A NESsT és a Badur Alapítvány közös társadalmi vállalkozásfejlesztő programot hirdet azzal a céllal, hogy hátrányos helyzetű csoportok életminőségét hosszú távon javítsa fenntartható társadalmi vállalkozások támogatásán keresztül.
Pályázat célja: A programra olyan szervezetek jelentkezését várjuk, akik mélyszegénységben élő közösségeket segítenek, és szeretnének társadalmi vállalkozást indítani, vagy egy már működő társadalmi vállalkozást megszilárdítani és növekedési pályára állítani. Olyan jelentkezőket várunk, akik elkötelezik magukat egy komplett üzleti terv elkészítésére és vállalkozási készségeik fejlesztésére.
Pályázók köre: legalább 2 éves releváns tapasztalattal rendelkező alapítványok, egyesületek, nonprofit gazdasági társaságok, szociális szövetkezetek, valamint még önálló jogi forma nélküli kezdeményezések.
Program főbb ismérvei: Az Ugródeszka program első, üzletviteli képzést nyújtó szakaszában 5 sikeresen pályázó szervezet vehet részt, amelyek a jelen pályázati felhívásban szereplő kritériumok alapján választunk ki. Zsüri dönt majd a maximum 10.000.000 HUF pénzügyi támogatás odaítéléséről, amit a díjazott társadalmi vállalkozása beindítására vagy fejlesztésére használhat majd fel. A pénzügyi támogatáson túl, az egy vagy két díjazott szervezet további szakmai támogatásban is részesülhet, amely többek között magába foglalhat mentorálást, konzultációs lehetőséget, hozzáférést üzleti kapcsolatrendszerhez.
A pályázatok beadási határideje: 2017. április 17-ig emailben, a judit.koppany@badurfoundation.org címre.
Az email tárgyába kérjük, írják bele: Ugródeszka 2017 – pályázat.
A teljes kiírás és a pályázati adatlap elérhető a NESsT honlapján.
További cikkek a rovatban
Mintaiskola modellprogram pályázat
Svájci Alap Bora pályázat
Pályázat történelmi emlékpark tervezésére, kialakítására ( építészeti eszközökkel)
Pályázat a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola logójának megtervezésére
Pályázat sítanpályák építésére
Magyar Falu Program – Pályázat óvodai játszóudvar, közterületi játszóterek fejlesztésére
Magyar Falu Program – pályázat eszközbeszerzésre
Magyar Falu program – Temetők kisléptékű infrastrukturális fejlesztése pályázat
Pályázat bringaparkok kialakítására, felújítására
Magyar Falu Program – Pályázat önkormányzati tulajdonban lévő épületek fejlesztésére
Magyar Falu program – Pályázat óvoda épületének felújítására, korszerűsítésére, óvodai férőhelybővítésére
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj
SozialMarie Pályázat
Pályázat közösségfejlesztő, infrastrukturális és környezetvédelmi, valamint a helyi lakosság egészségtudatosságát célzó, közösségfejlesztő ötletek megvalósítására
Kárpátok Civil Innovációs Díj
Pályázat civil szervezetek tagjai számára tanulmányutak támogatására
Pályázat helyi vagy országos közügyekkel, társadalmi problémákra irányuló kezdeményezések támogatására
Buborék – Hosszú Hétvége képzőművészeti pályázat
Richter Anna díj
Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram
Pályázat mászótermek építésére
Pályázat görparkok kialakítására
A MARA-program kutatói ösztöndíj pályázata
ŐSZ&TÉL – Telki és környéke fényképen fotópályázat