pályázat keretében rögzített adatok valóságtartalmát az Alapítvány ellenőrizheti.
- A pályázat benyújtását követően a pályázat azonosító számot, úgynevezett pályázatazonosítót kap.
- A pályázó a benyújtási határidőt követően legkésőbb 2016. november 30-ig kap tájékoztatást az Alapítványtól e-mailben pályázatának feldolgozási eredményéről.
- A pályázatok elbírálásánál előnyben részesülhet azon pályázó, aki a korábbi években nem nyert üdülési támogatást az Alapítványtól.
- Az üdülési támogatás igénybevételének feltétele a pályázati hozzájárulás egy összegben történő befizetése az Alapítvány részére, a megadott módon és határidőig.
- A pályázati hozzájárulás befizetésének határideje: 2016. december 12.
- Amennyiben a pályázati hozzájárulást a pályázó a megjelölt határidőig nem fizeti be, úgy a benyújtott pályázat automatikusan elutasításra kerül.
- Az elnyert üdülési támogatást a nyertes pályázók a www.erzsebetprogram.hu honlapon feltüntetett szálláshelyeken használhatják fel legkésőbb 2018. december 20-ig megkezdett üdülésre.
- Jelen pályázati felhívás feltételei a pályázat létszámkeret kimerüléséig, de legkésőbb 2016. november 25. napjáig állnak fenn.
- A pályázattal elnyerhető támogatás nem terjed ki az utazás megszervezésére, valamint az utazás költségeire sem.
- Amennyiben a pályázatnyertes nem használja fel az elnyert üdülési támogatást legkésőbb 2018. december 20-ig, úgy az elnyert támogatás érvényét veszíti.
A pályázat benyújtható: 2016. november 25. napjáig a www.erzsebetprogram.hu honlapon történt regisztrációt követően.
Kapcsolat
- Telefon: 06 1 371 3242, munkanapokon 8 és 16 óra között.
- E-mail: ugyfelszolgalat@erzsebetprogram.hu
Bővebb információ: Üdülési pályázat fogyatékkal élő pályázók számára – Erzsébet program 2017/2018
További cikkek a rovatban
Népi építészeti program – szakmai előkészítésre pályázat
Culture Moves Europe / Egyéni mobilitási program pályázat 2024
Művészeti ösztöndíj pályázat az egészséges óceánért (ART4SEA)
Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program
MRG “MARIO” program pályázat kisebbségi érdekvédelem fókuszú civil szervezetek számára
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat könnyűzenei koncerthelyszíneken rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítására
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Összesen négyszáz millió forintot oszt ki a Kormány külhoni lovas szervezetek számára
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Pályázat lovas sportok, lovas hagyományőrzés, lovas turizmus, lovas terápia, lovas rendezvények támogatására
Logó és szlogen pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2024. évi költségvetési támogatására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat